Hiteles krónikás vagy nagy történetmesélő? – avagy a konstruktív és rekonstruktív emlékezet I. rész

A múlt század végén bevezetett DNS-vizsgálatoknak köszönhetően tudjuk például, hogy korábban százával ítéltek el gyanúsítottakat pusztán azért, mert a szemtanúk rosszul emlékeztek. Kétrészes cikkünkben bemutatjuk, milyen okok állhatnak emögött, mit jelent a konstruktív és rekonstruktív emlékezet fogalma, valamint sorra vesszük a leggyakoribb emlékezeti torzításokat. Az első részben a konstruktív emlékezeti torzításokra hozunk mindennapi példákat. 

1985-ben rablásért és kettős nemi erőszakért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték az akkor 22 éves Ronald Cottont. Az ítélet alapja az egyik áldozat, Jennifer Thompson tanúvallomása volt, aki először egy fénykép alapján, később szembesítés alkalmával is elkövetőként azonosította a férfit.

Cotton egy évtizedet töltött börtönben, mielőtt egy DNS-vizsgálat kizárta, hogy ő lett volna az elkövető. Szabadlábra helyezték, később pedig egy Thompsonnal közösen kiadott könyvben hívták fel a figyelmet a tanúvallomásokra alapozott bűnvádi eljárások sérülékenységére. Erre meg is volt minden alapjuk, hiszen nem Cotton volt az egyetlen, akit ártatlanul ítéltek el. A '90-es években az újonnan bevezetett DNS-vizsgálatok százával mutattak rá téves letartóztatásokra, valamint az is kiderült, hogy a szemtanúk 70%-ban hibásan azonosítottak elkövetőket. De mi az oka ennek az ijesztően magas aránynak, és mi állhatott Jennifer Thompson téves ítélete mögött?

A hosszútávú memóriánkban tárolt emlékek szisztematikusan eltérnek az objektív valóságtól.

Amennyiben ezek az eltérések már az emléknyomok kódolásakor kialakulnak, konstruktív folyamatokról, amennyiben a felidézés folyamán lépnek fel, rekonstruktív mechanizmusokról beszélünk. 

Most pedig lássunk néhány példát a konstruktív jellegű emlékezeti torzításokra a kognitív pszichológia szemüvegén keresztül.

Korlátozott mennyiségű információ torzító hatása

Emlékeink gyakran azért tévesek, mert már eredetileg is csupán korlátozott mennyiségű információt kódoltunk. Egy szemtanú emlékezhet például az elkövető egy jellegzetes ruhadarabjára, szakállára, frizurájára, és amennyiben ezeket a jegyeket valakin felismeri, arra a – sokszor téves – következtetésre juthat, hogy őt látta a bűntett helyszínén, hiszen az összes kódolt jegy megegyezik.

Egy ilyen módon félresikerült nyomozás alkalmával például letartóztattak egy papot, akit a szemtanúk annak ellenére azonosítottak elkövetőként, hogy valójában nem is hasonlított a valódi tettesre. A tévedés hátterében az állhatott, hogy az egyik szemtanú emlékei szerint a betörőnek „furcsa volt a gallérja”. Tekintve, hogy a papi reverenda gallérja valóban nem szokványos, a tanúkat tájékoztatták annak lehetőségéről, hogy az elkövető egy pap volt. Mivel csak az egyik gyanúsítottat lehetett egyértelműen papként azonosítani, több szemtanú választása is rá esett. 

Asszociációk, előzetes tudás torzító hatása

Amikor új információt dolgozunk fel, aktiválódnak a témára vonatkozó korábbi ismereteink is. Ez önmagában kifejezetten adaptív folyamat, hiszen segíti az új információk feldolgozását. Problémát az jelenthet, hogy később nem fogjuk szétválasztani az újonnan tanult elemet a saját korábbi ismereteinktől.

Roediger és McDermott például többek közt a „csokoládé” és „sütemény” szavakat mutatták vizsgálatuk résztvevőinek. A főnevek olyan asszociációkat indítottak el, melyek metszéspontja az „édes” szó volt, a kísérlet résztvevői pedig emiatt úgy emlékeztek, hogy ez is szerepelt az eredeti listán, miközben ezt a szót nem láthatták. 

Észleléskor levont következtetések

Olvassuk el az alábbi mondatokat:

 1. Provo festői hercegség Franciaországban.

 2. Corman volt Provo trónörököse.

 3. Már nagyon unta a várakozást.

 4. Úgy gondolta, az arzén beválna.

A kísérleti tapasztalatok azt mutatják, hogy e mondatok olvasásakor bizonyos pontokon következtetéseket vonunk le. A harmadik mondatnál például arra gondolunk, hogy Corman király akar lenni, a negyediknél pedig, hogy ennek mihamarabbi megvalósítása érdekében megmérgezné a királyt.

Ezek a konzekvenciák nem szükségszerűek, hiszen egyrészt a szövegben ilyesmi sehol sem szerepel, másrészt Corman bármi egyébre is várakozhat a trónon kívül, az arzén pedig számos célra használható a király jobb létre szenderítésén túl is. Az információ tehát már az észleléskor torzul valamelyest, a valódi probléma azonban akkor jelentkezik, amikor a fenti mondatokat fel kell idézni. A kutatók azt találták, hogy a kísérleti alanyok nem igazán tudják utólag megkülönböztetni, hogy melyek voltak pontosan az olvasott mondatok, és mi az, ami már az ő saját következtetésük. Dacára annak, hogy ilyesmit soha nem olvastak, jó eséllyel emlékeztek például úgy, hogy Corman meg akarta ölni a királyt.

A fentiekben a konstruktív jellegű torzításokról esett szó. Olyan emlékezeti tévedésekről, melyek az észleléskor vagy a az információ hosszútávú memóriába történő juttatásakor jelentkeznek. Azonban emlékezetünk nem csak konstruktív, hanem rekonstruktív természetű is. Cikkünk második részében ezt mutatjuk be, végezetül pedig visszatérünk majd az igazságszolgáltatás területére is.