Cikksorozatunk első részében tisztáztuk a bántalmazás fogalmát, és bemutattuk, miért fontos ezzel a témával foglalkozni a sport kontextusában. Jelen cikk középpontjába az eddigi kutatási eredmények bemutatása kerül, továbbá megnézzük mennyire gyakori a bántalmazás a sportban, milyen formában jelenik meg, illetve hogyan lehetne megelőzni ezeket. A cikk megírása során főként az UNICEF kapcsolódó kutatásit és tanulmányait helyeztük előtérbe.
A kutatási adatok rávilágítanak arra, hogy a sportbeli erőszak rengeteg formát ölthet. Ezeknek számos oka lehet: a játékos és az edző személyisége, a kettejük kapcsolata, a játékos teljesítménye, akár külseje. De olyan tényezők is szerepet játszhatnak, mint az edzői szerfogyasztás vagy a szülő-edző kapcsolat, sőt a társaknak is nagy a szerepe.
Hogyan képzeljük el a bántalmazást a sportpályán?
Ne felejtsük el, hogy kultúránként, sportonként, sőt akár klubokként vagy edzőnként változik a bántalmazás formája, de a játékos és a szülő is más mértékben tarthatja elfogadottnak az edzői szigor egyes eszközeit. Néhány évtizeddel ezelőtt szinte teljesen elfogadottnak számított, ha az edzők vagy testnevelők fizikai büntetést alkalmaztak a tanítványokkal szemben. A pszichológiai kutatások révén azóta már sokkal tisztább a kép arról, milyen lelki sérüléseket okozhatnak ezek a módszerek – főleg gyermekkorban. Talán ennek is köszönhetően manapság sokkal kisebb mértékben fordul elő fizikai bántalmazás a sportban. Ez az egyik legismertebb bántalmazási típus, azonban a jelenséget teljességében vizsgálva láthatjuk, hogy ennél sokkal árnyaltabb a kép.
A bántalmazás szintén sokszor megjelenő formája a pszichológiai nyomás gyakorlása is. A fiatal sportolókkal szembeni túlzott elvárások, vagy a megfelelő regenerációra szánt idő lerövidítése is káros lehet. Jelentős hatása például akkor mutatkozik, mikor egy sérült sportolónak a teljes testi-lelki felépülés előtt újra edzésbe kell állnia. Úgy tűnhet, hogy a sportoló saját akarata szerint cselekszik, azonban fiatalkorban sokkal könnyebb befolyást gyakorolni a sportolókra, és
úgy változtatni véleményüket, hogy annak nincsenek igazán tudtában.
A nyomásgyakorlásról van szó akkor is, ha az edző vagy a klub – a teljesítmény javulása érdekében – illegális doppingszerek használatára csábítja a sportolót, vagy olyan diétát ír elő számára, amely a testi igényeivel nincs összhangban. A doppingszerek mellett alkohol, drog és egyéb függőséget okozó szer alkalmazása is megjelenhet a társak vagy klubbéli dolgozók befolyásolása révén.
Maga az edzés is lehet a bántalmazás egy eszköze: büntetésként alkalmazva megalázást, lealacsonyítást eredményezhet. Emellett a szexuális bántalmazás veszélye is nagy, ami kikényszerített formában vagy megalázó beavatási rituálé keretein belül is megtörténhet.
Beszédes számok
Az előző cikkünkben részletesebben tárgyalt bullying az egyik leggyakoribb módja a csapat- és edzéstársak bántalmazásának. Egy norvég mintán (1514 fő, 12-16 év) végzett kutatásban azt találták, hogy a gyermekek 30 százaléka tapasztalta a bullying-ot, ami miatt ők
nagyobb eséllyel hagyják ott a sportot.
Társaságonként és kultúránként eltér, hogy az új tagoknak belépéskor át kell-e esniük valamilyen beavatási rituálén. Ennek hátterében az áll, hogy az új embert – tudattalanul is – lealacsonyítsák, kissé megtörjék annak érdekében, hogy a csoport tagjává válhasson. A szertartások menete, sőt a ténye is tabu, ami nagymértékben megnehezíti, hogy az áldozat beszéljen az ilyen szituációkban elszenvedett sérelmekről. Ugyanis ha megtenné, el kéne hagynia a csoportot, amiért már több áldozatot is hozott.
