Értelem és érzelem: valóban egymás ellentétei? – Tudósítás Madridból

„A pszichológia olyan, mintha egy puzzle-t próbálnánk kirakni a kép nélkül” – José Luis Zaccagnini Sancho, a malagai egyetem professzora így indította az Értelem kontra érzelem a mindennapi életünkben című interaktív előadását.

„Hallgass az eszedre!” vagy „Hallgass a szívedre!” – most akkor melyik legyen? Sokszor nehéz a döntés. Sokszor hallhattuk az előző közhelyek közül valamelyiket jó tanácsként is barátainktól. A szívükre hallgatókat hajlamosak vagyunk érzelgősnek, érzelmesnek, romantikusnak általánosítani, míg az eszükre hallgatókat racionálisnak, logikusnak, ésszerűnek titulálni. Számos irodalmi alkotás is feldolgozta már ezt a témát, gondoljunk csak Jane Austen Értelem és érzelem című regényére, amelyben a két főhősnő személyisége egymásnak szöges ellentéteként van beállítva (szenvedélyes vs. józan). Zaccagnini professzor azonban ezen közhelyek, elterjedt sztereotípiák mögé vezette be hallgatóit a madridi Autonoma Egyetem (UAM) Pszichológia Kara (Facultad de Psicologia) által szervezett konferencia keretében. Megkérdőjelezte az értelem és az érzelem egymással korábban említett szemben állóságát. Egy más – sokak által még nem boncolgatott – nézőpontból világított rá, milyen egymást kiegészítő szerepet is játszanak valójában életünkben az értelem és az érzelem, és miért is nem létezik egyikük a másik nélkül.

Mit takarnak az értelem és az érzelem fogalmak?

Az előadáson résztvevők az értelmet leginkább a racionalitással azonosították. Legtöbbször valóban a racionalitást értjük értelem alatt, azonban még a kogníciót, az információt, a tudást is gyakorta foglalja magában az értelem, ha épp definiálni akarjuk.

Az érzelmek definiálásában sokat segít, ha történetüket vesszük alapul. Az ókori görögök úgy hitték, nem áll módjukban kontrollálni érzelmeiket. Úgy hitték, érzelmekkel csak az istenek rendelkeztek, és ők döntöttek arról, melyik halandó mit érezzen, érezhet. Pszichológiai szempontból úttörő lépés volt, amikor megjelentek az egyisten-hívő vallások, mint a kereszténység. Az Istenbe vetett hittel együtt az érzelmek kontrollálhatóságába vetett hit is megérkezett. Eszerint az ember már képes volt „legyőzni” az ördögöt, és ellenállni a csábításnak. Ebben az értelmezésben érzelmeink tehernek tűnnek, a velük való „küzdés” szenvedésként, vezeklésként van beállítva.

A modern korban még inkább elterjedt a racionalitásba vetett hit, miszerint „nem adhatjuk be derekunkat” az érzelmeknek. Ezután azonban egy éles váltás következett. A poszt-modern, napjainkbeli felfogás alapján fontos, hogy foglalkozzunk érzelmeinkkel. Mi több, egyre nagyobb a marketingbeli felhasználása az érzelmeknek, egyre divatosabb az érzelmekkel foglalkozni. Tekintsük csak a különböző autóreklámokat, üdítőital-reklámokat, vagy akár a kozmetikumok reklámjait: közös vonásuk, hogy egy igazi „élményt” ígérnek nekünk, ha megvásároljuk a terméket. A vezetés, egy finom üdítő elfogyasztása, vagy akár egy sampon, rúzs használata igazi mindfulness-élménynek tűnhet a reklámokat nézve. Az érzelmeinkre hatva próbálnak meggyőzni arról, hogy vásároljuk meg a terméket.

Értelem vs. érzelem

Legfőképp azonban az értelmet az érzelemmel való szembeállításával gyakori meghatározni. Az előadáson Zaccagnini professzor gyakorlati példával igyekezett bemutatni, mit értünk általánosságban, a mindennapi életben értelmen és érzelmen:

„Képzeljük el, hogy boldogan élünk Madridban, épp befejezzük a tanulmányainkat, párkapcsolatban vagyunk. Majd kapunk egy visszautasíthatatlan állásajánlatot Barcelonából. Melyiket választjuk, és milyen alapon? Vajon az a személy, aki visszautasítja az állásajánlatot és inkább Madridban marad, valóban egy romantikus, szentimentális személy? Aki pedig elköltözne a távoli Barcelonába, maga mögött hagyva kedvesét, az egy szívtelen, érzelemmentes, racionális személy? Vajon a hivatásunk iránt nem élhetünk meg érzelmeket? És nem lehetünk racionálisak, ha a párunkat választjuk?”

