Az interjú első részében Tőrös Balázs a sport- és sporttal kapcsolatos karrierje volt a középpontban. Jelen cikkünkben többek között tovább taglaljuk önálló projektjeit, valamint arról is kérdeztük, hogyan látja az amerikai major sportok jelenlétét hazánkban, illetve az európai és amerikai kölcsönhatást ezekre a sportágakra. Interjúnk.
Mennyire kell versenyezned a hírekért? Mennyire telített ez a piac Magyarországon?
Nem tudok ilyen jellegű harcról beszámolni. Nem az a kérdés ugyanis,
hogyan osztozzunk meg a tortán, hanem hogy van-e egyáltalán torta.
Szerintem az európai országok televíziós társaságainak nagy része ugyanazzal a problémával küzd. Lehet, hogy én leszek az, aki megszeretteti egy emberrel a kosárlabdát, de amint érdeklődőből rajongó lesz, kevés lesz az, amit tőlem kaphat. Jönnek a külföldi oldalak, a torrentek, a streamek, nem fogja megvárni, hogy te melyik meccset adod le. Ráadásul itthon az NBA-meccsek közvetítése nem is túl kiszámítható, a nézők egy része meg nem fog ránk „vadászni”, hanem alternatív forrást választ. Ennek ellenére vannak szerelemgyerekek, mint régen az nba1.hu, most meg a kezdő5.hu. De ettől tény, hogy végül hiába vették meg a SLAM licencét, az is beleállt a földbe, pedig rendesen össze volt rakva és még jó is volt, mert írtam bele (nevet).
A hivatalos Facebook-oldalad és blogod is sokkal személyesebb, mint az átlag magyar szakkommentátoroké. Ezeket a felületeket amerikai minta alapján kezeled?
Az írásaimban szerintem fel lehet fedezni Bill Simmons hatását. Egyébként sokáig normális Facebook profilom volt, de a Trash Talk indulásakor átalakítottam oldallá. Így váltak a szerencsétlen barátaim az első „rajongóimmá”. Lassan nyolcezren lesznek. Az oldalon egyaránt megtalálhatóak családi fotók, a gyerek aranyköpései, esetenként reagálok a kor társadalmi és politikai helyzetére is, bár nem annyiszor, mint szeretném. Természetesen a kosaras tartalmak a legnépszerűbbek az oldalamon. A közösségi felületeim kezelésében a legkevesebb tudatosság sincs. Pedig érdemes lenne mondjuk egy saját YouTube csatornát indítani, ahol kosárlabdáról beszélek, öt-tízperces elemzéseket csinálok. Csak hát szarul nem akarom csinálni, időm pedig nincsen, hogy jól csináljam. Nemrég találkoztam azzal a mondattal, hogy „don’t stop until you’re proud”, és arra jöttem rá, hogy nekem ez nagyon fontos. Ha olyan a végeredmény, amire nem vagyok büszke, akkor inkább el se kezdem.
Részben válaszoltál is a következő kérdésemre: mennyire tudatosan kezdted el építeni a selfbrand-edet, és milyen hosszú távú terveid vannak vele?
Az én „brandem” a személyiségemből fakad. Igyekszem nem arcoskodni, inkább vicces lenni. Tisztában vagyok a testi adottságaimmal, tök szívesen kicsúfolom a saját dagadtságomat. A kommentátori stílusomban Uj Péter TV3-as munkássága köszön vissza. Ricsi (Faragó Richard – szerk.) azt az iskolát képviseli, hogy minden meccs, minden játékos egy csoda. Én nem. Ha valaki hülyén néz ki, röhögjük ki, ha valaki béna a kosárlabdapályán, mondjuk ki.
Szerintem nekem az is a dolgom, hogy adjak az embereknek egy iránytűt,
hogy lássák: az NBA-ben sem kurva jó mindenki. Ő jó. Ő nem jó. Példaképet keresel? Őt válaszd!
Magamat nem veszem teljesen komolyan, de a munkáimat nagyon. És az elsőbbség most az ügynökségi munkáké. Ha ott van valami, amit el kell végeznem, akkor nem kezdek el a saját kosaras projektjeimen dolgozni. De ha egyszer változik valami, vagy akkora főnök leszek, hogy dolgoznom se kell, akkor azt onnan fogod tudni, hogy beindul a saját YouTube csatornám (nevet).
Hogy látod az amerikai major sportok hazai jelenlétét? Akár a kezdetektől a napjainkig, s a jövőben rejlő potenciálokat?
Ezt a témát két részre lehet osztani: a nálunk nem honos sportágakra, ami a baseball és az amerikai foci, valamint a nálunk honos sportágakra, azaz a kosárra és a hokira. Tök érdekes, hogy a két csoportban a két-két sportág mennyire eltérő pályát járt be. A baseball sokkal előbb megjelent, mint az amerikai foci, mégis rétegsport maradt. Kovács Sanyi magyar baseball válogatottként kezdett el például amerikai focizni. A haverokkal kijárt a Hajógyári-szigetre szombatonként. Volt egy másik társaság, akik vasárnaponként csinálták ugyanezt. Sanyi elmondása szerint egyszer valamelyik csapat elnézte a naptárat, és találkoztak egymással. Ebből lett később a Budapest Wolves. Voltam már nem egy amerikai foci meccsen Magyarországon és szerintem szórakoztató. Az is örömteli, hogy van már egy dedikált amerikai foci pályánk Székesfehérváron.