Hazánkban nem sok ilyen esetről hallani, főként Amerikában van nagy kultusza a beavatási szertartásoknak. Egy ottani kutatásból kiderül, hogy a középiskolások 91 százaléka valamilyen sportkör tagja, akiknek 98 százaléka már részt vett beavatási szertartáson. Az ilyeneken majdnem minden második gyermek célponttá vált, 43 százalékukat pedig érte valamilyen megaláztatás. Itthoni kutatások szerint a magyar sportoló gyerekek háromnegyede gondolja úgy, hogy a beavatási szertartás rossz és nincs rá szükség. Ez az attitűd a viselkedésükben is megnyilvánul – erről később írunk.
Egy dán felmérésben 250 sportoló gyermeket kérdeztek meg, akik közül minden negyedik gyerek tudott olyan esetről, ahol az edző szexuálisan bántalmazta tanítványát. Kanadai fiatalok 2,6 százaléka élt már át nem kívánatos szexuális érintést, Ausztráliában pedig 8 százalékra becsülik a gyermekek ellen elkövetett erőszakos cselekedeteket.
A hazai helyzet
Az UNICEF Magyar Bizottsága 2014 elején jelentette meg tanulmányát Gyermekek tapasztalatai a sportban címmel. E kutatásban közel 900, 18-63 év közötti felnőttel vettek fel interjúkat. Ki kell emelni, hogy a vizsgálat nem reprezentatív, az adatok azonban rendkívül figyelemfelkeltőek.
Az egyik legbiztatóbb eredmény tanúsága szerint a megkérdezettek közel kétharmada pozitívan gondol vissza gyerekkori élményeire a sporttal kapcsolatban, és úgy érzi, megkapta a megfelelő mennyiségű és minőségű törődést. Hasonló arányban vélekedtek úgy, hogy ezek az élmények pozitívan hatottak későbbi jóllétükre, életmódjukra és énképükre.
Bántalmazás tekintetében azonban közel sem ilyen ideális a kép. A megkérdezettek 73 százaléka élt át érzelmi bántalmazást. Minden harmadik szexuális bántalmazás, míg minden negyedik gyermek fizikai erőszak elszenvedője. 15 százalékuk pedig valamilyen megalázó beavatási szertartáson esik át a csapatba kerüléskor. Fontos kiemelni, hogy nagy az átjárás egyes bántalmazási formák között, tehát több olyan gyermek van, akit több módon is ért bántalmazás fiatalkori sportpályafutása során.
Van megoldás?
Az egyik legfontosabb tényező annak tudatosítása a fiatal sportolókban, ha bántalmazás éri őket, akkor van hova fordulniuk, sőt kell is. Sok esetben a sport részeként kezelik a bántalmazási helyzeteket, mivel nagyon kevesen vannak tisztában azzal, mégis milyen lelki sérüléseket eredményezhet. Tehát
érdemes előadásokat tartani klub és csapat szinten
arról, mi nem fér bele a sportba, melyek azok a helyzetek, amikor az edző, csapattárs vagy klubbéli alkalmazott olyat tesz, ami negatív hatással lehet a sportoló fejlődésére. Be kell mutatni azokat a csatornákat, amelyeken keresztül elmondhatják ilyesfajta sérelmeiket. Erre alkalmasak lehetnek kis- és nagycsoportos beszélgetések, csapatépítő foglalkozások, de a klubnál dolgozó szakemberhez is fordulhatnak a sportolók.
Az edzők szakmai képzettsége mellett a pedagógusi kompetenciák fejlesztése is hasznos, mind a bánásmód javulása, mind a bántalmazás felismerése érdekében, de önismereti szempontból is rendkívül fontos. A klubok oly módon tudják segíteni a folyamatot, hogy etikai kódexükben rögzítik a helyes és helytelen cselekedetek listáit, amiket nyilvánossá teszik a szülők számára is.
Figyelembe kell venni, hogy a fiatal sportoló elsősorban gyermek, és ez az életszakasz megismételhetetlen, az itt szerzett élmények hatással vannak a személyiségfejlődésre, ezáltal az egész életünkre. Ezért sem szabad elfogadni a sportoló jobb teljesítménye érdekében eszközölt bántalmazást. Inkább ne legyen a gyermekből profi sportoló, de éljen teljes életet sérülések nélkül, minthogy sikeres sportoló legyen tele sebekkel. Persze egyes krízisekre szükség van, de azok jönnek maguktól, nem kell plusz terhet akasztani azokra a gyermekekre, akik aktívan, sportolással szeretnék tölteni a szabadidejüket.
***
A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!
https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE&t=4s