Pozitív pszichológia

Zaccagnini abból a tézisből indult ki, hogy „a pszichológia az emberi elme adaptív céljaihoz kapcsolódva nyer jelentést”. Vagyis a pszichológia tulajdonképpen a „Mit akarnak az emberek?” kérdésre keres választ, ami a pozitív pszichológiához vezet bennünket.

A pozitív pszichológia az élet kiteljesedésére koncentrál. A professzor ekkor feltette az örök kérdést a hallgatóságnak: „Mit akarunk az életben?”. Olyan válaszok érkeztek, mint: pénz, boldogság, egészség.

Ezeket kategóriákba rendezhetjük:

• jólétünket/túlélésünket,
• szociális/kulturális szükségleteinket és
• önmegerősítésünk támogatását segítő tényezők.

Vajon az érzelmeink hozzájárulnak vagy gátolnak minket életünk kiteljesedésében?

Az adaptív viselkedési hurok

Pszichológiai szempontból az ember viselkedése egy – az elménk és a környezetünk közötti – interakciókból álló spirálhoz hasonlítható. Viselkedésünk egy adaptív válasz környezetünkre, és két dimenzióval jellemezhetjük: a megfigyelhető viselkedéssel, és az adaptív szándékkal. Ahhoz, hogy leírjunk egy viselkedést, azonosítanunk kell a környezetet, amelyben létrejött, a szándékot, amely létrehozta, valamint a viselkedés eredményét. A professzor az iskolai bullying példáját hozta:

„A másokat megfélemlítő gyermek gyakran saját, otthoni környezetében tapasztalja, szenvedi el a zsarnokoskodó felnőtt viselkedését, és ezt ismétli az iskolában, más gyermeke(ke)t terrorizálva, aminek eredményeképp a másik gyermek sérül.”

Az adaptív viselkedési hurok (angolul: „Adaptive Behavior Loop”, spanyolul: „Bucle de Comportamiento Adaptativo”) ezt a három tényezőt rendezi egy modellbe:

• „A” Szituáció: előzmény
• „B” szituáció: viselkedés
• „C” szituáció: következmény (Ez egyben előzménye egy újabb viselkedésnek, innen ered a hurok elnevezés.)

Az adaptív viselkedési huroknak két fázisát különböztethetjük meg: a szituáció emocionális/érzelmi értékelését („Mit jelent ez számomra?”), és az ezutáni döntéshozatalt („Mit kezdek ezzel?”). A viselkedés ebből a szempontból elménk érzelmeink irányítására vonatkozó szándéka: tegyünk-e valamit, vagy sem. A következmény azonban mindig kettős: a döntéshozatal után nemcsak a környezettel való kapcsolatunk változik meg, de az érzelmeink is.

Hogyan irányítja az elme az adaptív hurkot?

Az előadás ezen pontján a professzor a számítógép metaforát használta, amely a kognitív pszichológiában számos alkalommal szolgált már az elme leírására.

Ahogy egy számítógép rendelkezik programokkal, elménk is rendelkezik úgynevezett mentális programokkal. Ezeket sémáknak nevezzük. A hatékony működés érdekében a sémáknak három alapvető forrásból kell információt kezelniük:

1. Mire van szükségem ebben a szituációban? (Mi a motivációm? Alapvető túlélés? Szociális szükséglet? Önmegerősítés?)
2. Milyen a szituáció, amiben vagyok? (Kogníció, séma alkalmazása a helyzet meghatározására.)
3. Milyen eszközökkel befolyásolhatom a szituációt, amiben vagyok? (Például az önmagunkba vetett hit: hiszek benne, hogy képes vagyok befolyásolni a helyzetet, hogy van megoldás?)

Ezek kombinálásával ugyancsak a viselkedési hurok két fázisához jutunk: egy szituációban azt döntjük el, hogy „Mit jelent számomra a helyzet?”, és hogy „Mit kezdek vele?”.

Értelem és érzelem – egymás nélkül nem megy

A szituáció értékelésekor különböző szintek is léteznek:

• Elsődleges értékelések: reflexek (nincs jelen kognitív folyamat, gondolkodás)
• Másodlagos értékelések: érzelmek (jelen van kognitív folyamat, gondolkodás)

Érzelmeink lehetnek adaptívak („jó nekem, akarom”), averzívak („nem jó nekem, elkerülöm, nem akarom”), valamint konfliktusosak („nem tudom, mit tegyek, össze vagyok zavarodva”).

Az előadó azzal a kérdéssel zárta előadását, hogy ellentétek lennének hát az értelem és az érzelem? A regények értelmezésében talán, a pszichológia értelmezésében azonban inkább egymást kiegészítő, egymás nélkül nem „működő” folyamatokat takarnak. Hiszen az érzelmek akkor jelennek meg, amikor a kognitív folyamatok, vagyis a gondolkodás, tehát az értelem is megjelenik. Kognitív folyamat nélkül csupán reflexszerűen reagálunk egy adott helyzetre.