Az oktatásról könnyű beszélni – már csak saját érintettségünkből adódóan is véleményt tudunk alkotni. Egyre többen foglalkoznak az oktatási rendszerünkkel, és az utóbbi években túlsúlyba kerültek a kritikák. A Deviszont Közösségi Tér egy előadássorozat keretében az oktatás különböző strukturális problémáit veszi elő, lehetőséget biztosítva a vitára, az eszmecserére. Bemutatkozó estjük vendége Berényi Eszter oktatásszociológus és Nahalka István oktatáskutató volt a Kelet Kultban. A szakemberek az iskola lehetséges funkcióinak áttekintése mellett fejtegették az esélyegyenlőtlenség kérdését is. Tudósításunk.
Oktatási rendszerünk mostanában gyakran kerül reflektorfénybe. Az elégedetlenség több csoportos megmozdulást is elindított, az elmúlt évek különböző intézkedései, a kritikával illetett állapotok remek vitaalapot szolgáltatnak. Ezért is remek hír, hogy a „Kiért van az iskola?” címre keresztelt beszélgetés egyszerre két olyan programsorozatot is elindított, amelyek az oktatás témájára fókuszálnak.
Ez volt a nyitóalkalma a Kelet Kult oktatással kapcsolatos előadássorozatának, ugyanakkor itt debütált a Deviszont Közösségi Tér is, amely egy adománygyűjtő eseménysorozatot szervez. Ennek keretében több, oktatással kapcsolatos strukturális problémát vitatnak meg, miközben saját induló projektjüket is népszerűsítik.
Bemutatkozik a Deviszont
A Deviszont Közösségi Tér egy indulás előtt álló kispesti oktatási projekt. Célja, hogy szakgimnazisták és szakiskolások számára alternatív időtöltést és tanulási lehetőséget biztosítson. „Azért dolgozunk, hogy mindenki egyenlő esélyekkel férjen hozzá a társadalmi érvényesüléshez szükséges tudáshoz” – írják oldalukon. A kezdeményezés tagjai fiatal szociális munkások, pedagógusok és társadalomtudósok, akik az élménypedagógia, a kritikai pedagógia, a közösségépítés és a projekt alapú témafeldolgozás eszközét alkalmazzák.
Első programjukra Berényi Eszter oktatásszociológust és Nahalka István oktatáskutatót hívták meg. Beszélgetésüket Susánszky Péter, a Deviszont egyik alapító tagja moderálta.
Mire jó az iskola?
A két oktatáskutató több kérdésre válaszolva, részletekben szedte össze, milyen fontos funkciókkal bír egy iskola. Berényi Eszter több olyan funkciót is említett, amelyek idővel alakultak ki: ilyen például az alacsonyabb társadalmi rétegek oktatásának igénye, illetve az iskola gyermekfelügyeletben betöltött szerepe. Felmerült a „rejtett tanterv” kifejezés is, hiszen az iskola feladata nemcsak a konkrét tantárgyi tudás átadása, hanem az általános, életre nevelő ismereteké is.
A nevelés és művelés mellett azonban a kezdetektől jelen van a társadalmi szelekció – figyelmeztetett minket Nahalka István. Kifejtette, hogy az iskola nemcsak a tudás, hanem a hatalmi/társadalmi pozíciók elosztásában is szerepet játszik. Az iskola munkaerőképző szerepével kapcsolatban az esélyegyenlőtlenség kérdéskörét sem kerülhettük ki. Ahogy Nahalka fogalmazott: „Magyarország rengeteg erőforrást veszít” azáltal, hogy „a hátrahagyottak óriási tömegének” nincs lehetősége érvényesülni.
A felzárkóztatás ideológiája
„A mai oktatási politikának nem célja az esélyteremtés” – jelentette ki Berényi. Az oktatásszociológus szerint nagyon kevés olyan oktatási rendszer létezik, amely jól vizsgázik ezen a területen. Nahalka beavatott minket egy izgalmas oktatáskutatói vitába, aminek az esélyegyenlőtlenség kialakulása áll a központjában.
Egyik oldalról jelen van egy elterjedtebb nézet, ezt a kutató „deficitmodellnek” nevezi. Eszerint amikor a gyerek bekerül az iskolába,
szociális háttere alapján máris deficitekkel, hiányosságokkal jellemezhető.
Az iskolának nem dolga a szociális helyzet megváltoztatása, viszont kísérletet tesz a „deficites” gyerekek felzárkóztatására. Nahalka azonban hozzátette: „a felzárkóztatás ideológiája” nem működik, ugyanis ehhez nincs elég erőforrás, plusz pedagógiai energia. Fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy a nem hátrányos helyzetű gyerekek gyakran igyekeznek fenntartani saját előnyeiket, ami aláássa a pozitív diszkriminációt.
