A május 29-i, Gyógyító írás – irodalom a pszichológia szolgálatában című Pszicho-Kávéházunk kapcsán ismét szerettük volna megosztani állandó kerekasztaltagjaink előzetes gondolatait. Arra kértük őket, mondják el, melyik az az idézet, amit egy nehezebb élethelyzetben olvastak, és segített továbblendülni azon, vagy épp az önismeretüket fejlesztette. Dr. Kun Ágota munka- és szervezetpszichológus kettőt is hozott nekünk. Villáminterjúnk.
Van olyan mű, mely segített önnek túljutni egy megterhelő élethelyzeten?
A kérdés kapcsán olyan konkrét élethelyzet nem ugrott be, amiben nekem egy idézet vagy hasonló segített volna. Nekem sokkal inkább olyan élet-epizódjaim voltak, amikor a vers, a klasszikus gitár és az ezekhez kapcsolódó események, élmények segítettek átlendülni, feldolgozni, mélyebben megélni azt, ami éppen jelentős életeseményként forrongott bennem. De azért van egy vers, amit szívesen megosztanék:
lábam előtt ült
egy madár, majd felröppent -
Nehezebb lettem.
Fodor Ákos (Idéző jelek c. kötet)
Milyen élethelyzetben talált önre ez a vers? Hogyan segített?
Arra emlékszem, hogy 18-19 éves koromban eléggé letört voltam érettségi után, megviselt a gimis barátnők szétszéledése, és ekkor bukkantam rá Fodor Ákos haikuira – csak úgy, a könyvtárban. Ezekbe rögtön beleszerettem, mert azokat az érzelmeket és életérzéseket erősítette fel, vagy inkább segítettek azokat elaboratív módon feldolgozni, amelyek miatt kicsit melankolikusabb, depresszív hangulatú lettem. Érdekes módon a kevésbé pozitív, sokszor fájdalmas érzések nem tűntek el, hanem mélyebbekké váltak bennem, de úgy, hogy eközben úgy éreztem, gazdagabb lettem. Nekem erről mindig eszembe jut Viktor Frankl is, hogy a szenvedésben és a fájdalomban is megtalálhatjuk az értelmet és ez annak függvénye, hogyan viszonyulunk ezekhez a fájdalmas történésekhez. Nekem a versek, a zenélés hasonló eszköz volt mindig – segítettek a pozitív hozzáállás és értelmezés kialakításában a kevésbé boldog eseményekkel kapcsolatban is, és abban, hogy érzelmileg érettebb, de gazdagabb is lehessek.
Szokott írni valamely problémának a feldolgozása céljából?
Én sok verset, s néhány novellát is írtam a gimis éveim alatt – ugyanezt, egyfajta terápiás célt szolgáltak nálam – mondhatom, kiírtam magamból a fájdalmat, a dilemmáimat, a megválaszolatlan kérdéseket az élet nagy kérdéseire. Emlékszem, a nővérem egyszer megkérdezte tőlem: te csak szomorú verseket írsz? Igen, valahogy így volt. Hétköznapi kis traumáimat feloldottam a versírással, a gitározással, zenehallgatással. Sokszor egyéb kreatív tevékenységgel is: papírdobozokat készítettem és festettem, rajzoltam. Érdekes módon, ahogy felnőtté válik az ember, valahogy ezek a tevékenységek elvesznek, és kevésbé tudatosan alkalmazzuk őket a mindennapjainkban. Én például zenehallgatással, de már nem alkotással.
Hadd osszak meg még egy idézetet, amit nagyon szeretek, és az utóbbi években sokszor eszembe jutott, Jókai Mórtól: „az ég nem a csillagoknál kezdődik, hanem a fűszálak hegyénél” (A kőszívű ember fiai). Az ezzel kapcsolatos gondolataimat a kerekasztal-beszélgetésen fogom megosztani a közönséggel.
***
Gyógyító írás – irodalom a pszichológia szolgálatában
Mire gondol a költő és mire gondol a segítő szakember? Mi lehet a szerepe a szépirodalomnak a gyógyításban, az önismeretben, a terápiában? Továbbá, mi történik, amikor magunkra találunk egy-egy művet olvasva, vagy éppen kiírjuk magunkból, ami a szívünket nyomja? Májusi Pszicho-Kávéházunk alkalmával ilyen kérdésekre keressük a választ! A május 29-i esten Tisza Kata tart majd előadást, amit Budapest egyetlen állandó pszichológiai kerekasztalának (Orvos-Tóth Noémi, Kozma-Vízkeleti Dániel, Forgács Attila, Kun Ágota) beszélgetése követ.
Az eseményről itt olvashattok bővebben.
