A család mellett az iskola a szocializáció legfontosabb közege, ahol a gyermek olyan kérdésekkel találkozhat, amelyek jövőbeni szociális hatékonyságát mélyen befolyásolják. Érdemes tehát az LMBTQ személyekkel kapcsolatos kérdéseiket, előítéleteiket hiteles forrás segítségével átdolgozni. A melegség és megismerés program két óraadójával, Kövesi Györgyivel és Sztraka Andreával beszélgettünk.
Tanulmányaim során sosem esett szó LMBTQ személyekről, kijártam az általános iskolát, a gimnáziumot, majd az egyetemet úgy, hogy azt hittem, nem ismerek meleg embereket. Ezzel beletartozom a magyar társadalom közel háromnegyedébe. Ez azonban pusztán statisztikailag sem lehetséges, mivel a társadalom 5-7%-át alkotják LMBTQ személyek, így feltehetően mindenki ismer meleg embert. Milyen érzései, gondolatai lehetnek annak a gyermeknek, aki érzi másságát, ám hasonlóképpen soha nem hall megbízható forrásból ezekről a témákról? Milyen nehéz dolga lehet annak a pedagógusnak, szülőnek, aki információ híján saját és mások előítéleteivel küzd? A melegség és megismerés program azért jött létre, hogy megbízható, kipróbált eszközökkel érzékenyítse a gyermekeket és a szakembereket.
Mit kell tudni a programról?
Kövesi Györgyi: Körülbelül olyan 25 fő az aktív önkéntes bázisunk, és minden évben képzünk embereket. Évi átlag harminc órát szoktunk tartani, körülbelül 15-20 iskolába, szervezethez jutunk el, középiskolákban járunk a legtöbbször, mivel módszertailag erre a korosztályra vagyunk leginkább felkészülve. Mindig informálódunk a csoportról, mielőtt az órát megtartanánk: milyen összetételű a csoport, van-e például olyan eset, amire reflektálnunk kellene? Nem csak lenyomunk nekik valamit a melegségről, amit mi jónak látunk, hanem igyekszünk minél inkább az igények mentén kialakítani a foglalkozást. Fontos az is, hogy nem betörünk az iskolákba, hanem a tanárokon vagy diákokon keresztül hívnak minket meg. Pszichológusok, pedagógusok, iskolai szereplők szép számmal vesznek részt a program folyamatos fejlesztésében, hogy pedagógiailag felépített helyzeteket hívhassunk elő.
Sztraka Andrea: Különböző felkéréseink vannak, cégekhez is járunk a programmal, kiadványokat szerkesztünk, szakembereket érzékenyítünk, képzünk, mivel az a tapasztalatunk, hogy a másfél órás foglalkozás arra alkalmas, hogy a tanulók halljanak valamit, elgondolkozzanak pár kérdésen és hiteles forrásból tájékozódjanak, mivel LMBTQ emberek tartják ezeket a foglalkozásokat és nem más szakemberek, iskolai szereplők. Sajnos nálunk kevéssé része a pedagógusképzésnek az emberi jogi ismeretek elsajátítása, ugyanakkor például a nemzeti alaptanterv elvárja a pedagógusoktól a szociális kompetenciák fejesztését. Számtalan helyen jelenik meg a tolerancia, demokratikus elvek, nyitottság, elfogadás, együttműködés, szolidaritás a pedagógiai programokban.
K.Gy.: Ez egy forró téma, ahogyan azt tapasztaljuk, mint ahogyan a szexualitás is, ám az iskolában arról sem beszélnek, a mi témánk sem a szexualitás, igazából nem szex edukáció, amit tarunk.
Egyáltalán nem a szexről beszélünk, az emberről beszélünk, hogy hogyan éli meg, hogy párt választ, létezik, felvállalja vagy nem vállalja fel magát, önmagával hogyan tud megbékélni.
A módszertan nem újkeletű, több, valamilyen szempontból kisebbségben élő csoport alkalmazza a személyes találkozáson keresztül történő szemléletformálást. Hogyan is néz ki konkrétan egy ilyen foglalkozás?
