Normális, hogy kisgyermekünk csak egyféle dolgot hajlandó megenni? Miért olyan veszélyes, ha nem étkezünk változatosan? Mi határozza meg, és hogyan lehet befolyásolni az ízlésünket? Márciusban került sor a szegedi Zsendülés IV. Kertészeti Konferenciára, ahol dr. Forgács Attila gasztropszichológus válaszolt ezekre a kérdésekre, és megmutatta az embert a bolti vásárló mögött.
Ahol az emberi viselkedés fókuszba kerül, ott a pszichológia sem maradhat érintetlenül. Mi sem mutatja mindezt jobban, mint dr. Forgács Attila gasztorpszichológus előadása a Zsendülés IV. Kertészeti Konferencia keretében. A március elején megrendezett konferencia jelmondata „Ésszel a kertészetért”. Az eseményen termelők és kereskedelmi nagyvállalatok képviselői gondolkodtak közösen a zöldség- és gyümölcsfogyasztási trendek változásairól. A statisztikai adatok és a piaci tapasztalatok elemzését az előadó lélektani összefüggésekkel színesítette, hiszen azzal, hogy hogyan és kifejezetten miért eszik az ember, a gasztropszichológia foglalkozik.
Megeszem, nem eszem?
Az előadás egy része az ízpreferenciára tért ki, vagyis hogy mi határozhatja meg azt, hogy valamit szívesebben fogyasztunk. Az alapízeket tekintve feltehetően evolúciós okai vannak, hogy a sós és édes ízeket szívesebben fogyasztjuk. Ezek általában kalóriadús ételek, ami a túlélés szempontjából abszolút előnyös tulajdonság, illetve ezek egy romlott, mérgezést okozható étel ízének szöges ellentettjei. Ennek ellenére számos olyan dolgot fel tudunk sorolni, amiket kesernyés ízük ellenére manapság szívesen eszünk vagy iszunk, például a sör vagy a kávé. Az egyéni tapasztalat tehát felülírhatja az evolúciót, a tanulás azonban továbbra is adaptív funkciót lát el. Amennyiben ugyanis egy új étel megkóstolását követő 5-12 órában emésztőszervi tünetek – hányinger, émelygés, hasfájás – jelentkeznek,
akár egy életre szóló undor alakulhat ki az adott ízzel szemben. Ezt ízaverzió tanulásnak nevezzük.
Meglepő, de ez a mechanizmus már a puhatestűekben is megvan, a mérgezés ellen tehát nem csak mi emberek védekezünk ilyen formán.
Ahogy az élet számos területén, úgy az evési szokások kialakításában is támaszkodunk környezetünkre. A szociális tanulás révén nemcsak a szabályokat tanuljuk meg, hanem a modellt követve az új ízekhez és az ételhez való hozzáállásunk is formálódik. Kisgyermekkorban elsősorban az édesanya a referenciaszemély, később az azonos nemű szülő. Serdülőként a kortárscsoport és a média szerepe is kiemelkedő lesz. Amikor a kisgyermek tehát azt látja, hogy az édesanyja jóízűen eszik meg egy ételt, az ő kíváncsisága is megnő, szívesebben próbálja ki azt. Míg ha attól öklendezni kezd vagy fintorog, a gyermek elkerülő magatartást vesz fel. Erre alapozva javasolják a kisgyerekek asztalhoz ültetését a családi étkezéseknél, ugyanis növeli az étvágyát, ha szeretteit élvezettel látja enni. Illetve ez a facilitáló hatás arra is biztatja, hogy az új izéket és ételeket szívesebben próbálja ki. Ez a szociális érdeklődés azonban felnőttkorban sem szűnik meg, ezért is olyan sikeresek a szakácskönyvek, főzőműsorok és gasztrobloggerek.
Evési szekták és az új messiások
Míg régebben vallási és ideológiai szekták nyertek teret, manapság a táplálkozás köré szerveződő dogmák érik el a legtöbb „hívet”. Forgács Attila előadásában August Engelhardt gyümölcsfogyasztó szektájával vezette be a sort. A kokoivorizmus atyjának filozófiája szerint a Nap az élet legtiszteletreméltóbb forrása, az ehhez legközelebb álló gyümölcs pedig a kókuszdió, így ez az ember tökéletes tápláléka. Mi több, ennek állandó fogyasztásával elérhetjük a halhatatlanságot is. Bár Engelhardt 44 évesen elhunyt végelgyengülésben, mert a napfény energiája és a kókusz éltető ereje nem tudta fenntartani a testét, nem ő volt az egyetlen, aki ilyen szélsőséges nézeteket vallott a táplálkozásról. Bicserdy Béla életreformer a kizárólagos gyümölcsevés és a nyers táplálékok fogyasztásának nagykövete volt Magyarországon. Ő úgy gondolta, hogy az élő anyagok fogyasztása az, ami táplál minket, míg a halott dolgok megbetegítenek. Az életreformer nagy népszerűségnek örvendett hazánkban. Ő pedig gyakran az emberiség táplálkozását megváltó messiásnak nevezte magát.
