Ismerősi körünket áttekintve könnyen eszünkbe juthat olyan férfi, aki küszködik életével. Nem találja a fonalat a párkapcsolataiban, munkájával nem jut dűlőre, szexuálisan sikertelen. Érzelmileg hullámzó, kevés barátja van, esetleg elmerül a kockázatos viselkedésekben. Rengeteg pszichológiai elmélet és kutatás hangsúlyozza az anyai nevelés óriási szerepét – de mi a helyzet az apákkal? Borbély Lilla tanácsadó- és iskolapszichológus cikke.
Miközben az anyai nevelés szerepét egyre jobban megvilágítják, gondoljunk bele, hány gyermek életében van jelen csupán fizikailag az édesapja? Mennyien nélkülözik édesapjukat érzelmileg vagy szerepmodellként? És hányan kénytelenek nélkülözni teljesen édesapjukat a családi rendszerből?
A válások, az egyszülős családok növekvő száma gyakran magával vonja az apa bevonódásának csökkenését a nevelésbe. A Mind Positive Parenting alapítója szerint az amerikai családokban az édesapa jelenlétével sem biztosított heti fél óránál több négyszemközti beszélgetés apa és fia között. A fiatal fiúk szinte alig töltenek időt olyan mentorokkal, akik segíthetnének nekik eligazodni a férfivá válás szövevényes útján. Gyakran eltávolodnak a tágabb családtól – például egy költözés miatt –, így még kevesebb lehetőségük van a való életben kötődni olyan szerepmodellekhez, akik kalauzolhatnák őket az egészséges felnövekedésben. Saját férfiasságukhoz elmosódottan, látszólagosan tudnak kapcsolódni.
Az apátlanság hatását rendszeresen alábecsüljük. Philip Zimbardo szerint a pozitív szerepmodell híján maradt srácok nagyban megszenvedik a hiányt, és gyakran máshol keresik a megfelelő szerepmodellt: a videojátékok, a kortárs csoportok, a függőségek és a nők tárgyiasítása is alternatíva lehet számukra. Kutatások alapján gyakrabban szenvednek valamilyen hangulatzavarban, vagy fordulnak orvosi ellátásért viselkedéses és érzelmi problémáik miatt.
Transzgenerációs hatások – hogyan gyűrűzik tovább az érzelmi távolság?
„A felnőtt férfiak azért tartanak a tinédzser fiúktól, mert a saját serdülőéveikből csak a szenvedésre és a fájdalomra meg a szomorúságra emlékeznek, és arra, hogy mennyire egyedül voltak, így amikor ránéznek ezekre a mostani srácokra, a látvány felidézi bennük mindezt, és ettől visszahőkölnek” – így látja Craig McClain, a Boys to Men Mentoring Network alapítója. A hatást már sokszor a fiatal fiúk is mutatják: megkérdezve őket megfogalmazzák félelmüket, hogy kimaradnak a szülői szerepből, mert ők maguk gyakran csak édesanyjukat látták abban működni.
Érdemes átgondolnunk, milyen kapcsolati mintákat tudnak elsajátítani – ha egyáltalán vannak ilyen minták. A válások a tapasztalatok alapján jobban megviselhetik a fiúgyermekeket. Egy csúnya szakítás a szülői diádban könnyen megrengetheti a gyermek alapvető bizalmát a hosszú távú kapcsolatokban. Ha apának sem ment, én hogy lehetnék ügyesebb, hogyan tudnám jobban csinálni? Az érzelmi távolságtartás nem csupán akkor lehet problémás a gyermek számára, ha felé irányul. Ha nem lát példát, hogyan lehet kapcsolódni egy párkapcsolatban a másik félhez, miként lehet kifejezni a szeretetet és az összetartozást, detektálni és kielégíteni a másik szükségleteit, érzéseink részesévé tenni a másikat, egyedül nagyon nehéz rátalálni ezeknek a megfelelő módjaira.
A világítótorony-szerep
A férfikorba lépés során nagy segítséget jelenthet egy olyan férfi jelenléte, aki nemcsak szívesen tölt időt a gyermekkel, hanem el is tudja igazítani őt. Ezáltal megtapasztalhatóvá válhat a feltétel nélküli szeretet és a tettekért való felelősségvállalás fontossága. Kutatások alapján az apai szerep beemelésével a nyitottság, a szociális kapcsolatokra való fogékonyság és az új emberekkel szembeni bizalom is nő. Mentor jelenlétével nagyobb valószínűséggel alakítanak ki terveket, jövőképet.
A fiúgyermekeknek bizalmasokra van szükségük. Olyan „cinkosokra”, akik fizikailag is mellettük állnak, ha padlóra kerülnek. Akik kellően aktív kapcsolatban vannak velük ahhoz, hogy megérezzék a szükségleteiket, észrevegyék a hangulatváltozásaikat még akkor is, ha ők maguk nem kérnek segítséget, hiszen az sokszor nehéz és kellemetlen lehet. Szükségük van olyanokra, akik elismerik a céljaik elérését, megalapozzák önbizalmukat és önbecsülésüket.
Nem felejthetjük el, hogy az életút alakulásában megannyi egyéb tényező közrejátszik az apa szerepén kívül is. Ugyanakkor „világítótoronyként” kísérhetjük a gyermeket ezen az úton, hogy megtalálja a megfelelő kapaszkodókat.
Felhasznált irodalom: Lamb, M. E. (Ed.). (2004). The role of the father in child development. John Wiley & Sons. Zimbardo P., Coulombe N. D. (2015). Nincs kapcsolat. Libri
