Mindannyian rendelkezünk személyiséggel: pszichés élmények és külső megnyilvánulások olyan egyedi és tartós mintázatával, melynek köszönhetően viselkedésünk következetessé és bejósolhatóvá válik. Ugyanakkor személyiségünk nem statikus, hiszen többnyire elég rugalmasak vagyunk ahhoz, hogy tapasztalatainkból, hibáinkból tanuljunk és változtassunk viselkedésünkön. A borderline személyiségek – mint a legtöbb személyiségzavar esetében – a következetes viselkedés és a személyiség rugalmasságának hiányát élik át. Világukat és érzelmeiket konfliktusok állandósága jellemzi. Milyen dinamikák mozgatják a borderline személyiségzavart? Mi állhat a háttérben? Mi jelentheti a változtatás lehetőségét? Cikkünkből kiderül.
A személyiségzavar a belső élmények és a viselkedés olyan globális, tartós és rugalmatlan mintázata, amely erőteljesen eltér az egyén kultúrájának elvárásaitól. Ez a rugalmatlanság sokszor pszichés problémákban, szociális, illetve munkahelyi konfliktusokban megjelenő kellemetlenségekhez vezet. Bár a személyiségzavarok nagy mértékben eltérnek a tekintetben, hogy mekkora szenvedést okoznak a személy életében, annyiban mégis hasonlítanak, hogy kellemetlenségeik egy egész életen át tarthatnak. Annak ellenére, hogy a személyiségzavarok a legnehezebben kezelhető pszichés problémák közé tartoznak, áldozataik sokszor nincsenek tudatában létezésüknek. Gondolkodásuk és viselkedésük merevsége jelenti a problémájuk felismerésének legfőbb akadályát.
A borderline személyiség árnyalatai
A borderline személyiségek gyakran átélnek mély depressziós és szorongásos állapotokat, melyeknek idői lefolyása pár óra, vagy akár több nap is lehet. Életüket konfliktusok állandósága jellemzi. Hajlamosak a gyakran fizikai agresszióba fajuló dühkitörésekre. Gyakran előfordul, hogy saját maguk válnak impulzivitásuk, agressziójuk áldozatává, súlyos testi sérüléseket okozva saját maguknak. Öndestruktív próbálkozásaik megjelenhetnek az alkohol- és drogfogyasztásban, a könnyelmű költekezésben, felelőtlen szexuális életben, azonban a legsúlyosabb esetekben az öncsonkítás számos formájában. Számos kutatás szerint a borderline személyek énképének megalapozatlansága jelenti a fő problémaforrást. A torz énképük következtében gyakran vágynak a másokkal való azonosulásra, de társas viselkedésük olyannyira zavaros, hogy érzelmeiket a legtöbb esetben nem viszonozzák.
A magánytól való félelem meghatározó irányítója életüknek, régi kapcsolataikat nem tudják elengedni, rettegnek a magukra maradástól.
Gyakran folyamodnak manipulatív öncsonkításhoz, öngyilkossági kísérletekhez, így kikényszerítve a másik fél figyelmét, kapcsolatban maradását. A személyiségzavar kibontakozása egyénenként változó, a stabilitás hiánya az öngyilkossági késztetések fiatal felnőttkorban tetőznek, majd a kor előrehaladtával fokozatosan csökkennek. Viszonylag magas intelligenciaszint és kevésbé súlyos tünetek esetén idővel a személyiség működése rendeződhet, a probléma megszűnhet.
A borderline személyiség magyarázatai
A pszichodinamikus szemléletű elméletalkotók
a probléma eredetét a korai szülő-gyermek kapcsolatban látják.
A borderline személyiségű egyének korai életszakaszát vizsgáló kutatások alapján bebizonyosodni látszik az elmélet: az esetek többségében kimutatható a szülői elhanyagolás, el nem fogadás. Mindemellett az anya- és apaszerepet betöltő felnőttek, nevelők válások, halálesetek miatti gyakori váltakozása. A kapcsolat későbbi életszakaszra gyakorolt veszélyeztető hatását még inkább elmélyítheti a gyermekkorban átélt fizikai vagy szexuális abúzus. Utóbbi eredmény – mely szerint több lány, mint fiú él át szexuális abúzust – összhangban áll a rendellenesség nők esetében tapaszalt nagyobb arányú előfordulásával. Számos kutató szerint a személyiségben fennálló zavar a korai gyermekkorban átélt trauma után kialakult, poszttraumás stressz-zavar elhúzódó formájának tekinthető.
Feltárni és támogatni
A hosszútávú pszichoterápia számos esetben tartós javuláshoz vezet, azonban minden szakember egyetért abban, hogy az igen nagy kihívást és érzelmi megterhelést jelent a terapeutának. A borderline személyek pszichoterápiájának fő problémáját a terápiás szövetség ingatagsága jelenti. Ezeknek a pácienseknek jelentős nehézséget okoz, hogy a terapeuta személyében egy segítő társat lássanak, akivel együttműködve egy közös cél eléréséért tevékenykedjenek. Mindemellett a terapeutának meg kell próbálkoznia szembesíteni a beteget saját pszichés állapotával és környezete problémáival, még akkor is, ha ez kezdetben heves ellenállásba ütközik.
A pszichodinamikus terápiák abban az esetben szoktak sikerhez vezetni, ha a kezdetektől fogva a páciens kapcsolatteremtési zavaraira, általános magány- és ürességérzésére helyezik a hangsúlyt. Egyes terapeuták a pszichodinamikus stratégiát kognitív-viselkedésterápiás módszerekkel ötvözik a páciensek más személyek nézőpontjaival szembeni érzékenységének fokozása érdekében. Ezen módszerek közé tartozik az egyes helyzetek modellálása, alternatív értékelése, a másféle lehetséges reakciók kialakítása.
Felhasznált szakirodalom: Comer, R., J. (2005). A lélek betegségei. Budapest, Magyarország: Osiris Kiadó. Gabbard, G., O. (2016). A pszichodinamikus pszichiátria tankönyve. Budapest, Magyarország: Oriold és Társai.