Ez csak néhány példa a különböző szélsőséges mozgalmakra. Az egészségtudatos reformok a kilencvenes években kezdtek el igazán gyűrűzni, amik az étellel kapcsolatos fóbiák gyakoriságát is egyre jobban növelték. Mára már annyira gyakoriak, hogy különböző változataikat csoportosítani is tudjuk (Forgács, Bóna, & Csíkos, 2018):
- Az élelmiszer összetevőire vonatkozó félelmek (orthorexia nervosa)
- Ismeretlen ízekre és ételekre vonatkozó félelmek (étel-neofóbia)
- Az egyes élelmiszerek túl- vagy alulfogyasztásával kapcsolatos félelmek
- Az élelmiszer útján terjedő betegségekre (fertőzésekre, mérgezésekre) vonatkozó félelmek (ételfóbia)
- A szervezet egyéni reakciójától való félelem (allergia, intolerancia, krónikus emésztőszervi betegségek)
Ezen szorongásos kórképek elterjedéséhez a média is hozzájárul.
Az élelmiszerbotrányok nagyban növelik a fogyasztók bizalmatlanságát. Funkciójuk azonban igen kettős. Az elrettentés mellett a reklámokkal igyekeznek minél több új terméket megszerettetni a vásárlókkal, amihez a fentebb említett interperszonális kapcsolatok bemutatását használják. Gondoljunk csak bele, ahogy az egészséges, vonzó emberek legtöbbször családi körben eszik a fenséges ízű újdonságokat. Az egészségesnek és finomnak bemutatott termékek tehát marketing útján drágábban és nagyobb mennyiségben adhatóak el. Mindemellett az ellentétes hatás is kiváltható. Ha valakit úgy informálunk, hogy egy általa elfogyasztott étel tünetekkel járhat, akkor az ember azt legtöbbször tapasztalja is magán. Mindennapokba átültetve tehát könnyen elképzelhető, hogy egy a gluténtól védett gyerek tényleg allergiás reakciókat produkál, ha megtudja, hogy glutén tartalmú ételt evett. Míg ha ez nem tudatosul benne, semmi baja nem történik.
Étel-neofóbia vagy finnyásság?
Forgács Attila előadásában az étel-neofóbiáról is beszélt. Ez egy olyan szélsőséges undor, amely ehető, nem káros ételekre és új ízekre vonatkozik. Ez a jelenség először kétéves kor körül figyelhető meg a kisdedeknél, akiknek átmenetileg erősen beszűkül az étel repertoárja. Az evolúciós pszichológiában erre is találunk magyarázatot, mely szerint ebben a korban régen ez abszolút adaptív volt. Hiszen ekkor a gyerekek már öntörvényűen mozognak édesanyjuk felügyelete nélkül is. Az evolúció pedig azért hozta létre ezt az átmeneti időszakot, hogy az utódok csak azt a néhány ételt fogyasszák szívesen, amit anyjuk korábban mutatott nekik. Maguktól pedig ne egyenek meg potenciálisan mérgező (leginkább) növényeket.
A felnőttkori étel-neofóbia azonban nagyon káros, mert a személynél radikálisan lecsökken a fogyasztott táplálékok választéka. A gyümölcsök és zöldségek kiszorulnak, ezek helyett magas cukor-, szénhidrát-, zsír- és sótartalmú ételeket fogyaszt, melyek élvezeti értéke magas. Ennek huzamos fennállása azonban a szervezetben a fontos vitaminok és ásványianyagok hiányát idézi elő.
Idővel alultápláltság és a nagy kalóriabevitelek miatt elhízás, sőt cukorbetegség alakulhat ki.
A gasztropszichológia területéről Forgács Attila Az evés lélektana című legújabb könyvében
még több olvasható. De május 31-én csütörtökön a pszichológus újra Szegedre látogat, és a szegedi Pszicho-Kávéházban első kézből hallhatunk tőle bővebben a mindennapi evés pszichológiájáról.
