Talán a kultúránkban is benne van, hogy nehezen ismerjük fel, látjuk be, ha valaki alkoholfüggőséggel küzd. Van-e olyan konkrét határvonal, ahonnan érdemes szakemberhez fordulni? És egyáltalán hova fordulhat, aki ilyen problémákkal küzd? Dr. Farkas Judittal, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) klinikai szakpszichológusával, az Addiktológiai Osztályhoz tartozó Pszichoterápiás Részleg vezetőjével beszélgettünk. Interjúnk.
Hol van az a bizonyos határ, ahonnan már függünk valamitől? Mit tud kezdeni a betegséggel járó stigmatizációval a kliens családja, és mit egy szakember?
Örökzöld téma, hogy nehéz meghúzni a határt a szociális fogyasztás és a problémás között. Sokan érkeznek hozzánk kevésbé motiváltan mondván, hogy „nincs semmi probléma”. Ilyenkor érdemes az egyéb életterületekre is odafigyelni, hogy mondjuk kihat-e a fogyasztás/nem fogyasztás arra, hogyan teljesítünk a munkahelyen vagy a tanulmányainkban. Vagy hogy több-e a konfliktus családi kapcsolatainkban, előjönnek-e járulékos tünetek, melyeket esetleg tudatosan nem is észlelünk, csak mások visszajelzései utalnak erre. Ez problémás használatot jelezhet. Általában akkor jelentkeznek hozzánk kliensek, mikor a család felől nyomást éreznek erre, aztán idővel ez a motiváció szépen fokozatosan sajáttá alakul. Mi is azon dolgozunk – akár egy előgondozás keretében –, hogy ne másért, hanem saját magukért vállalják a terápiát.
Miben egyedi az Önök által felkínált segítség az Addiktológiai Osztályon?
Mi arra fókuszálunk, hogy közösségi alapú ellátást tudjunk biztosítani a klienseknek, egy multidiszciplináris teammel. Különböző végzettségű szakemberek dolgoznak együtt az osztályunkon: pszichiáterek, pszichológusok, szociális munkások, addiktológiai konzultánsok és ápolók együtt gondolkodva olyan felépülőben lévő segítőkkel, akik előrébb járnak a saját függőségük megélésével kapcsolatban.
Komplex ellátást igyekszünk biztosítani erős csoportterápiás fókusszal. Egyedülálló az is, hogy a bentlakásos közösségi terápia keretében a mögöttes pszichés problémát is megcélozzuk. Sokszor tapasztaljuk, hogy a függőség mintegy öngyógyítási stratégia jelentkezik az érintett életében (pl. szorongását oldja, vagy depresszióját, gyászát enyhíti).
Ilyen esetekben akkor érhető el tartós absztinencia, ha a pszichés érintettséggel is foglalkozunk és új megküzdési módokkal kínáljuk meg a klienst.
Milyen típusú függőségekkel foglalkoznak?
Osztályunk az ország minden részéről fogad kémiai és viselkedéses függőségekkel küzdő pácienseket. Az úgynevezett Minnesota Részleg alkohol- és szerencsejáték-függőségre specializálódott. Ez egy 8 hetes, strukturált, 12 lépéses program tapasztalati segítők bevonásával, ezáltal nagyobb hangsúly kerül az önsegítő csoportokra. Az osztályon és a Pszichoterápiás Részlegen viszont a fentiek mellett foglalkozunk drogproblémákkal, valamint viselkedéses függőségekkel is – tehát az addikciók teljes spektrumával. A Pszichoterápiás Részleg kettős diagnózisú, kliensekre fókuszáló speciális programmal rendelkezik, ahol a szerhasználat mellett más, pszichés zavar is van a háttérben.
Ami fontos, hogy mivel egy terápiás fókuszú osztály vagyunk, ezért csak önként jelentkező, motivált kliens az, aki bekerülhet hozzánk, bizonyos szintű előgondozást követően. 1-2 hetes józanságot várunk el tőlük attól függően, hogy melyik részlegre jelentkeznek.
