Idén ősszel megújult a Mindset Pszichológia, és ezzel együtt a fővárosi Pszicho-Kávéház rendezvénysorozat is új keretek között indult útjára. A tavaszi évadból megismert Városliget Café helyett mostantól a Mindset Terápiás és Tanácsadó Központnak is otthont adó Neuschloss Palotában rendezzük meg előadásainkat.

Október 10-én dr. Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus kezdte meg a több részből álló előadássorozatát. Művészek és műalkotások pszichológiája – a kreatív én nyomában címmel egy átfogó bevezetést hallottunk a kreativitáskutatásról, a művészek pszichés világáról és a pszichobiográfiai vizsgálatokról, amelyekkel mindezt igyekeznek feltérképezni a kutatók. A további előadásain részletesen megismerkedhetünk majd Salvador Dalí, Csáth Géza és Csontváry Kosztka Tivadar élettörténetével, és azzal, hogy az hol és hogyan érhető tetten műveiken/műveikben.

Október 15-én az önismeret került központba, amihez a kis herceget hívtuk segítségül. Szabó Jennifer és Zsidi Zsófia pszichológusok vezetésével beszélgettünk arról, hogy életünk mely területein és hogyan lehet hasznunkra az önismeret, illetve milyen források állnak rendelkezésünkre önmagunk jobb megértéséhez. Az egyik ilyen kiapadhatatlan forrást az irodalom nyújtja számunkra, hiszen a szövegek idegenvezetőként, kapaszkodóként, segítségként és tükörként szolgálhatnak nekünk. Az estén főként az örök érvényű kis herceg történeteiről beszélgettünk, de a résztvevőktől hallhattuk, hogy a Mester és Margarita, a Szerelem a kolera idején, Kafka Átváltozása vagy éppen Esti Kornél történetei is nagyban hatottak az önismeretükre, vagy néhányan párhuzamot találtak bennük a saját életükkel.

Október 17-én telt házzal vártuk dr. Németh Attila pszichiátert, az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet főigazgató főorvosát, akinél jobban talán senki nem ismeri egyik legnagyobb költőnk, József Attila életét és lelki világát. Izgalmas előadása által jobban megérthettük a versekben olvasható fájdalmat, és azokat a folyamatokat, amik a mögött rejtőznek, kitérve a szüleivel, a nőkkel és az akkori irodalmi világgal való kapcsolataira, valamint a korabeli pszichiátria és pszichoanalízis helyzetére.

Formabontó eseményeinkkel továbbra is heti rendszerességgel találkozhattok, azonban ébernek kell lennie annak, aki részt szeretne venni, ugyanis a helyek igen korlátozottak, csupán 30 jegyünk van egy-egy estére. E kis létszám egy olyan egyedülálló élményt biztosít, amely közelebb hozza a pszichológiát a résztvevőkhöz, hiszen lehetőségük nyílik egy igazán izgalmas és inspiráló eszmecserére az előadóval és egymással is.