Mikor kérdezted meg legutoljára a párodtól, hogy szeretve, megbecsülve, elismerve érzi-e magát? És te megkapod azt a szeretetet, elismerést, amire vágysz? Tudod, mit kell tenned, hogy partnered jól érezze magát a kapcsolatotokban? És ő vajon tudja, neked mire lenne szükséged? Hátszegi Eszter és Székács Zsófia pszichológusok kétrészes cikke a kapcsolati hiányállapotokról, a kommunikációs problémákról és a pártanácsadásban rejlő lehetőségekről.
A párkeresés és megfelelő partner megtalálása mindennapi kérdés a fiatalabb, idősebb felnőttek körében. De bár az emberek komoly energiát fektetnek a „tökéletes másik” megtalálásába, a lelkesedés általában csak a kapcsolat létrejöttéig tart. Pedig nem elég megtalálni a megfelelő partnert, meg is kell tudni tartani a másikat. Ez néha nehezebb, mint gondolnánk. A partner megtalálásával mintha kipipálnánk egy teljesítendő feladatot, és ezentúl energiáinkat, figyelmünket új célok, új vágyak felé fordítjuk, ami rövid időn belül a kapcsolat elszürküléséhez, kiüresedéséhez vezethet.
Sok helyről halljuk, hogy egy sikeres párkapcsolathoz két elkötelezett félre van szükség, akik hajlandóak energiát fektetni kapcsolatuk építésébe, a másik megismerésébe. Ehhez azonban nem csak arra van szükség, hogy a felek figyelemmel és megértéssel forduljanak a másik felé. Saját igényeiket, szükségleteiket is látniuk kell. Hiszen hogyan tudhatná a másik, hogy mire van szükségünk, hogyha
mi magunk sem értjük vágyainkat.
A következő probléma akkor jelentkezik, amikor az egyik fél részéről már megfogalmazódik egy hiányállapot, de sem eszköze, sem lehetősége, sem tapasztalata nincs a gondok felvetésére, megosztására. Gyakran a párunktól várjuk, hogy kérdezzen és segítsen, és bosszantónak, sértőnek érezzük partnerünk vélt vagy valós közönyét, pedig mi magunk sem tesszük meg az első lépést a kommunikáció elindításával.
Nincs időnk, nincs mintánk, nincsenek szavaink
Az időhiány mindennapos probléma életünkben. Túlvállaljuk magunkat, majd belepusztulunk, hogy mindennel megbirkózzunk, amit magunkra vállaltunk. Ennek a következménye az is, hogy a kapcsolatra szánt érdemi idő hamar minimálisra csökken, majd teljesen eltűnik. A párok jobb esetben is csak a hétvégén találnak pár percet, amikor beszélgethetnek, de ilyenkor is inkább praktikus,
gyakorlati döntéseket hoznak együtt,
minthogy az érzelmeikről, vágyaikról beszéljenek. Szomorú belegondolni, de naponta 15-30 percünk sincs arra, hogy időt töltsünk partnerünkkel, pedig kevés odafigyeléssel könnyedén beütemezhetnénk mindennapjainkba ezeket az intim pillanatokat. Ez azért lenne szükséges, mert belső feszültségekről, kapcsolati hiányállapotokról nem nagyon lehet a reggeli készülődés közben vagy bevásárláskor a pénztárnál beszélgetni.
A következő akadályt általában az okozza, hogy nem tudjuk, hogyan beszélgessünk. Sőt, a két nem kommunikációhoz, érzelemmegosztáshoz való hozzáállásában is komoly különbségeket fedezhetünk fel. A férfiak többségére, de sok nőre is jellemző, hogy nehezen beszélnek az érzéseikről, a gyengeség jelének tekintik a „lelkizést”, és terhes számukra, ha partnerük erőlteti ezeket a „nagy beszélgetéseket”. Viszont ha társunk elzárkózik a beszélgetésektől, ha valamiért fél nyíltan kommunikálni belső élményeiről, azt érezhetjük, hogy a téma csak nekünk fontos, hogy csak mi akarunk tenni valamit kapcsolatunkért. Ennek eredményeként a felek gyakran érkeznek előfeltevésekkel, feszültséggel a beszélgetésre, és a pár tagjaiban kialakult
frusztráció sokszor megfagyasztja a levegőt
már azelőtt, hogy bármi is elhangozna. Ebben a hangulatban pedig érthető módon nehéz beszélni magunkról, az érzéseinkről, nehéz megérezni, hogyan fogjunk hozzá.