Ez a motiváltság és betegségtudat kifejezetten a módszer sajátossága, vagy a tudomány mai állása szerint nem is lehet annak segíteni, aki nem elég motivált a szer lerakásában?
Rajtuk is lehet segíteni, az ambuláns részlegünkön kevésbé szigorúak a bekerülés feltételei. Ott például szubsztitúciós terápia is elérhető, ami azt jelenti, hogy az ópiátfüggő drog helyett szintetikus változatot (metadont) kap, ezzel enyhítve a járulékos ártalmakat, illetve emellett pszichoterápiás segítségnyújtásban részesül. Igaz, egy mélyebb pszichoterápiás folyamathoz fontos a teljes absztinencia és a tiszta tudatállapot, de vannak olyan pszichoterápiás módszerek, melyek keretében nem feltétlenül előírás a folyamatos szermentesség, és a csökkentés is lényeges siker lehet. Fontos, hogy a terapeutával miben állapodnak meg, és hogy ez ne legyen tabu téma a terápiás kapcsolatban. Ez egy ugródeszka lehet azoknak, akik nem tudják folyamatosan tartani az absztinenciát, ami a fekvőbeteg-ellátásban leginkább a közösség miatt fontos. Itt együtt laknak, arra biztatjuk őket, hogy egymásra is reagáljanak, emiatt jó, ha nincs aktív szerhasználó a csoportban.
Hogy működik egy terápia a gyakorlatban? Mi van, ha valaki nem tud két hónapot kiszakítani az életéből arra, hogy munka nélkül csak az alkoholfüggőségével foglalkozzon? Ilyenkor is van lehetőség segítséget kérni?
Ezt nem szoktuk eldönteni a kliens helyett, viszont szakmai szempont szerint az lényeges, hogy a kliens milyen énerővel, erőforrásokkal, megküzdéssel rendelkezik a felépülés elején, ezek felmérése után szoktunk ellátási formát javasolni. Nyilván sokkal intenzívebb, hogyha rászánja az időt. Az a tapasztalat, hogy bentlakásos terápiát választva hamarabb tud változást elérni, és az absztinencia megtartása is valószínűbb hosszú távon, ambuláns utógondozás mellett. De önmagában az ambuláns ellátás keretében is van lehetőség terápiára. Önsegítő csoport is elég sok van Budapest-szerte, és bár a járvány alatt online gyűlésekre álltak át, hamarosan várható a nyitás ezen a területen is, ezáltal a kliens az online tér mellett majd élőben is fog tudni találkozni az érintett sorstársaival.
Mi történik akkor, ha valaki végigcsinál egy terápiát, de közben otthon nem változik semmi?
A hozzátartozó bevonása is nagyon fontos része ennek a programnak. Mindkét részlegünkön és az osztályon is biztosított a lehetőség közbeiktatott hozzátartozói konzultációra, adott esetben pár alkalmas családterápiás ülésre. Nagyon fontos megértenünk, hogy a függőség a család problémája is. A kialakulásának mikéntjétől egészen odáig, hogy mi történik akkor, amikor a kliens hazamegy és visszakerül abba a közegbe, ahol a szerhasználat oka jelentkezett.
De a hozzátartozó szempontjából nézve is fontos, hogy bekapcsolódjon és segítséget kapjon abban, hogyan tudja védeni a saját határait, önismeretet szerezni azzal kapcsolatban, hogyan van jelen ő ebben a folyamatban.
Ennek az önismereti munkának a következményeként tudnak újra bizalmat szavazni egymásnak. Sőt, sokszor maga a hozzátartozó is érintett. Ha nem is a szoros értelemben vett kémiai szinten, inkább a társfüggőség szintjén. Sokszor látjuk, hogy az alapján választ valaki párt, mert a másik valamilyen módon beleilleszthető az ő történetébe.
