Felejtésbe zárva II. rész - Anterográd-, retrográd-, és egyéb amnéziatípusok

Cikksorozatunk első részében részletesebben megismerkedhettünk emlékezeti rendszerünk működésével, az ebből fakadó felosztásokkal a különféle amnéziafajták esetében, valamint kicsit belekóstoltunk már az idő alapján való csoportosításba, és a némileg speciálisabb amnéziás helyzetekbe is. Sorozatunk második részében pedig újabb fontos szempontok alapján vizsgáljuk tovább a felejtést, és ki tudja, lehet a végén talán még alkoholizálunk is egy keveset - tartsanak velünk, ha nem hiszik!

Az előző cikkben részletezett organikus-pszichogén tengely mellett létezik ugyanis egy másik fontos csoportosítási elv is az amnéziával kapcsolatban: ilyenkor az előhívási, kódolási, tárolási zavarok időisége alapján osztályozunk. Retrográd amnézia esetén a személy a sérülés előtti emlékeit nem tudja előhívni. Könnyen hihetnénk, hogy ilyen esetben (mivel nem egyenlõ mértékben felejt az amnéziás személy) az időben távolabb eső, régebbi emlékek halványulnak el korábban, ez azonban nem így van: a korábban szerzett emlékek erősebben rögzültek (ezt nevezzük konszolidációnak), így az amnézia kevésbé érinti õket, mint a frissen szerzetteket. Az ezzel kapcsolatos törvényt egy 19. századi francia orvos, Théodule-Armand Ribot fogalmazta meg.

Manapság is Ribot-törvényként vagy az amnézia idõi gradienseként hivatkozunk erre a megállapításra.

Fontos még megemlíteni, hogy a retrográd amnéziában szenvedõ betegek jól teljesítenek olyan szemantikai feladatokban, mint a szavak kategorizálása, vagy annak eldöntése, hogy a bemutatott szavak összetartoznak-e vagy nem. Úgy tûnik tehát (mivel az ilyen típusú feladatmegoldás elvileg a deklaratív memória feladata kellene, hogy legyen), hogy a régen konszolidált szemantikai tudás már automatikus, nem tudatos emlékezési folyamatokat igényel - ennek értelmében pedig a retrográd amnézia nincs káros hatással ezen emlékek elõhívására. 

  A korábban szerzett emlékek erősebben rögzülnek. 

A retrográd amnéziával ellentétben, az anterográd amnézia fõ jellegzetessége, hogy a sérülés után fejti ki hatását -  a beteg tehát a trauma után fog kódolási, tárolási, elõhívási zavarokkal küzdeni. A két amnéziatípus azonban nem feltétlenül zárja ki egymást: kitűnő példa erre a fentebb már említett H.M. esete, aki egyszerre produkált retrográd és anterográd jegyeket is. A beteg ugyanúgy képtelen volt korábbi emlékek felidézésére, mint a későbbiekben új információk kódolására.

Egy másik híres tanulmány, K.C. esete pedig egy újabb amnéziatípusra hívta fel a kutatók figyelmét. K.C. emlékezőkészsége egy motorbaleset után (mind retrográd, mind anterográd módon) kizárólag az adatszerû információkra, másképpen fogalmazva: a szemantikus memóriára korlátozódott. Az epizodikus memória, vagyis az események, élményszerû emlékek felidézése kudarcot vallott a férfinál.

Az ilyen zavarokat epizodikus amnéziának nevezzük.

Emlékezetes esték nyomában

Az utóbbi években fontos kutatási területté vált az alkoholos befolyásoltság során keletkező amnézia kérdése is. Aaron M. White, amerikai kutató definíciója szerint ez nem más, mint alkoholos intoxikáció során fellépõ anterográd amnézia (az angol köznyelvben: “blackout”), de talán mindenkinek életszerűbb, ha a jelenséget inkább a “tegnap este kiütöttem magam” szófordulattal jelöljük meg.

Bizonyos remekül világítanak rá az alkoholos intoxikáció során fellépõ anterográd amnézia negatív következményeire.

Marino és Fromme az alkoholos amnézia nemi különbségeit, valamint a családdal kapcsolatos hajlamosító tényezõket vizsgálták. Ennek alapján a nők gyakrabban élnek át blackoutot, mint a férfiak, akik azonban a nőknél kétszer hajlamosabbak rá abban az esetben, ha anyai ágon már tapasztaltak valakinél alkoholzavart - más relációkban (lány - apai ág, lány - anyai ág, fiú - apai ág) azonban már nem kaptak hasonlóan szignifikáns eredményt. Azon egyetem előtt álló olvasóinkat pedig, akik könnyed módon úgy gondolják, hogy probléma nélkül kerülik majd ki az éjszakai élet efféle buktatóit, sajnos el kell, hogy keserítsük: a kutatás során ugyanis az egyetemista mintának majdnem kétharmada (66,4%) élt már át alkoholos amnéziát.

Amit ne felejtsünk el

Cikksorozatunk végéhez érve talán kiviláglik, hogy az amnéziakutatás előtt még számos lehetõség, kérdés, kihasználatlan terület áll. Érdekes látni, mennyire széles az amnéziás zavarok spektruma, a mindenkit érintõtõl a különlegesen specifikus esetekig.

Két berögződött, laikus hiedelemmel azonban mindenképpen le kell számolni.

Egyrészt, az amnézia nem egy egységes, minden esetben ugyanolyan módon megjelenő emlékezeti zavar, és fõleg nem olyan zavar, mely az emlékezet teljes elvesztését produkálná. Másrészt pedig, az amnézia jelensége nem csupán elszigetelt, egészen kivételes probléma, melytől a biztonságos közegben élő egyén feltétlenül védett. Az egyik fõ kutatási irány valószínűleg éppen ezen hajlamosító tényezõk feltárása lehet, különösen a pszichogén amnéziák tekintetében.