Az önkontroll fejlődése egy igen meghatározó folyamat a gyermek életében. Ezáltal érti meg és szabályozza az érzéseit, viselkedését. Sok szülő szeretne egy varázspálcát, hogy megelőzze a hisztiket, és segítsen gyermekének jobban kezelni az érzéseit. Mi varázspálca helyett pár tippet szeretnénk megosztani az olvasókkal!
Az önkontroll a gyermek azon képessége, amely által modulálja, szabályozza az érzelmeit és a viselkedését. Dr. Brenda Jones Harden, az University of Maryland College professzora úgy gondolja, hogy a kontroll szó félrevezető, mert úgy hangzik, mintha a gyerekek képesek lennének abban a pillanatban abbahagyni az adott viselkedést. Még felnőttként sem vagyunk képesek minden pillanatban a megfelelő kontrollt birtokolni. Nagyon sokszor elveszítjük. Ezért a definíció inkább úgy hangzana helyesen:
képesség, hogy stratégiákat használjunk a megfelelő viselkedés kivitelezéséhez.
A megfelelő viselkedés nagyban függ a kontextustól, amelyben a gyerek találja magát. Például rendben van, ha egy labdajáték közben ordít, de nem a házban. Feltételezhetjük, hogy ez a kontextus általi tanulás egy fejlődési folyamatban rajzlik. Dr. Brenda Jones Harden egyetért azzal, hogy a gyerekek 4-5 éves korukig még nem birtokolják azt a fajta önkontrollt, amelyet a felnőttek már elvárnának tőlük. A szülők elvárásai inkonzisztensek a valódi fennállással. Sok szülő azt gondolja, gyermeke már 3 éves korára tudja az érzelmeit szabályozni, ám általában ez 1-2 évvel később valósul meg. Ez az eltérés irreális elvárásokat eredményezhet. Ezek az elvárások a gyermekkel kapcsolatos helytelen fegyelmezéshez és más fajta helytelen viselkedésekhez vezethetnek, amelyek hátráltathatják a gyermek kontrollképességének kialakulását.
Az önkontrollra érdemes úgy gondolni, mint amelynek van kognitív, nyelvi, érzelmi és viselkedéses komponense. Vagyis a gyerekeknek képesnek kell lenniük arra, hogy gondolkodjanak, mielőtt cselekszenek, megértsék a cselekedeteik következményeit, és használják a szavaikat a negatív viselkedések helyett. Meg kell érteniük, hogy mit éreznek, ezeket az érzéseket hogyan kell kezelni, és aztán a helyzethez egy megfelelő viselkedést kell létrehozniuk. Ez nagyon komplex és kihívást jelentő folyamat.
Az életkor, a temperamentum és a környezet
De van néhány specifikus tényező, amely hat a picik önkontrollképességére.
AZ életkor mellett az egyik összetevő a temperamentum, amelyről tudjuk, hogy a viselkedés biológiai meghatározója. A könnyű temperamentumú gyerekek például könnyen megnyugszanak, ha megkapják a cumisüvegüket, az ölünkbe véve könnyen vigasztalhatóak, és hamar alkalmazkodnak az új helyzetekhez. Azok viszont, akiknek problémájuk van az alkalmazkodással, a vigasztalhatósággal, nehéz temperamentummal rendelkeznek. Ezek a nehézségek mellett általában problémájuk van az önkontrollal is.
A gyerekek esetében a környezet és a körülöttük lévő kontextus is meghatározza, mennyire tudják magukat kontrollálni. Hatással van, hogy mennyire fáradtak, éhesen, ijedtek, napközben jelen van-e a kedvenc játszótársuk vagy gondozójuk,illetve, milyen a hangulatuk. Ezek lehet, hogy számunkra nem annyira megterhelőek, de esetükben fontos tényezők.
Mire érdemes odafigyelnünk?
A szülőknek elengedhetetlen feladatuk a megfelelő minta nyújtása! Tőlük tanulhatják meg, hogyan lehet a önkontrolljukat használni. Ahogyan megvigasztalják kisbabájukat, megcímkézik a kisgyermekeik frusztrációit, és stratégiákat tanítanak, olyan mintákat adnak át, amelyeket gyermekeik később hasznosítani tudnak.
