Sok esetben találkozunk olyan élethelyzettel, ahol úgy érezzük nem tudunk helyt állni, vagy feladattal, aminek megoldása egyszerűen lehetetlennek tűnik. Mégis vannak olyan személyek, akiknek sikerül. Sportolóknál nap mint nap látjuk, ahogy rekordok dőlnek meg, lehetetlenebbnél lehetetlenebb eredményekkel rukkolnak elő. Mi a titkuk? A pszichológia egy lehetséges válasszal tud szolgálni számunkra: a remény nagyobb erővel bír, mint reméltük volna.

A remény nem más, mint a pozitív lelki egészség egyik összetevője. Egy belső pszichológiai erőforrás, mely segít a kihívásokkal, ellentmondásos helyzetekkel való megküzdésben. A remény esetében érdemes három dolgot figyelembe venni: a célokat, a megoldási lehetőségeket és magát a személyes hatóerőt.

A célállítással kezdődik minden. Lehet akár hosszú- vagy rövidtávú, viszont egy dologra mindenképp érdemes odafigyelni: célunk akkor tud kiteljesedni, ha kellően pontosan, tisztán és részletesen van megfogalmazva. Ekkor tud ugyanis a tudatunkban huzamosabb ideig maradni és szem előtt lenni. Ekkor leszünk képesek megoldási lehetőségeket találni rá, és mozgósítani a bennünk rejlő energiákat annak megvalósítása érdekében.

A remény nemcsak a sportolók teljesítményét, de kitartásukat, önbizalmukat és egészségi állapotukat is növeli.

Általában reménykedni olyan célok esetén szoktunk, aminél bizonytalanok vagyunk az eredményben. Minek is reménykedni, amikor szinte biztosak vagyunk abban, hogy valami nem valósulhat meg, vagy esetleg meg vagyunk róla győződve, hogy mindenképpen sikerülni fog?

Kutatásokból azonban kiderül, hogy

a remény igen alacsony és magas valószínűségű célok esetén is működik.

Sportolóknál megfigyelték, hogy a reménnyel telibb sportolók egyszerűen megváltoztatták a cél eléréséhez szükséges szabályokat, annak érdekében, hogy saját határaikat feszegessék. A biztosan elérhető céloknál belecsempésztek valami bizonytalant – nehezítettek valamit a feladaton maguk számára. Kosárlabdázók például nemcsak azt tűzik ki elérendő célként, hogy betaláljanak a kosárba, hanem hogy mindezt zsákolva, valamilyen trükkel és csont nélkül tegyék meg. Elérhetetlen célok esetén pedig magát a lehetetlennek tűnő eseményt távolítják maguktól, és megjelenik a remény, hogy akár ez sikerülhet is. Számos kutatásban lehetetlennek tűnő anagrammák megoldásakor a reménnyel telibb kitöltőknek sikerült megoldást találniuk.

Sportolóknak folyamatosan meg kell küzdeniük a stresszel versenyzés közben. Már pusztán a magasabb reményszint segít egy stresszes helyzetben kiválasztani a megfelelő megoldási lehetőséget, a legjobb megküzdési mechanizmust. Így könnyebben mozgósítják energiájukat és képességeiket. Néhány kutatási eredmény is igazolja, hogy a remény nemcsak teljesítményüket, de

kitartásukat, önbizalmukat és egészségi állapotukat is növeli.

Néhány jó tanács ahhoz, hogyan lehet elindulni és növelni ezt a képességünket:

  1. Állíts olyan célokat, amelyek elérhetőnek bizonyulnak. Nem baj az, ha feszegeted a határokat, de legyen meg az esélye, hogy az a cél elérhető.
  2. Egy-egy cél eléréséhez állíts fel több alternatív megoldási lehetőséget.
  3. Gyűjtsd össze azokat a már meglévő képességeket, amelyek rendelkezésedre állnak ahhoz, hogy a célt az adott megoldási lehetőséggel végigvidd.

Láthatjuk tehát, hogy a remény számos területen jótékony hatással van életünkre. Sokszor hozunk gyerekkorunkból, környezetünkből nem megfelelő mintákat. Viszont néhány alapszabállyal a reményteli gondolkodás fejleszthető. Például azzal, ahogyan meghatározzuk céljainkat, alternatív megoldási útvonalakban való gondolkodással vagy erősségeinkre való támaszkodással.

Felhasznált irodalom: Snyder, C. (2002). TARGET ARTICLE: Hope Theory: Rainbows in the Mind. Psychological Inquiry, old.: 249-275.

•••

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE&t=4s