A csökkent szexuális vágy az egyik leggyakoribb hálószobai nehézség egy párkapcsolat életében. A vágy apadása nemcsak a 10-20 éves házasságokat kísérti, sok esetben 2-3 együtt töltött év után is megfigyelhető a szexuális érdeklődés elhalványulása. Hova vész a kezdeti szenvedély lángja? Visszahozhatjuk-e egyáltalán azt a vágyat, feszültséget, melytől szinte minden pillanatban egymáséi akartunk lenni kapcsolatunk hajnalán? Milyen kihívásokkal kell szembenéznünk? Milyen eszközöket állíthatunk az erotika visszacsábításának szolgálatába? Cikkünkben e kérdésekre keressük a választ. Illés Eszter szexuálpszichológus írása.
Amikor a szexuális élet elszegényedésének okain tanakodunk, sokszor a kapcsolat minőségének romlására gyanakodunk. Azaz, ha valami nincs rendben a párkapcsolatban, értelemszerű, ha a szexet sem kívánják a partnerek. Megfordítva a logikát, dolgozzunk párkapcsolatunk minőségének javításán és a szexuális életünk is rendeződik. Ezzel azt feltételezzük tehát, hogy a párkapcsolati és szexuális elégedettség lineáris, ok-okozati kapcsolatban álló tényezők. A valóságban ez az elképzelés azonban gyakran nem állja meg a helyét. Kutatások és terápiás tapasztalatok is azt bizonyítják, hogy a kapcsolat e két jellemzője egymástól függetlenül képes működni. Képzeljünk magunk elé egy párt, akik gyengéden, szeretetteljesen kommunikálnak egymással, közel azonos értékeket vallanak az életben, számos közös élménnyel gazdagodnak, őszinték egymással, szeretnek összebújni, megérinteni a másikat. Összességéban elégedettek, boldogok a kapcsolatukban. A szex viszont szépen lassan kiveszett az életükből. Egyszerűen nem kívánják. Hová tűnhettek szexuális vágyaik? Esther Perel párterapeuta Szeretkezés fogságban című művében izgalmasabbnál izgalmasabb gondolatokat oszt meg az erotika születéséről és természetéről. Induljunk el hát a vágy nyomába!
Vágyódhatunk-e az után, akit már megkaptunk?
Mindnyájunknak van tapasztalata a sóvárgás feszültséget keltő érzéséről és a megszerzés oldódást hozó természetéről. Amikor megkapjuk a ruhadarabot, melyre hónapok óta vágyunk, álmaink autóját vásároljuk meg vagy szimplán feltálalják elénk azt az ételt, melyet annyira kívántunk, valami megváltozik bennünk ahhoz képest, amit a megszerzés pillanat előtt éreztünk. A ruha már nem is olyan különleges, az autónknál is van nagyobb vagy gyorsabb, az étel pedig már nem is olyan ínycsiklandozó, mint amikor csak sóvárogtunk utána. Ha megkaptuk, birtokoljuk, azt amire vágytunk, már nem vágyakozhatunk rá többé. Vagy mégis? A szerelmi kapcsolatokra szerencsére nem igaz ez a logika, hiszen partnerünk nem áll a birtokunkban, legfeljebb ebben az illúzióban ringatjuk magunkat. Mindig lesz az egyénnek olyan része, mely rejtve marad a társ számára ezzel megerősítve különállóságát. Partnerünk személyének e még felfedezetlen rejtélyei képesek kíváncsiságunkat, vágyunkat fenntartani a másik iránt. Amikor a stabilitás megremegni látszik egy-egy veszekedés, flört, hosszabb különlét alkalmával, a vágy ismét elönti a kapcsolatot. Az elveszítéstől való félelem által ugyanis képesek leszünk arra, hogy új szemüvegen keresztül szemléljük partnerünket. Olyan tulajdonságait, értékeit vegyük észre, amelyek korábban elkerülték a figyelmünket.
Két dudás egy csárdában: az intimitás és a vágy paradoxona
Az elkötelezett párkapcsolatok értéke többek között az intimitásban, a biztonságban, a tiszteletben, a kölcsönösségben és a bajtársiasságban gyökerezik. A partnerek pedig sokat tesznek azért, hogy ez a fajta stabilitás létre jöhessen. Biztonságra azért van szükségünk, mert szerelmesnek lenni kiszolgáltatott, kockázatos állapot. Minél inkább kötődünk a másikhoz, minél többet mutatunk, adunk magunkból a másiknak, annál sérülékenyebbek vagyunk, annál többet veszíthetünk. A helyzet kockázatát a stabilitás kiépítésével igyekszünk csökkenteni. Leegyszerűsítjük mind a magunkról, mind a másikról alkotott képet. Kiradírozzuk azokat a tulajdonságokat, melyek veszélyeztetnék a kapcsolat rendjét, és szokásokat alakítunk ki annak érdekében, hogy kontrollálhatóbb, előrejelezhetőbb legyen a kettőnk viszonya. A szexuális vágy természete azonban mindezekkel szöges ellentétben áll. A vágy ugyanis mindaz, ami bizonytalan, kiszámíthatatlan, rejtélyes és kockázatos. „Az erotika az én és a másik közötti térben születik” – mondja Perel.