Érdemes megmutatni, milyen keményen dolgozunk mi is azon, hogy szabályozzuk magunkat! Ha nekünk sem sikerül, akkor egyszerűen kérjünk bocsánatot:„Anya időnként kijön a sodrából, bocsáss meg nekem ezért! Próbálom megoldani és egyben tartani a dolgokat” Jó, ha látják: mi is ki tudunk jönni a sodrunkból, el tudjuk azt ismerni és bocsánatot tudunk érte kérni, utána pedig mindent megteszünk, hogy megoldjuk a problémát. Ez egy egészen dinamikus családi helyzet, amelyben a szülők próbálják kezelni a gyermekük és a saját érzéseit, valamint úgy próbálnak meg válaszolni a gyermek reakcióira, amelyek megfelelőek számára.
Biztonságos keretek
Az önkontroll fejlődésében fontos szerepet játszik a szülőkkel való bizalmas viszony és a szociális környezet struktúrája, ami azt sugallja: „Biztonságban tartalak, és meg fogok arról bizonyosodni, hogy jól vagy!” Kritikus tehát, hogy a szülök és más gyermekkel foglalkozó felnőttek olyan struktúrát alakítsanak ki, amelyek a gyerekben a biztonság érzetét keltik. Ekkor nem elfogadható, hogy a gyermek magát vagy másokat bántson.
Az empátia képessége az, amely egy meghatározó tényező lehet a proszocialitás fejlődésében és az önkontrollban. Amikor rávilágítunk és megkérdezzük a gyermekünktől: „Mit gondolsz, milyen érzés Lacinak, amikor te megütöd őt?” vagy „Mit gondolsz, milyen érzés anyának, amikor így ordítasz velem?” Amikor az a célunk, hogy a gyerekek elgondolkozzanak és meglássák, hogy a másiknak ez hogyan eshet, ezáltal segítünk nekik, hogy a kontrollkészségeiket fejlesszék.
Mi szolgálhat a szülőknek varázspálcaként?
Szülőként sokat tehetünk a gyermekünk önkontrolljának a fejlődéséért. Lássunk pár tippet és lehetőséget, amelyek által megkönnyíthetjük ezt a természetes folyamatot.
Amikor fegyelmezésről beszélünk, a tiltás és a büntetés jut az eszünkbe. Igazából a fegyelmezésnek a gyökere a tanítás. A szülők rengeteg dolgot aktívan megtaníthatnak a gyereküknek, hogy ezáltal kontrollálhassák magukat. Kezdetnek nézzünk pár egyszerű viselkedési szabályt: vigyázni magára, kedvesnek lenni másokkal, vigyázni mások játékaira, dolgaira és testi épségére. Dr. Brenda Jones Harden szerint egy nagyon fontos stratégia, amit átadhatunk a gyerekünknek, ha arra tanítjuk meg, hogy használja a szavait! Ingerültebb, érzelmesebb helyzetben bátorítsuk, hogy a gyermek mondja ki, mit érez, pl.: „Mérges vagyok!”, ne pedig tettekkel mutassa meg és vezesse le!
Meséken keresztül is segíthetünk nekik, hogy könnyebben tudják szabályozni saját cselekedeteiket. „Gondolkodj, gondolkodj, gondolkodj, mint Micimackó” – ez a meséből ismerős mondat, segíthet nekik abban, hogy a gondolkozzanak, mielőtt valamit cselekednének. Ez a stratégia nemcsak a viselkedésüket javíthatja, de a kognitív képességet is fejleszti.
Szakemberek szerint a magunkban beszélés is segíthet. Így ha arra ösztönözzük a kicsiket, hogy hangosan mondogassák a számukra nehezebb helyzetekben, hogy „Gondol, gondol, gondolkodj....”, egyszerűbben tudnak megállni egy pillanatra, és átgondolni a lehetséges következményeket. Másrészt a hangos kimondás által a gyerekek és a környezet is fel tudja ismerni, hogy éppen mit él át. Bátorítsuk őket, hogy mondják ki, min mennek keresztül:„ Oh, nagyon mérges vagyok!