A másik elmélet egyfajta „látens diszkriminációt” feltételez. Azt mondja ki, hogy a gyerekek nem érkeznek deficitekkel az iskolába – nincsenek valódi hiányosságaik, csupán más területeken vannak erősségeik. Nem ismernek kevesebbet a világból, hanem mást ismernek belőle; nem rosszabb képességűek, hanem másban ugyanolyan jók.
„Az iskola egyoldalúsága teszi őket hátrányos helyzetűvé.”
Ugyanis az iskola „bizonyos tudást, bizonyos képességeket, bizonyos kommunikációt és bizonyos értékeket preferál” – magyarázta Nahalka. „Ez a nézet nagyon nehezen megérthető és elfogadható, de mindenképpen beszélnünk, gondolkodnunk kell róla.” Ez a modell azt feltételezi, hogy a pedagógiai kultúrának kell megváltoznia.
„Az egyenlőtlenség helyénvaló”
„A magyar oktatási rendszer a szelekcióra épül” – tette hozzá Berényi Eszter. Úgy gondolja, mindkét modellben értelmezhető az a szelekciós elvárás, ami a mai, forráshiányos oktatásra jellemző. Hiszen mi könnyíti meg a pedagógusok munkáját? Ha olyan gyerekekkel dolgozhatnak, akik illeszkednek a pedagógiai kultúrába: akik könnyen tanulnak az iskolarendszerben.
Az oktatásszociológus kiegészítésül azt is elmondta: gyakori, hogy a felelősséget egyfajta „megkésettséggel” hárítják. Középiskolában közlik: „sajnos már nincs mit tenni, kár, hogy senki sem foglalkozott ezzel a gyerekkel általános iskolában”. Ott pedig a felső tagozat az alsó tagozatra, az alsó tagozat az óvodai elhanyagoltságra fogja a gyerek nehézségeit. Mindez végezetül a szülőkön csattan.
A fő problémának Berényi mégis azt a társadalmi konszenzust tartja, ami szerint helyénvaló az egyenlőtlenség. Ezt vallja a pedagógus, de a szülő és a közélet is. Láthatjuk, hogy az iskolarendszer nem létezik önmagában – a környezettel együtt van jelen.
A változásokhoz azonban nemcsak a tág környezeten kell alakítani, hanem magán az iskolarendszeren is. „Fontos, hogy a pedagógusnak milyen képességei és képzettségei vannak” – mondta Nahalka István. „De az, hogy mire képes egy osztályteremben, a szervezet és az intézmény függvénye is.”
Iskolai (disz)funkciók
„Milyen szerepe lehet a jelenlegi rendszerben a Deviszont Közösségi Térnek és a hasonló kezdeményezéseknek?” – tette fel a kérdést Susánszky Péter moderátor. Nahalka István tiszteli az ilyen projekteket, drukkol nekik, de szerinte „valamilyen diszfunkciót palástolnak”. Frappánsan úgy fogalmazott:
„legjobb lenne, ha saját megszüntetésükre léteznének”.
Ehhez csatlakozott Berényi Eszter is, aki megosztott velünk egy saját történetet is. Ötödikes lánya nagyon lelkes az iskolai szakkörök kínálatát illetően, olyannyira, hogy sajnos nem minden vágyott program fér bele a hétköznapjaiba. A kislány naivan azt gondolta, „nem baj, majd nem ebédelek!”, de végül neki is be kellett látnia: ennyi szakkörre nem lesz ideje az iskolai tanórák miatt. Ötödikes fejjel is felismerte, hogy azért nem járhat izgalmas szakkörökre, mert furcsa, értelmetlen tanórákon kell helyette részt vennie – magyarázta Berényi. A dolog abszurditása, hogy ugyanazok a pedagógusok tartják az érdekes, lelkesítő délutáni foglalkozásokat, akik az unalmas, ésszerűtlen tárgyakat is. „Maga az iskola is napi szinten a saját diszfunkciójába botlik” – foglalta össze Berényi Eszter. „Úgy látszik, ebből az iskolából sikerült délutánra kiszervezni a pedagógiát” – fűzte hozzá végezetül Nahalka István.
A Kelet Kult oktatással kapcsolatos előadássorozatának első állomásán Berényi Eszter és Nahalka István oktatáskutatók vezettek be minket az iskola funkcióinak és diszfunkcióinak összetett és olykor lehangoló világába. Izgalmas bemutatkozása volt ez a Deviszont Közösségi Térnek is. Róluk még sokat hallhat az, aki keresi az oktatással kapcsolatos fórumokat, hiszen a jövőben több adománygyűjtéssel egybekötött előadással készülnek. Reméljük, legalább ekkora érdeklődést váltanak ki a későbbi témák is, hiszen olyan strukturális problémákról lesz szó, amelyek közvetlenül vagy közvetetten mindannyiunkat érintenek.