Az erotikus kapcsolódáshoz távolodásra van szükség.
Ez a vágy és az intimitás paradoxona. Kapcsolatunkban természetesen nem kell dönteni egyik vagy másik mellett. Sokkal inkább dinamikájukat érdemes megérteni, valamint megtalálni a módját, hogy mindkettőt integrálhassuk a párkapcsolatba. Nézzük meg, mi segíthet ebben.
Tanuljunk szexuális öntudatosságot
Társadalmunkban az öntudatosság érték. Ha a szexuális élet tudatos kezeléséről van szó, a párok hirtelen zavarban érzik magukat: „Tervezzem meg a szexuális életemet? Na, ne nevettessenek” – még a gondolatot is erőltetettnek, kétségbe esett próbálkozásnak találják. A legizgalmasabb fantáziák ugyanis sokszor azokat az úgy nevezett spontán pillanatokat írják le, amikor „Csak úgy elöntött a vágy.”, „Ott csináltuk, ahol egyikőnk sem számított rá.”, „Nem tudtunk ellenállni egymásnak.” Olyan csúcsélményekről van szó, amelyek csak úgy maguktól megtörténtek. Manapság nincs türelmünk csábítani, erotikusan játszani, mivel ez időt, energiát, tudatosságot kíván. Perel kiválóan fogalmazza meg, hogy egy elkötelezett kapcsolatban „ami csak úgy megtörténhet, az már megtörtént.”
„Egy idő után dolgozni kell azért, hogy megtörténjen.”
Félreértés ne essék, nem szexuális forgatókönyv készítésre buzdítjuk a párokat, ahol leírják, hogy ki mikor mit fog mondani, milyen pózt fognak kipróbálni. Sokkal fontosabb az erotikus tér és idő tervezése és az arról való fantáziálás. Ábrándozzunk buja, cinkos pillanatainkról, melyek indulhatnak egy vacsorafőzéssel, egy bárban való koccintással, közös fürdőzéssel, piknikkel az erdő közepén vagy akár csábító fehérnemű vásárlásával is. A tervezés ugyanis várakozást, a várakozás pedig vágyat szül. Az erotika művészete abban rejlik, hogy nem szexuális funkciókat működtetünk mechanikusan, hanem képesek vagyunk rituálékat rendezni testi egyesülésünk ünneplésére. S ha jobban belegondolunk, azok a nagy spontán pillanatok szinte sosem sem voltak annyira spontának: szépítkezések, asztalfoglalások, fantáziák sora előzte meg őket. S ha azt gondoljuk, hogy csábítani csak az első néhány randin szükséges, nagyot tévedünk. Párunk lehet, hogy pörköltszaftos pólóban és mackónadrágban, kócos hajjal és szőrös lábbal is szeret bennünket, minimális valószínűséggel fog felizgulni ránk. Párkapcsolatban élni valakivel nem azt jelenti, hogy már örökké elérhető a másik a számunkra. Újra és újra meg kell hódítanunk egymást, hogy rájöjjünk, mekkora mázlisták vagyunk, amiért összehozott bennünket az élet.
Noha mindnyájunkban ott él a gyermek, aki feltétlen szeretetet vár anélkül, hogy neki bármit is tennie kellene érte, a párkapcsolatban nem sokra számíthatunk egymástól, ha ilyen szükségleteket támasztunk partnerünkkel szemben. Esther Perel kifejezésével élve „erotikus intelligenciánk” pallérozására van szükség, mely által tudatosítjuk és elfogadjuk, hogy érzelmi és testi kapcsolatunkat apály-dagályszerű dinamika jellemzi. Az intimitás és a szenvedély egyensúlyának létrehozásához finom érzékenység szükséges a partnerek oldaláról, s szerencsés esetben is csak időszakosan tartható fent a kettő együtt. Nem megoldásra váró paradoxonról van szó, hanem a párkapcsolat olyan jellemzőiről, mellyekkel élni kell. Ehhez viszont tudnunk kell, hogyan lovagolható meg a hullám, és mikor kell pihennünk a parton.