Sz.A.: Általában 90 perces egy foglalkozás, ami főképp a személyes történeteinkre épül, arra, hogy az ember hogyan éli meg saját magát, hogyan bújik elő – ezek a történetek alkalmasak arra, hogy elindítsák a gondolkodást és a kérdéseket. Ha van rá lehetőség, akkor egy fiú és egy lány megy, hogy különböző élettörténetek megjelenhessenek. A diákoknak nagyon sok kérdésük szokott lenni, attól kezdve, hogy hogyan fogadta el a család, érte-e attrocitás, kiközösítés, de mélyebb kérdések is előjönnek. Mindig készülünk interaktív feladatokkal is, ami általánosságban érinti a diszkrimináció területét, és hogy mit lehet az ellen tenni, ha valakit kiközösítenek, mit lehet tenni, mint közösség, ha azt látják, hogy valakit valamiért hátrány ér, gyakran bejön más kisebbségek helyzete is.
K.Gy.: Igen, szeretünk párhuzamokat vonni más közöségekkel, és a végén a lezárásnál nagyon fontos, a „Te mit tehetsz” kérdés. Jó példák szoktak előkerülni ilyenkor.
Sz.A.: Érdekes módon sokszor a legelőítéletesebb, legellenségesebb gyerekek szoktak a végén a legaktívabbak lenni. Az a tapasztalatunk, hogy ilyenkor átfordulnak ilyen rövid idő alatt is, és ötletelnek, hogy hogyan tudnák megvédeni azokat a társaikat, akiket bántalmazás ér.
K.Gy.: Ezek az órák arra is alkalmasak, hogy az érintett gyerekek, akiknek a szülője, barátja vagy akár ő maga meleg, megerősödjenek, választ kapjanak a kérdéseikre. Illetve, hogy a pedagógust megsegítsük, ha bizonytalan. Fontos az átláthatóság, azért is vannak bent a tanárok a foglalkozásokon, mert nem titkos dolgot csinálunk.
A program erről is szól, hogy együtt akarunk élni a társadalomban, és láthatóak is akarunk lenni, fontos, hogy értsék, hogy miről szól a melegség.
Ez egy nagyon hosszú folyamat, a bújkálás és a félelem iszonyú erős, és elképesztő belső küzdelmet kell megvívni, mire valaki eljut odáig, hogy nem akar hazudozni. A meleg gyerekeknek abszolút szükségük van a támogatásra, a heteróknak meg arra, hogy lássák, hogy a világ sokszínű és így együtt alkotjuk a társadalmat. Ma már ott van az internet, de ha nem szelektál a fiatal, bármi eljut hozzá, hiszen a tévhitek is felkapottak. Ugyanakkor mi is erősítjük, amikor ekkora félelem van bennünk. Mivel mi is azt hallottuk, tanultuk a szocializációnk során, hogy ez egy bűnös, undorító dolog, hogy valami abnormális van bennem, ezzel nagyon nehéz megküzdeni. Nagyon nehéz újratanulni, hogy a melegségem rendben van, én így vagyok oké.
Sz.A.: Nehéz a fiataloknak is, mivel a média alapvetően úgy szűr, ahogyan te akarod. Így ha homofób tartalmakat látsz csak, abban fogsz megerősödni, hogy igazad van, nem abban, hogy ezek tévhitek. Sok információjuk van a diákoknak, de a legtöbbször ezek igen zűrzavarosak.
Mik azok az üzenetek, amiket mindenképpen szeretnének átadni a foglalkozások keretében?
K.Gy.: Fontos, hogy a terminológiával tisztában legyenek, elmagyarázzuk a fogalmakat, hogy mi a transz, mi a queer például. Fontos azt átadni, hogy emberjogi szempontból vannak sajnos különbségtételek a meleg személyek terhére. Nagyon nehéz megélni azt, hogy több szempontból másodrangú állampolgárok vagyunk. A család, gyermekvállalás ilyen például.
Sz.A.: A Pride például alapvetően egy emberjogi felvonulás, de mindig előjön, hogy provokálás. Akkor elkezdünk arról beszélni, hogy egy felvonulás miről szól.