Kevesen mondhatják el magukról, hogy olyan családban nőttek fel, ahol mindenki szabadon megfogalmazhatta érzéseit, félelmeit, ahol harag és mindennapos feszültség nélkül kezelték a konfliktusos helyzeteket, ezért sokan nem rendelkeznek olyan mintával, ami segíthetne nekik kapcsolati konfliktusaik hatékony kezelésében. A rendelkezésünkre álló offenzív és defenzív stratégiák általában nem adaptívak a beszélgetés szempontjából, mégis gyakran csak ezek az eszközeink maradnak. A hangos szavak, az irónia vagy a szarkazmus, de a hallgatás és a társalgás megfagyasztása is olyan kommunikációs formák, melyek csak eltávolítanak bennünket egymástól.
De miért váltódnak ki automatikusan ezek a válaszok?
Ha partnerünk bármit is negatívan értékel kapcsolatunkban, azt általában kritikaként, támadásként éljük meg. Úgy érezzük, minket tartanak hibásnak, és ez érthető módon sérti az önérzetünket. Ilyenkor automatikusan meg akarjuk védeni magunkat, és elkezdjük támadó jelleggel használni a birtokunkban lévő információkat. Ez a működés teljesen természetes, zsigeri szintű reakció: ha bántanak, félelmet és frusztrációt élünk meg, és visszatámadunk, vagy valamilyen módon megbüntetjük a másik felet. Mivel a kapcsolatnak ezen a pontján már elég jól ismerjük a másikat, ezért általában pontosan tudjuk, mivel vihetjük be a legnagyobb csapást. Ez a támadás lehet durva és vádaskodó, de talán még annál is nagyobb fájdalmat tudunk okozni a másiknak a hallgatásunkkal. Pszichológusként nagyon ritkán adunk tanácsot, most mégis azt ajánljuk: ne tegyünk ilyet! A másik fölött aratott pillanatnyi győzelem csak közelebb visz bennünket a kapcsolat elvesztéséhez.
Mert a játszma, amibe ilyenkor belekerülünk, a létező legrosszabb választás. Érvek és tények felsorakoztatása a saját oldalunkon, bántó és mérgező megjegyzések a másik fél felé, mind csak
a kapcsolat érzelmi pusztulásához vezetnek.
A beszélgetésnek indult vita végén mindkét fél sebzetten és sértetten távozik, nemhogy közelebb nem kerülünk, de inkább eltávolodunk a másiktól.
Ezek azok a helyzetek, amikor érdemes a pároknak szakemberhez fordulnia. Sokakat az tántorít el ettől a lépéstől, hogy kellemetlennek éreznék problémáik felvállalását. Szeretnék gondjaikat négy fal között tartani. Ezzel magukat és a környezetüket is abba a hitbe ringatják, hogy nincs miért aggódni. Pedig a problémák felvállalása az első lépés kapcsolatunk megmentése felé. Egy tanácsadói folyamat biztonságos közeget nyújthat a pár tagjai számára a belső élmények, félelmek felszínre hozásához, viszont a szakmai keret lehetővé teszi, hogy a felek anélkül tegyék mindezt, hogy keresztülgázolnának partnerükön.
Cikkünk második felében ajánlunk néhány technikát, amivel otthon is dolgozhatunk kapcsolatunkon, emellett kitérünk a pártanácsadás módszerére, működési módjára, és hogy miért érdemes ezt a segítő formát választanunk, ha a problémák túlnőnek kettőnkön.
