Egyszer volt, hol nem volt – avagy a Grimm mesék pszichoanalitikus szemszögből, II. rész

Cikksorozatunk első részében a Piroska és a farkas történetét elemeztük a pszichoanalízis segítségével. A folytatásban pedig a Csipkerózsika és a Békakirály című meséket analizáljuk Iring Fetscher német politológus és Bruno Bettelheim osztrák pszichoanalitikus nyomán.

Mielőtt azonban elkezdenénk elemezni a két művet, vizsgáljuk meg távolabbról, hogy miért is töltenek be olyan fontos szerepet a mesék a gyermekek életében.

A felnőtté válás során rengeteg pszichológiai problémával kell szembenéznünk. Egy gyermeknek le kell győznie a nárcisztikus csalódásait, az ödipális konfliktust és a testvérrivalizáció okozta nehézségeket, meg kell tanulnia, hogyan tépje el a gyermeki függőség szálait, és mindezek mellett helyes öntudatra, önértékelésre és erkölcsi kötelességtudatra kell ébrednie. Azonban ahhoz, hogy ezekkel a problémákkal megbirkózhasson, meg kell értenie, hogy mi megy végbe a tudatos énjében, és ezt csak akkor tudja sikeresen megtenni, ha el tud igazodni a tudattalanjában. Ezt a fajta megértést – és ezáltal a szembenézés képességét – nem tudattalanjának racionális megértésével éri el, hanem ábrándok szövögetésével és történetfoszlányok kitalálásával, melyek segítségével tud reagálni a tudattalanjában lejátszódó feszültségékre.

A tudattalan tartalmak tehát tudatossá válnak, amelyekkel a gyermek már tud kezdeni valamit.

Ebből a szempontból felbecsülhetetlen értékűek a mesék. Olyan új területeket nyitnak meg a gyermeki fantázia előtt, amelyeket a gyermek egymaga nem lett volna képes felfedezni. Ami pedig még ennél is fontosabb:

a mesék formája és szerkezete mintákat kínál a gyermeknek, amelyekkel az életét is jobb irányba tudja terelni.

A szülők többsége hajlamos azt gondolni, hogy a gyermekektől távol kell tartani a problémákat, gondokat, és csak az élet napos oldalával, szép dolgaival szabad megismertetni. Ez azonban egy téves felfogás. Az életben a problémák többségéért mi magunk vagyunk a felelősek és ebből kifolyólag meg kell tanulnunk szembenézni önmagunkkal és magunkat okolni a kialakult helyzetért. Hiszen minden ember hajlamos dühében vagy félelmében meggondolatlanul, agresszíven, önzően viselkedni. Maguk a gyermekek is érzik, hogy bizony ők sem mindig jók egy-egy füllentés vagy csínytevés alkalmával. Ez pedig disszonanciát kelthet a gyermeki lélekben. A manapság elterjedt gondolkodásmód is azt hirdeti, hogy legyünk optimisták és ne vegyük figyelembe az élet és az emberi természet árnyoldalait. Maga Freud azonban azt a nézetet vallotta,

hogy az életben szembe kell szállnunk a leküzdhetetlennek tűnő akadályokkal a fejlődésünk előre menetele miatt.

Gyakorlatilag pontosan ez az, amit a mesék közvetítenek a gyermekeknek: az életben felmerülő nehézségeket nem elkerülni kell, hanem leküzdeni. A harc és olykor a bukás is elválaszthatatlan része az emberi életnek.

Sajnos azonban a gyermekek számára írt mai mesék csak ritkán vagy egyáltalán nem foglalkoznak ilyen fajta egzisztenciális kérdésekkel, pedig ezek alapvető fontosságúak lennének minden ember számára (Bettelheim, 1984).

A következőkben ismertetett két mese is olyan egzisztenciális kérdéseket boncolgat, mint a a nővé érés folyamata, az első menstruáció és a szüzesség elvesztésétől való félelem.

A békakirály

A mese főszereplője egy királylány, „aki olyan szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem. Ez a meseszép leány pedig gyakran játszott egy kút szélén arany labdácskájával, egy sötét erdőben, távol az atyai kastélytól.” A történet bevezetőjét olvasva felmerülhet bennünk a kérdés, hogy egy fiatal hölgy – ahogyan ez a bevezetőben világossá vált – házasuló életkorban miért labdázik egyedül egy arany golyóval? Fetscher szerint ez pszichoanalitikus szempontból nem jelent mást, mint egy extrém infantilis nárcizmust, erős erotikus felhanggal.

