Evolúciós örökségünk - mit akar a férfi, mire vágyik a nő?

A nők valóban a pénzes és idős pasikra utaznak? A férfiak tényleg féltékenyebbek, de egyben hajlamosabbak is megcsalni párjukat? Kevés olyan területe van a pszichológiának, amihez több sztereotípia és népi bölcsesség társulna, mint a párválasztás témaköréhez. Egy viszonylag friss irányzat, az evolúciós pszichológia érdekes magyarázatokat kínál a témában. A túlélésért folytatott évezredes harc eredménye lenne, hogy ennyire mások a nők és a férfiak? Tényleg különbözünk?

Az egyik legújabb pszichológiai elméleti keret az evolúciós megközelítés. Természetesen nem előzmények nélküli, hiszen a biológiában már több mint száz éve meghatározó érvényű a darwini elmélet. A múlt század hetvenes éveiben induló evolúciós pszichológia tulajdonképpen a természetes szelekció elvét emelte be az emberi viselkedés magyarázó teóriái közé. Abból indul ki, hogy az évezredek során

azok a viselkedésformák váltak az emberi személyiség részévé, amik növelték a túlélésre való esélyeinket.

Éppen ezért az irányzat személyiségkutatásai jórészt a párválasztás témáját járják körül. A párválasztás egyben a versengést is magába foglalja, ami azonban nemtől függően más és más, hiszen férfiak és nők eltérő szerepekkel rendelkeznek a szaporodásban. Nem meglepő módon az evolúciós megközelítés könnyen felkavarja a kedélyeket. Lehetnek-e evolúciósan kódolva az eltérő nemi szerepek?

A párválasztási stratégiák személyiségformáló hatása

Az evolúciós pszichológia közkedvelt témái a férfiak és nők személyiségében rejlő alapvető különbségek. Úgy gondolják, hogy a párválasztás során

a nők elsődlegesen fiatalságukat és szépségüket – azaz termékenységük jeleit – hangsúlyozzák

és válogatósak partnereikkel szemben. Ehhez képest a férfiak kevésbé kritikusak választottjaikkal kapcsolatban és teljesítményükre, megszerzett javaikra építenek. Ezt támasztják alá azoknak a kutatásoknak az eredményei, amikben arról kérdezték a résztvevőket, hogyan próbálják felhívni magukra az ellenkező nem figyelmét. Míg a nők kéretik magukat, és olyan külsőségeket hangsúlyoznak, mint a smink, az ékszerek, a hajviselet vagy az öltözködés, addig

a férfiak az elért eredményeikkel és anyagi lehetőségeikkel hivalkodnak.

Az evolúciós megközelítés szerint mindez az eltérő szaporodási stratégiák következménye. Hogy is kell ezt érteni?

Evolúciósan a túlélés mellett a legfontosabb feladatunk az utódnemzés. Bár a gyerekvállalás alapvetően közös döntés, mégiscsak eltérő „feladatokat" látnak el a nemek képviselői. A nők nemcsak magukban hordozzák utódaikat kilenc hónapig, hanem születésük után is gondozzák és táplálják őket, ebből kifolyólag pedig életük során egyszerűen kevesebb utódot képesek „létrehozni”, mint a férfiak. Ezt megfogalmazhatjuk úgy is, hogy a

nőként több időt és energiát kell „fektetni” egy gyerekbe.

Emiatt pedig a nők számára elsősorban a szaporodásra kiszemelt férfi genetikai hozzájárulásának minősége és azok a jelek fontosak, amik a férfi utódgondozásra mutatott hajlandóságára és képességeire utalnak. Ezzel szemben a férfiak optimális stratégiája az, hogy olyan gyakran párosodjanak, amilyen gyakran csak lehet, és elsősorban hozzáférhető, termékeny nőket keressenek. Bár ezek a „hideg tények” logikusnak hatnak, nehezen megfogható hogyan befolyásolja mindez a hétköznapjainkat?

Korkülönbség, féltékenység, dominancia

Kultúrközi párválasztási szokásokat vizsgálva több mint harminc kultúrkörben találták meg az idősebb férfi-fiatalabb nő felállás preferenciáját. Minél időseb volt egy férfi, annál fiatalabb partnert keresett, a nők viszont életkortól függetlenül az idősebb partnereket részesítették előnyben. Ez egybecseng az evolúciós nézőponttal, hiszen

a termékenység egyik letéteményese a fiatalság, míg az anyagi forrásoké az idősebb kor.

Ez persze nem zárja ki az ellentétes példák működőképességét, az evolúciós háttér behozatala mégis determinisztikusnak hathat.  Ennél is ingoványosabb talaj a hűtlenség és féltékenység nemi különbségeinek evolúciós magyarázata. Eszerint bár a férfiak a hajlamosabbak a megcsalásra – folyamatos párosodási készségük folytán – egyben ők azok, akik párjuk hűsége felett a legéberebben őrködnek – mivel nem érné meg olyan utód felnevelésére fordítani forrásaikat, aki nem a sajátjuk. Tehát

a férfiak nagyobb valószínűséggel lesznek hűtlenek és rendkívül féltékenyek,

ha a párjuk is ezt teszi. Néhány elméletalkotó az evolúciós gondolatokat kiterjesztette a párválasztáson túlra. Szerintük a férfiak azért individualistábbak és problémacentrikusabbak, mivel ezek a tulajdonságok növelték a történelem során a reprodukciós sikereiket. Ezzel szemben a nők befogadóbbak, önzetlenebbek és közösségcentrikusabbak, hiszen ők erre szelektálódtak.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy az evolúció lényege a változás, és csak azok az élőlények képesek fennmaradni, amik képesek alkalmazkodni. Ennek ellenére az emberi természetről alkotott evolúciós kép nemigazán pozitív, hiszen ilyen léptékű változások sokkal lassabban mehetnének végbe, mint szeretnénk. Az irányzat kritikusai azzal érvelnek, hogy

az ezekhez hasonló magyarázatok a mai társadalmak igazságtalanságainak és előítéleteink puszta igazolásai.

Ráadásul a legtöbbet sem megcáfolni, sem bizonyítani nem lehet, ami tudományos szempontból problémákat vet fel. Ennek ellenére az irányzat vitathatatlan vonzereje, hogy az emberi viselkedés igen széles körére képes magyarázatot adni, így valószínű, hogy – ha letisztultabb és finomabb formában, de – az elkövetkező években hatás fog gyakorolni a személyiségelméletekre.

Ha szeretnél többet megtudni a párkapcsolati konfliktusok mozgatórugóiról és a belső feszültségek feloldásáról, próbáld ki párterápiás alkalmaink egyikét!