Létrehozhatunk a házban egy csendes zugot, ahova el tud vonulni gyermekünk egy kis csendes, nyugalmas időre. Fontos, hogy ezt ne büntetésnek szánjuk! A gyermek dönti el, mikor szeretne ott pihenni és megnyugodni. Ez lehet egy nyugi sarok vagy egy kis felállított sátor, ahova akár a szülő is elvonulhat néha egy kis nyugalomért. Ez modellként is szolgálhat a gyereknek. így láthatja, hogy ha az anyukája dühös lesz, akkor ezzel a stratégiával könnyen le tud nyugodni.
Nem kötelező minden stratégiát nekünk kitalálnunk. A kisgyerekek már maguknak is ki tudnak találni olyan módszereket, amelyekkel meg tudják magukat nyugtatni. Kérdezzük meg tőlük: „Mi segít neked megnyugodni? Mit segítene, hogy jobban érezd magad?” Így később már olyan módszerekkel tudunk alkalmazni, amelyek pont gyermekeinkre lettek szabva. Ez akár lehet egy meseolvasás vagy játék a kedvenc autójukkal.
Engedjük a gyerekeknek szabadon felfedezni a környezetet! Teremtsünk olyan biztonságos kontextust, ahol a gyerekek szabadon játszhatnak, felfedezhetik a játékokat, nem kell állandóan a sok tiltó szót hallaniuk. Egy nehezebb temperamentumú vagy nagyobb mozgásigényű gyereknek szüksége van arra, hogy többet mozogjon és aktívan, megtapogatva mindent fedezze fel a körülötte lévő dolgokat. Megterhelő a szülők és a gyerek számára is, hogy ha csak a „Ne!” és a „Nem szabad!” felkiáltásokat hallják. Ez orvosolható azzal, ha egy minden szempontból biztonságos környezetet teremtünk. Természetesen szabályoknak és korlátoknak itt is kell lenniük! Ezzel nem azt szeretnénk feléjük üzenni, hogy bármit megcsinálhatnak!
A hisztik mechanizmusa
A dührohamok és a hisztiket még nem tekintjük nem adekvát és megfelelő viselkedésnek. Ezeken a hisztiken keresztül a gyerekek azt fejezik ki, hogy már van akaratuk és céljaik. A probléma akkor kezdődik, amikor a kisgyermekek céljai nem konzisztensek a környezet és a körülötte lévők céljaival. Ezáltal frusztráltak lesznek, érzelmileg nem tudják tartóztatni magukat. Ezen a folyamaton fontos, hogy végig menjenek. Ezen keresztül kezdik megtanulni, hogy ezek az intenzív érzések jelennek meg, amikor a világban olyan dolgok történnek, amiket ők nem szeretnének. Miután ezt megtapasztalták, utána tudnak stratégiákat kialakítani.
A tévhittel szemben valójában
a hisztik nem azt jelentik, hogy a szülők valamit rosszul csináltak, vagy a gyerekkel van valami gond.
Sokszor felmerül a kérdés, hogy oda kell-e figyelni ezekre a hisztikre, vagy inkább az ignorálás a jó stratégia. Dr. Brenda Jones Harden szerint az ignorálás egy jobb stratégia lehet, persze csak akkor, ha nincsenek a gyermek biztonságával kapcsolatos kétségeink, például nem ütögeti a fejét a falba vagy a padlóba. A szülőknek erősnek kell lenniük és nem szabad feladniuk! Sok szülőt láthatunk, akik annyira túlterhelődnek a hisztik által, hogy feladják, és inkább mindent megtesznek, amit a gyermekük kér. Ezt sokszor kívülállóként is megértjük, hiszen a gyerekek nagyon fel tudják őket bosszantani vagy megszégyeníteni egy nyilvános helyen. Ezzel későbbiekben is problémájuk akadhat, hiszen a gyerekek nagyon, nagyon gyorsan megtanulják, hogy mit tehetnek meg a szüleikkel, és mikor adják fel.
