A filmművészet előszeretettel foglalkozik mentális problémákkal, ám sok esetben a diagnózis csak a szereplő megrajzolásához, a pszichiátria pedig csak az ijesztő háttér felvázolásához szükséges. Nem csoda, hogy az alkotók vissza-vissza nyúlnak a normalitás határán mozgó karakterekhez, hiszen a hétköznapiságtól való eltérés mindig izgalmas kiindulópont. Ugyanakkor a valódi mentális problémákkal küzdők számára sokszor éppen ez a „kívülállóság” nehezíti a beilleszkedést. Válogatásunkban olyan alkotásokat mutatunk be, melyek nem csak filmként izgalmasak, de érzékletesen ábrázolják a depresszióval való megküzdés igazi arcát.

A depresszió alapvetően a kedélybetegségek egyik formája. Olyan tünetekkel jár, amik átmenetileg mindannyiunknál előfordulhatnak. Szomorúság, érdeklődés csökkenése, üresség érzés. Ha azonban ezek a tünetek tartósan, több mint két hétig fennállnak, akkor a DSM V. – az Amerikai Pszichiátriai Egyesület által a mentális betegségek leltározására szerkesztett kézikönyv legfrissebb kiadása – alapján az állapotot kórosnak tekintjük és betegségről beszélünk. Az utóbbi évtizedek pszichiátriai kutatásai által egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a depresszió nem kizárólag lelki okokra vezethető vissza, hanem biológiai tényezők is döntő szerepet játszhatnak a kialakulásában. A sztereotípiákkal ellentétben tehát a depresszió

nem gyengeség vagy az akaraterő hiánya,

hanem betegség, amit kezelni lehet. Három olyan filmet gyűjtöttünk össze, amik árnyaltan mutatják be a depresszió különböző aspektusait.

Melankólia

„Élet csak a Földön van és már nem sokáig.” (Melancholia, r. Lars von Trier, 2011)

A Melankólia Lars von Trier depresszió trilógiájának középső darabja. A dán rendező filmje bevallottan önterápiás alkotófolyamat eredménye. A film tulajdonképpen két nővér története, mely nem sokkal a Föld és a címszereplő bolygó összeütközése előtt játszódik. A cselekmény a fiatalabb testvér (Kirsten Dunst) esküvőjével indul, ahol hamar kiderül, hogy a menyasszony súlyos depresszióban szenved. Justine csak saját testi és érzelmi igényeivel foglalkozik, amik azonban éppen az elmagányosodott belső világ kapcsolódási képtelensége miatt kielégíthetetlenek. Látszólag

mindene megvan, mégis alkalmatlan a boldogságra.

Az öröm és érdeklődés képességének elvesztése a depresszió egyik kulcsfontosságú tünete. Az érintett szenvedést, kiüresedés-érzést él meg. Justine a kudarcba fulladt esküvő után szinte katatón állapotba kerül, felkelni, fürödni sem képes, kedvenc ételének is „hamu íze” van. Nem lehet a Melankólia nevű bolygó szimbolikus értelmezését figyelmen kívül hagyni. Megállíthatatlanul közeledik a Föld elpusztítására törő bolygó. A film realisztikusan ábrázolja azokat a nehézségeket és kihívásokat, amiket a depresszióval élők megélnek. A világ minden nap szétesik, és a következő napon újra össze kell rakni.

Észvesztő

„Ha nem akarsz érezni, az élet olyannak tűnik, mint egy álom.” (Girl, Interrupted r: James Mangold, 1999)

Miután a tizennyolc éves Susanna (Winona Ryder) életuntságát egy doboz Aspirin és egy üveg vodka kombinációjával próbálta helyrebillenteni, a pszichiátrián köt ki. Bár tagadja az öngyilkossági szándékot, kénytelen megbarátkozni új helyzetével. A kórházban töltött idő alatt lassan megismerkedik az osztály lakóival, akik a mentális betegségek egész sorát vonultatják fel. Van itt patológiás hazudozó, szexuálisan bántalmazott, bulimiás lány, anorexiás balerina, de a legnagyobb hatást a szociopátiás és mániás vonásokat mutató Lisa (Angelina Jolie) gyakorolja rá. Ahogy Susanna megismeri a többi lányt a betegségek mögött, egyre inkább kezdi jól érezni magát a közegben. A film érzékletesen reflektál Susanna belső utazására, amely során

megkérdőjeleződik benne a normalitás általános kritériuma.

Ki az igazi beteg, ki nem az? Érdemes-e kikerülni a biztonságot nyújtó kórházból a bizonytalan valóságba? A WHO szerint a depresszió a világ egészségügyi problémáinak egyik vezető oka. A becslések alapján több mint háromszázmillió embert érint. Az öngyilkosságot elkövetők 50-90 százaléka depressziós. Nemcsak a testi és lelki folyamatokra van hatással, de közvetetten kihat a társas kapcsolatokra is. A szociális közeg megtartó vagy súlyosbító tényezőként is funkcionálhat.

Egy különc srác feljegyzései

„Néha talán jó távolról szemlélni a dolgokat, de szerintem az egyetlen megoldás az, ha nem vonod ki magad a dolgokból." (The Perks of Being a Wallflower r: Stephen Chbosky, 2012)

Stephan Chbosky saját regényét ültette át a vászonra ebben a klasszikus felnőtté válás történetben. A filmet Charlie (Logan Lerman) narrálja ismeretlen címzetthez írt levelein keresztül. Charlie hétköznapi fiú, nem hétköznapi traumákkal. A középiskola elkezdésétől való félelmeit és beilleszkedési nehézségeit nem könnyíti meg, hogy nem tudja feldolgozni legjobb barátja öngyilkosságát és nagynénje halálát. Nem találja a helyét,

nehezen nyit mások felé,

reménytelennek látja az életét. Kevésbé ismert, hogy gyermek- és kamaszkorban is felléphet depresszió. Ebben az időszakban a tünetek a felnőttekétől részben eltérőek lehetnek. A figyelmetlenség, a teljesítmény romlása, a társas kapcsolatok beszűkülése, az elutasító, bezárkózó magatartás, az alvászavar, a rémálmok jelentkezése intő jel lehet. Sajnos a depressziós felnőttek és fiatalok jelentős része nem jut megfelelő szakmai segítséghez, ami rontja a beteg életminőségét és fokozza az öngyilkosság kockázatát. A középiskolás zsánerfilmek kritériumainak megfelelően Charlie próbál az iskolai hierarchia aljáról elmozdulni. A tini filmek kliséit kissé kifordítva egy szintén kívülállónak mondható testvérpár (Ezra Miller, Emma Watson) hozza meg Charlie számára a barátságot, ami segít neki szembenézni önmagával. „Azt fogom csinálni, ami nekem tetszik. Az leszek, aki igazából vagyok, és rá fogok jönni, ki is vagyok valójában.”

Felhasznált irodalom: DSM referencia-kézikönyv a DSM-5 diagnosztikai kritériumaihoz (2013). Budapest, Oriold és Társai Kft. Gabbard, G. O. (2016). A pszichodinamikus pszichiátria tankönyve. Budapest, Oriold és Társai Kft.