És van a másik csoport: a hoki és a kosárlabda. Úgy érzem, hogy a hokinkat nagyon szépen helyre rakták. Volt egy nagyon jó generáció, rengeteg jégpálya épült, van most egy Vay Ádám, aki ott van valahol az NHL ajtaja előtti lépcső valamelyik fokán. Ehhez képest a magyar kosárlabda helyzete szomorú. Itt is van már pénz, de a csapatok tele vannak légiósokkal. Én hiszek abban, hogy az Unión belüli szabad munkaerő-áramlás jó dolog, de a sportban nem kellett volna engedni. Megtartottam volna azt a rendszert, hogy egy csapatban iksz légiós lehet, és küzdenék a kamuhonosítások ellen is. Amikor utoljára kijutottunk az EB-re, elindult valami. Kornél kikerült az NBA-be, sokan próbáltak szerencsét külföldön. Most megint ott leszünk nyáron, Hanga Ádám az NBA kapujában, Golomán Gyuri az UCLA-n, Rosco Allen és Perl Zoli pedig elitligákban játszik. Remélem, hogy ezt a lehetőséget már nem rontják el, és újra sokan kezdenek majd el kosarazni.
Hogyan tudnád jellemezni a tengerentúli és az itthoni sportolók, edzők, vezetők hozzáállását?
Két dolog nehezíti meg, hogy erre a kérdésre rendesen tudjak válaszolni. Egyrészt nem akarok túl profán lenni, másrészt nem ismerem jól a magyar kosárlabdát. Amit tudok: Amerikában innen nézve felfoghatatlan profizmus van. Hatalmas stábok: videóelemzők, statisztikusok, nagyon szépen fel van építve az egész. Szerintem a kirívóan rossz GM-ek száma is csökkent az elmúlt években, sokkal nehezebb őket megvezetni. Számomra az a legnagyobb különbség, hogy ha egy európai csapat sztárjának megnézed a Wikipedia-oldalát, azt látod, hogy nyolc év alatt kilenc csapatban megfordult. A legtöbben csak egy évre terveznek. Az a kiszámíthatóság, ami az NBA-ben van, hogy több évre tervezel és csapatot építesz, Európában csak néhány szerencsés helyen elképzelhető.
Mit gondolsz a tengerentúli utánpótlás-nevelésről? Mennyire segíti például az NBA-be tartó fiatalok karrierjét, hogy legalább egy évig egyetemre kell járniuk?
Van ugye az AAU, ami talán a leginkább hasonlít az európai klubcsapatrendszerre. Erről borzalmas híreket hallani, legutóbb például Kobe Bryant kelt ki ellene, és létre is hozott egy utánpótlás ligát Mamba League néven Los Angelesben. Kobe finanszírozza és vagy százötven edzőt fizet, mivel szerinte az AAU tönkreteszi a játékosokat.
A gimnázium és az egyetem viszont elég jó alapokat ad. Azok közé tartozom, akik szerint magasabb korhatár kellene az NBA-be kerüléshez. Persze azt is megértem, ha egy játékos egyből pénzt akar keresni. Az jól látszik, hogy akik megpróbálták kikerülni a kötelező egy évet, nem jártak jól. Két példa jut eszembe. Az egyik Brandon Jennings, aki elment Rómába kosarazni, és nem váltotta meg világot. A másik pedig Emmanuel Mudiay, aki egyetem helyett Kínában játszott a középiskola után, és hiába dobott kint harminc pontokat, a második évében sem tűnik késznek az NBA-re. Összegezve nincs rosszul kitalálva az a rendszer, és két év egyetemen szerintem nem lenne probléma.
Hogy látod, tudják egymást fejleszteni az Európában és az Amerikában űzött major sportok?
Az NFL-ben a minimálisnál is kisebb erre az esély. Bár az NFL próbál adni Európának azzal, hogy áthoznak pár meccset, de nem rúgó típusú európai játékos talán nem is lépett pályára az NFL-ben, vagy csak nagyon vicces mennyiségben. Az NHL-t egyértelműen áthatja az orosz és skandináv hatás. A kosárlabda helyzete viszont tök érdekes. Volt egy fordulat nagyjából ’92-ben, amikor a barcelonai olimpián a nem amerikai válogatotthoz tartozó szakvezetők testközelből nézhették meg, hogyan is játsszák azt a játékot. Az a váltás szerintem
átalakította az egész világ kosárlabdázását.
Utána tudott megszületni egy argentin és egy spanyol aranygeneráció. A németek ki tudtak nevelni egy Dirk Nowitzkit és egy Dennis Schrödert, és nem úgy, hogy tizenkét éves korában kizavarták őket Amerikába, hanem a német bajnokságban. Az NBA-ben is meghonosodott az európai kosárra jellemző okos magasember, elsősorban a spanyol Gasol-testvérek által. Ma már ott tartunk, hogy egy lett fiú, Kristaps Porzingis el tud kelni 1/4-ként a Drafton. A kanadai válogatott is bivalyerős Andrew Wigginsszel, Cory Joseph-fel, Kelly Olynykkel, Tristan Thompsonnal. Az ausztrálokat mindig is szerettem, a litvánoknál meg mindig vannak korszakos jó játékosok. Sorolhatnám napestig. Szóval a nemzetközi behatás lassan felveszi a versenyt az NHL-lel, amiről tizenöt-húsz éve álmodni sem mertél volna.
***
A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!
https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE&t=4s
