Apáink, nagyapáink életének egyik mérföldköve volt a kötelező sorkatonai szolgálat teljesítése. Mára már itthon és a világ számos országában eltörölték a kötelező bevonulást. Sokan nyűgként élték meg ezt az időszakot, s csak a körletekben kialakuló kiváló közösségek tudták feledtetni a szerettek hiányát. Ám a mai, professzionális hadseregben is fontos, hogy a katonák jól tudjanak csoportban működni. Hogyan válik az egymással laza kapcsolatban álló egyének halmaza egy magasan szervezett közössége? Cikkünkből kiderül, tartsatok velünk!
Egy katonai közösség számos olyan sajátossággal rendelkezik, amivel egy hétköznapi csoport nem. Már önmagában a civil életből a katonai életbe való átmenet is hirtelen és radikális változással jár egy újonc számára. A bevonuló katonák élete ebben a közegben teljesen megváltozik, átalakul, hiszen számos újdonság, ismeretlen hatás éri őket. Minden lépésüket szabályok határozzák meg. Az is gyakori, hogy az érintettek irreális elvárásokat támasztanak a szolgálatteljesítéssel szemben. Ennek következtében különböző pszichés problémák jelentkezhetnek náluk, mivel ebben a periódusban a legtöbbjük érzékeny és sebezhető. A hangulatuk többnyire változékony, s színes spektrumon mozog az eufórikustól a visszahúzódóig. Ezek a típusú problémák azonban kevésbé jelentkeznek abban az esetben, ha a katonák között hamar kialakul egy szoros kötelék, s ez által könnyebben túl tudnak jutni az akadályokon.
Az egész több mint a részek összessége
Ahhoz, hogy egy igazán jó közösséggé kovácsolódjon az állomány, nem elég, hogy pusztán valamilyen közös tulajdonsággal rendelkezzenek a tagjai. Fontos, hogy valamilyen, számukra vagy mások számára társas jelentéssel bíró közös jellemzővel bírjanak. Ezen felül azonban számos egyéb feltétel teljesülése is elengedhetetlen. Nézzünk meg egy párat ezek közül:
- A csoport tagjai minden nap álljanak személyes kapcsolatban egymással. Ez a katonáknál adott. Arra szolgál, hogy a katonák tulajdonságai nyilvánosságra kerüljenek, és megmutassanak valami személyeset magukból, s ez által jobban magukénak érezzék a közösséget.
- Legyenek közös ideáljaik és céljaik. Az ideálok általános célok, mint például a haza védelme. Ezt az általános célt érdemes több kisebb célra felbontani, hogy könnyebben teljesíthető legyen, mint például első körben az alapkiképzés sikeres végrehajtása.
- A közösségben mindenkinek legyen meg a maga szerepe és beosztása, és ezek kölcsönösen kapcsolódjanak egymáshoz. Fontos, hogy mindenki azt érezze: amit csinál, az hasznos, ezért egy fontos láncszemek a gépezetben.
- Olyan közösségi normák szerint viselkedjenek, amelyek a közösség minden tagjától elvárhatók. Lehetnek hivatalosan előírtak, de előfordulnak gyakran olyan íratlan normák is – mint a sebesült bajtárson való segítés -, melyeket mindenki tud.
Egy mindenkiért, mindenki egyért!
Az, hogy közösséggé kovácsolódnak azonban még nem elég. Sikeresen kell tudniuk együtt működni. Ehhez elsősorban a többiek gondolkodásának elfogadására, az azzal való azonosulásra, valamint internalizációra van szükség. Más emberek gondolatainak elfogadása alatt azt értjük, amikor elfogadjuk a gondolataikat, még akkor is, ha azokkal valójában nem értünk egyet. Ez a viselkedés főleg egy alegység szerveződésének kezdetén figyelhető meg, amikor a katonák csupán azért viselkednek a szabályoknak megfelelően, hogy imponáljanak a feletteseiknek, illetve hogy elkerüljék a büntetést. A fejlődés ezen szakasza arra hivatott, hogy segítse őket a tájékozódásban a számukra még ismeretlen feltételek között.
Az azonosulás folyamata már akkor jelenik meg, amikor a katonák már magukénak érzik az egységet, akikkel a mindennapjaikat töltik. Végül, az internalizáció magában foglalja azt, amikor az egyén a közösségi normákat betartva viselkedik, de nem a büntetéstől való félelem miatt, hanem azért, mert ez a magatartásforma már összhangban áll a személyes értékeivel.
Minden fejben dől el
Ahogy arról már szó volt, az egész több, mint a részek összessége, így a csoporton belüli egység kedvező hatásai miatt nagy gondot kell fordítani annak erősítésére és megtartására. A szilárd közösségi egység erősíti a hadsereg motivációit, ami legszembetűnőbben egy háború során mutatkozhat meg. A katona harcértéke sokszor nem is annyira a fizikai állóképességétől, mint az őt körülvevő társakkal való kötelék szorosságától és az együttműködésre való képességétől függ. Shils és Janowitz (1948) német hadifoglyokkal való vizsgálata rámutatott arra, hogy a katonákat a bajtársakhoz való ragaszkodás ösztönözte a végsőkig való harcra, nem pedig az ideológia – ahogyan azt sokan gondolták.
Ahhoz, hogy minél gyorsabban kialakuljon a kohézió, számos dolognak kell teljesülnie. A legerősebb tényező a közös harci tapasztalat. A sikeres harchoz, a közös ellenség képének kialakítására van szükség. Ennek béke idején is nagy szerepe van, hisz ez arra ösztönzi közösséget, hogy növelje a tagok egységét, felkészítse őket a védekezésre.
Az emberek körében népszerű az a teória is, hogy az alkohol erősíti a közösség egységét. Azonban a tévhittel ellentétben,
a mulatozások alkalmával történő alkoholfogyasztás nem erősíti, sokkal inkább gyengíti a közösséget.
Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a hadsereg egy alá- és fölérendeltekből álló hierarchikus rendszer. A parancsnok viselkedése nagymértékben meghatározhatja az alakulat közösségi szellemét. Ő az, akire sokszor a döntés felelőssége hárul, akár a biztos halálról, akár a győzelemről van szó. Kalay (1983) izraeli katonák körében végzett kutatása szerint, egy parancsnoknak szavahihetőnek, szakmailag maximálisan felkészültnek kell lennie és a végsőkig kell gondoskodnia a katonáiról. Mint azt a hivatalos katonai eskü is kimondja: „alárendeltjeimet jogaik tiszteletben tartásával vezetem,
róluk emberséggel és felelősséggel gondoskodom”.
Ha ezeket a felettesük betartja, az az alegység tiszteletében térül meg. Sok katona kész akár az életét is feláldozni egy olyan vezetőért, akire felnézhet, s aki összetartja az egységet a legnehezebb időkben is.
Mindezek alapján, miért is elengedhetetlen, hogy egy stabil, összetartó közösség alakuljon ki? Van, akit a család vár otthon, de van olyan, akiknek nincs más családja, csak a bajtársai. A hazájuk iránt érzett hűségért vonulnak be, de később nem a zászlóért fognak harcolni vagy az életüket áldozni, hanem egymásért.