A Pszichoterápiás Részlegen van kifejezetten családfókuszú, rendszerszemléletű csoportunk is, ahol nincs jelen a hozzátartozó. Itt leginkább pszichodrámás módszerekkel dolgozunk ezeken a családi mintákon és szerepeken. Továbbá van hozzátartozói csoport is, ahol pedig a kliens nincs jelen, és nem is kell megneveznie a hozzátartozónak a klienst vagy a hozzá fűződő kapcsolatát, ő mint érintett vesz részt a csoportban. Ide úgy is szoktak jelentkezni hozzátartozók, hogy nincs is nálunk a kliens. Nekik abban segítünk, hogyan viszonyuljanak függőségben szenvedő hozzátartozóikhoz, hogyan segíthetik őket abban, hogy az önreflexiójuk, betegségbelátásuk nőjön. A csoportban egymáshoz is tudnak kapcsolódni a résztvevők, ami csökkentheti magányosságukat. Itt nagyon fontos figyelni arra is, hogy a hozzátartozó ne próbálja túlkontrollálni a függő helyzetét vagy terápiáját (például ne jelentse be a párját, ahelyett hogy a párja maga jelentkezne).
A függőséggel való szembenézést sokszor gátolhatja a szégyenérzet. Mihez tud ezzel kezdeni maga a függőséggel küzdő, és hogyan tudják a családtagjai támogatni a küzdelemben?
Azt tapasztaljuk, hogy a csoport ebben sokat segít. A szégyennel az a probléma, hogy nagyon beszűkít, izolál. Sokszor így érkezik a kliens, beszűkült állapotban. Aztán a csoportban hallja, hogy a másik is ugyanebben a helyzetben van, tudnak ebben egymáshoz kapcsolódni. Felismerik, hogy „hoppá, ebben nem vagyok egyedül, nem csak én vagyok itt a világ legrosszabb helyzetében”. Ezután általában jobban kinyílnak, és több mindent megosztanak, ami abban segít, hogy akkor már nincsenek egyedül a fejükben fájdalmas gondolatokkal és a szorongással. Szokták is mondani: „Amint kimondom, valóságossá és reálisabbá válik”. Családtagoknak a legnagyobb és talán legnehezebb feladatuk ezen a ponton, hogy visszalépjenek a kontrolláló szerepből és visszaadják a felelősséget a kliens kezébe, aztán idővel a bizalom is vissza tud csordogálni a kapcsolatba.
Mi a helyzet a visszaeséssel?
Különösen fontos – erre szoktunk is szerződni a kliensekkel –, hogy ne legyen tabutéma az, ha a terápia ideje alatt fogyasztott, és ha igen, mit. Ha ezt nem tesszük meg, akkor ugyanolyan szülő szerepbe kerülünk, mint a hozzátartozó, aki számonkéri rajta. Próbálunk ebből kedvező helyzetet kovácsolni. Egy visszaesésből tanulni is lehet.
A Mindset Terápiás & Tanácsadó Központban a járvány miatt egy ideje online fogadjuk a klienseket. Önöknél hogy zajlott ez a váltás? Addiktológiai problémák esetén is alkalmazható az online terápia?
Igen, az itt dolgozó kollégák igyekeznek pótolni ezt a fajta ellátást online rendszerben. Ez a helyzet mindenképpen kihívást jelent a terapeuták számára. Kiépíteni a terápiás kötődést az új kliensekkel úgy, hogy még nem találkoztunk élőben, nem egyszerű. Nekünk is nehezebb, nekik is nehezebb. Úgy próbáljuk a nehézségeket kiküszöbölni, hogy transzparensen kezeljük ezt a helyzetet. Azt szoktam mondani én is a klienseimnek, hogy köszönöm a türelmüket mindaddig, míg szokjuk ezt a helyzetet, hiszen nekik is új ez, és nekem is. A csoportterápiákat is sikerült online térbe költöztetnünk, még ha fokozottabb hangsúly van is a kereteken.
A videokonferencia programokban lévő mozaik nézettel például volt olyan kliens, aki sokkal több kapcsolódást élt meg miközben beszélt, sokkal több nonverbális megerősítést, visszajelzést kapott a többiektől, mintha körben ülve csak egy-egy emberrel tudná felvenni a szemkontaktust.