Hiszen az „arany labda /golyó” nem más, mint egy bujtatott célzás a férfi nemzőszervre. Ezt a meghökkentőnek tűnő állítást a szerző a hesszeni nyelvjárásból, illetve a régi német nemesi viselkedésmódból vezeti le. Ez alapján a feltevés alapján az arany labda „der goldene Ball” a valóságban „goldiger Phallus”, amit a mesélők „goldischer Ballus”-nak ejtettek ki és ebből alakult át a német Ball-á, azaz labdává. Azonban, mint ahogyan ez a szájról szájra terjedő történeteknél lenni szokott (feltehetően a gyermek hallgatóság miatt), a mese eredeti tartalma fokozatosan elhalványult és átalakult a ma ismeretessé.

Az író szerint az arany labda elvesztése egy tudattalan cselekedet volt, amellyel a lány saját magát kívánta megbüntetni. Hiszen a szexualitás tabuként jelent meg a felettes énjében a szigorú nevelőnői attitűdnek köszönhetően,

és az így fellépő bűntudatot próbálta ezzel a tudattalan tettel csökkenteni.

Fetscher ezen kívül említést teszt a királylány érintéstől való félelméről is, mely a csupasz, nyálkás békával való találkozás alkalmával jelenik meg először a mesében. A lány undorodik a békától, aki visszaadta annak legkedvesebb játékát, és aki a segítségért cserébe játszótársa szeretne lenni. A királylány nárcisztikus viselkedése miatt visszautasítja ezt a kívánságot, és csak atyai unszolásra tartja be az ígéretét, miszerint teljesíti megmentője egy kívánságát. Ugyanez a helyzet a későbbiekben is, ahol a béka a lány ágyában szeretne éjszakázni. A főhősnő ennél a kérésnél sírva fakad, és rettegve gondol a csupasz, nedves állatra. Édesapja parancsára azonban mégis a szobájába viszi a békát, ahol is a falnak vágja, és az állat csodák csodájára daliás herceggé változik. Fetscher szerint ez az első szexuális érintkezést, illetve az érintéstől való félelmének leküzdését jelképezi.

Csipkerózsika

Csipkerózsika történetét a Grimm testvérek előtt mát többen is feldolgozták. Bár a mesék a különböző szerzőknél lényegesen eltérnek egymástól, a fő motívum, az orsó általi álom mindegyik feldolgozásban jelen van. Bettelheim és Fetscher szerint ez a szexualitás felébredésének időszakát szimbolizálja. A szülők meggondolatlan erőfeszítései, hogy megakadályozzák, hogy lányuk megszúrja az ujját a rokka orsójával, azzal az eredménnyel járnak, hogy gyermekük a megfelelő időnél későbben jut el az érettségig; ezt jelképezi Csipkerózsika száz évig tartó álma, mely elválasztja szexualitása ébredésének időpontját attól a   perctől, amikor egyesül szerelmével.

„Ezzel szoros kapcsolatban áll egy másik mozzanat is, nevezetesen, hogy a szexuális beteljesülés mit sem veszít szépségéből azáltal, hogy sokáig kell várni rá” ( Bettelheim, 1984). Már maga a mese kezdete is, ahol a király és a királyné sokáig várnak a gyermekük megfoganására azt fejezi ki,

hogy nincs értelme sietni a szexuális élet megkezdésével, mert semmit nem veszít az ember, ha ez később következik be.

Fontos megjegyezni azonban, hogy ennél a mesénél is, ahogyan a Békakirálynál, a béka jelképezi a szexuális beteljesülést. Hiszen ő az, aki a királynőt megnyugtatja, hogy ne búsuljon, mert hamarosan leánygyermeknek ad életet.

Amikor Csipkerózsika serdülőkorba lép, elkezdi felfedezni az életnek azokat a területeit, melyek korábban el voltak zárva előle. Bettelheim szerint ezt jelképezi az az eldugott szoba, ahol a fonó öregasszony üldögél. Ennél a résznél a szemfüles olvasó számos freudi szimbólumot fedezhet fel. Ahogy a végzetes szoba felé közeledik, a lánynak egy csigalépcsőn kell felmennie: az álmokban az ilyen lépcső tipikusan a szexuális élményt jelképezi. Felérve a lépcsőn egy ajtót talál egy zárral, amelyben benne van a kulcs. Ahogy elfordítja a kulcsot, „felpattan” az ajtó, és a lány egy apró szobába lép, ahol egy öregasszony ül és fon.

A bezárt kicsi szoba az álmokban gyakran jelképezi a női nemi szervet,

a kulcs elfordítása a zárban pedig a közösülés szimbolizálja. Az író szerint az orsóval megszúrt ujj és az abból kibuggyanó vér az első menstruációt és az azzal járó megrendítő tapasztalatot jelképezi. Emiatt a váratlanul ért tapasztalat miatt merül mély álomba.

A királyfi jelenti az első szexuális élményt, amely a mesében mint egy harmonikus találkozás van leírva. Ezzel is kifejezve, hogy milyen fontos a megfelelő érettség, és hogy összhangban legyünk önmagunkkal és a társunkkal is.