K.Gy.: Szoktunk ilyen analógiát behozni, hogy a heteroszexuálisoknak milyen magamutogatási lehetőségeik vannak arra, hogy párkapcsolatban élnek. Hétköznapi, egyszerű helyzetek ezek, ahol azért kijönnek a különbségek.
Sokszor halljuk azt, hogy nem elég érett még a társadalom, meg hogy a következő generációnak könnyebb lesz, de mitől lenne könnyebb, ha itt és most nem csinálunk semmit?
Fontos üzenet még, hogy melegek mindenütt vannak. Ez nem extremitás, nem bizonyos csoportok, vagy mondjuk csak a művészek jellemzője, hanem bárkit érinthet, itt az iskolában is akár.
Sz.A.: Az is fontos, hogy az nem ciki, hogy ha te heteroszexuálisként ettől mondjuk undorodsz. Nem meggyőzni szeretnénk senkit, minden érzés jogos, ez is teljesen valid. Az jó, hogy erről is tudunk beszélni az órán. Ilyenkor persze arra nagyon fontos kitérni, hogy az érzéseid nem jogosíthatnak fel arra, hogy a melegségük miatt bánts, korlátozz, vagy hátrányosan megkülönböztess másokat.
Milyen visszajelzéseket kapnak?
Sz.A.: Egy vidéki iskolában egy internethozzáférés nélküli gyerek volt, aki nem sokkal az óra előtt bújt elő, mint transz fiú. Nagyon ellenséges volt az osztály illetve láthatólag az iskola sem tudott mit kezdeni a helyzettel. Ő a foglalkozás után iszonyú hálás volt, mert addig sosem hallott támogató közösségekről, semmi segítsége nem volt, teljesen izolálódott.
K.Gy.: Talán a legbeszédesebb visszajelzés, hogy óraadóink közt vannak olyanok, akik még a gimiben találkoztak a programunkkal, akiknek olyan sokat jelentett akkor az a 90 perc, hogy így szeretnék meghálálni és másnak is segítséget nyújtani.
Sz.A.: Én sokszor a mindennapokban azt érzem, hogy nagyon kevés eszköz van a kezemben, amivel a tágabb környezetemre hatni tudok. Frusztráló, hogy a fejem fölött eldöntik, hogy például a családom családnak számít-e, de valamit azért lehet tenni. Kis lépésekben és 15 főnként, de nagyon megfogható változást tud hozni ez a program azért, hogy pozitívan változzon a társadalom is és egészen egyszerűen elfogadóbb legyen..
K.Gy.: A gyűlölet ellen lehet tenni. Odamegyek és azt mondom, hogy „na tessék, köpjetek le, mondjátok a szemembe”. Az a fontos, hogy együtt élünk a társadalomban, együtt van dolgunk és nem külön.
Nem a melegekért, vagy nem csak értük megyünk az iskolákba.
A szakmaiság, a módszertani felkészültség példája, hogy a foglalkozáson részt vevők értékelő kérdőíveket töltenek ki, mely a program fejlesztésében nagy segítség. A résztvevők elenyésző százaléka (jellemzően 3-4%) véli úgy, hogy nem ajánlaná a programot. A gyerekek melegséghez való hozzállásása negatív irányban nem változott. A melegség és megismerés program célja, hogy a személyes találkozáson keresztül megismertessék a diáksággal és a fiatalokkal foglalkozó szakemberekkel az LMBTQ emberek életét, világát, teret adjanak a kérdések megvitatásának, ugyanakkor a diszkrimináció és bántalmazás elleni fellépésre buzdítsanak.
Az óraadókkal való beszélgetés számomra is rávilágított a program fontosságára, hatékonyságára. Az önkéntesen végzett munka valóban a szívügyük. A program azonban többre képes, mint önmagában a melegséggel kapcsolatos szemléletváltás elindítására, mivel bántalmazás érhet bárkit, ha a csoport szemszögéből valamilyen szempontból más. Érzelmi intelligenciánk, szociális érzékenységünk fejlesztéséhez nagyon hasznos már diákkorban elsajátítani, hogy mit lehet tenni ezekben a helyzetekben, akár kívülállóként is.