Van olyan tünetegyüttesekkel rendelkező kliens, akinek direkt kedvezhet ez az online terápiás helyzet? Van, aki könnyebben csatlakozik be egy ilyen jellegű terápiába?
Az eddigi tapasztalataink alapján a szorongók például sokkal nyitottabbak tudnak lenni így, hogy az otthoni, biztonságos környezetükben vannak. Pánikzavarral küzdők esetében, akik közül nagyon sokan gyógyszerfüggőséggel küzdenek, szintén egyszerűbb ez a helyzet. Depresszió esetén pedig jellemző a felépülés elején, hogy nehezebben szedi össze magát az ember – arra is, hogy besétáljon az ambulanciára. Most csak ki kell nyitnia a laptopot, és működik is a dolog. Egyszerűbb a jelentkezés is a mostani keretek között, csak egy jelentkezési lapot kell kitölteni, és felvesszük a klienssel a kapcsolatot.
Segít abban az online működés, hogy akár munka mellett is vállalható legyen egy terápiás folyamat?
A járványhelyzet miatt kialakított online terápiás keretben jelenleg úgy kell elképzelni ezt a folyamatot, hogy van, hogy több terapeuta foglalkozik egy emberrel. A kliensnek például van egy pszichoterapeutája, akivel találkozik heti egyszer-kétszer, egy szociális munkás, aki a járulékos dolgokban próbálja őt támogatni, egy józanságmegtartó csoport heti egyszer, és van mondjuk egy művészetterapeutája is, akivel azon dolgoznak, hogy az érzelmeit más modalitásban tudja kifejezni, máshogy is meg tudjanak jelenni, amit aztán megint be tud hozni pszichoterápiába. Így van tehát heti 3-4 találkozása, de nyilván nagyobb szabadsággal jár ez, mintha bent lenne az osztályon, ami nagyobb elköteleződés, ugyanakkor sokkal intenzívebb és terápiás hatékonyság szempontjából is előnyösebb talán – persze ez a függőség mértékétől is függ.
Eddigi tapasztalatok alapján milyen változásokat hozhat a jövőben a most kipróbált online terápiás módszer?
Az elő- és utógondozásban ez mindenképpen nagy nyitás lehet nekünk. Így, hogy országos lefedettséggel vagyunk jelen, sokszor előfordul, hogy egy betegnek fel kell utaznia hozzánk ahhoz, hogy egy kezelésben részt vegyen, vagy adott esetben nem is tudunk utógondozást csinálni nála, mert nagyon messze lakik. Ez a mostani helyzet technikai szempontból egy lehetőség is.
Ha jól értem, megnövekedett kapacitással tudnának így működni. Elképzelhető, hogy többen jutnának így megfelelő segítséghez?
Igen, és emellett új stratégiákat, módszereket ad a kezünkbe a helyzet, ahhoz hogy miképpen előzhető meg egy visszaesés, hogyan lehet további kapcsolatot tartani egy klienssel, a kapcsolatot elmélyíteni vele, vagy akár egy-egy terápiát továbbvinni egyénibe is. Sok lehetőség van. Akár a család bevonásában is lehet majd gondolkodni ilyen keretek között.
Jelenleg arra számítunk, hogy hosszú távon a hagyományos működési rendünk vissza fog állni a megfelelő járványügyi óvintézkedések betartásával, emellett pedig az online terápiás módszert is megtartjuk – így a jövőben abban bízunk, hogy még több kliensnek fogunk tudni segíteni mind osztályunkon, mind virtuálisan.
Frissítés: a Nyírő Gyula OPAI Addiktológiai Osztálya cikkünk megjelenése óta újra fogad pácienseket fekvőbeteg-ellátás keretein belül.
***
A Mindset Pszichológia együttműködést indít a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet Addiktológiai Osztályával. Ha addiktológiai jellegű problémával küzdesz Te vagy a szeretted, vedd fel velünk a kapcsolatot az info@opai-addikt.hu e-mail címen, és mi gondoskodunk a megfelelő szakember megtalálásáról.
