A Mindset Sportpszichológia rovata is ellátogatott az április a Millenárison megrendezett Futó Expora. Az esemény sokszínűségéről tanúskodott, hogy a kis- és nagykereskedők pultjaiban interaktív feladatok várták az érdeklődőket, a főszínpadon pedig folyamatosan szakmai előadások voltak, melyek keretein belül a futás kultúrájával, orvosi, pszichológiai és dietétikai vetületeivel, illetve a futás egyéb aspektusaival ismerkedhettek meg a kilátogatók. Tudósításunk.

Menczel Zsuzsa pszichológust sportpszichológiai kérdésekről faggatta a helyszíni moderátor. A szakember doktori munkájában a testedzésfüggőség témáját kutatta, érdeklődése főként a rekreációs sportokra és sportolókra terjed ki. A beszélgetés elején szóba került, vajon miért is posztolnak az emberek annyi képet a közösségi oldalakra edzéskor. Menczel Zsuzsa szerint két fő oka lehet ennek. Egyrészt belső értékek vezérlik az embert: büszkeséggel tölti el, hogy megoszthatja, és a lájkok által megerősítést nyerhet tevékenységében, valamint a feltöltött kép segít neki elhinni, hogy tényleg megcsinálta, elérte a kitűzött célt. Másrészt a képek és videók posztolásával motiválhatja ismerőseit, követőit is.

Szóba került a testmozgás addikciós veszélye, amelyről bő tájékoztatást kaptunk. Menczel Zsuzsa az elejéről kezdte a téma bemutatását: elmondta, hogy 40 éve írtak először a testedzésfüggőségről, ami a viselkedéses addikciók közé tartozik. Véleménye szerint nem feltétlenül egyszerűbb együtt élni ezzel, mint valamilyen kémiai anyag (pl.: kábítószer) által okozott függőséggel. A pszichológus szerint a

testedzésfüggőség csak akkor káros, ha átveszi az irányítást az Egyén élete felett

– háttérbe szorítva családot, barátokat, hivatást, számlák kifizetését, és ezek által kockáztatja az egészségét. A testezésfüggőség egyik legfőbb ismérve, hogy testiés lelki szinten is károsíthatja az egészséget. Menczel szerint az élsportolók nem feltétlenül függők. Esetükben a két pólus az elköteleződés, ami segíti a munkát, illetve a negatív szenvedély, esetleg munkafüggőség, ami viszont megbetegítő potenciállal rendelkezik. A testezésfüggőség gyakoriságának tekintetében nem beszélhetünk nemi különbségekről, azonban a két nem eltérő ideálja miatt más adja a motivációt. A nők a vékonyság ideáljának szeretnének megfelelni, míg a férfiaknál az atletikus testalkat kialakítása a cél.

A sportolók leggyakrabban akkor fordulnak pszichológushoz, ha a sérülés, probléma már bekövetkezett. Egy sportpszichológiai tanácsadás során fontos a teljes életút megismerése, a probléma feltárása, annak kiderítése, milyen probléma elől fut a sérülésbe vagy addikcióba a sportoló. Ugyanis Menczel Zsuzsa álláspontja szerint az

addikció csak elfedi a valódi bajt,

és egyfajta téves öngyógyítás és figyelemelterelés a problémáról. Amennyiben sikerül megtalálni és megszüntetni az alapproblémát, nem lesz szükség az addikcióra. Tehát az függőség típusa nem bír különösebb jelentőséggel, természetesen egy heroin függőség sokkal veszélyesebb, azonban igazán érdekes az, hogy ki milyen fajta addikcióban tudja kiteljesíteni magát és visszanyerni önértékelését. Továbbá, mivel nagy az átmenet a különböző szenvedélybetegségek között, így ha másik addikciót választ a személy, akkor az azt jelzi, hogy az alapprobléma még fennáll. A sportpszichológus mellett a család és a barátok szerepe is jelentős, ők segíthetnek rámutatni, miről marad le az illető a szenvedélybetegsége miatt.

Menczel Zsuzsa emellett beszélt még az edzők pszichológiai képzésének fontosságáról, a regenerációra fordítandó idő jelentőségéről, továbbá arról, hogy fontos felkészülni a sikert követő időszakra – akár profi sportolókról, akár rekreációs szándékkal sportoló személyekről beszélünk.

Az érdekes előadások mellett a különböző standoknál is érdekes programokkal várták a kilátogatókat.
Az érdekes előadások mellett a különböző standoknál is érdekes programokkal várták a kilátogatókat.

Az előadást követően néhány kiállítót is meglátogattunk:

A Borvidék félmaraton pultja egy videóval keltette fel érdeklődésünket, amelyet egy szekszárdi eseményen készítettek. A folyamatosan új eseményekkel bővülő versenysorozat alapkoncepciója, hogy az emberek a futás által ismerhessék meg a csodálatos borvidéki tájakat, és a versenyzés után vagy akár közben meg is kóstolhatják a termést. A szervezők szimpatikus hozzáállását tükrözi, hogy a profitorientáltság helyett inkább személyre szabott ajánlatokkal várják a versenyzőket. „A borhoz és a futáshoz is kell egyfajta érettség” – mondta az esemény egyik főszervezője.

A Gyógytornászda standjánál betekintést nyerhettünk a body roller használatának rejtelmeibe, illetve a kinesio tape sérülésből való felépülést segítő hatásáról is beszélgettünk. A body roller egy henger alakú tárgy, amely főként az izompólyákra gyakorol hatást, és a nyomási inger hatására izomlazulást eredményez, ezáltal a nyújtó-lazító gyakorlatokat segíti. A kinesio tape pedig a sokak számára ismerős színes szalagegyüttes a sportolók testén, amely a különböző ragasztási technikák révén regeneráló, korrigáló és erősítő hatást is gyakorolhat a különböző testrészekre. Az élmény különlegességét adta, hogy az eszközök és módszerek jótékony hatását saját testünkön is kipróbálhattuk.

Végül az Ensport csapatát néztük meg, akik célja a futás hatékonyságának növelése, kiemelt figyelmet fordítva a kezdő és haladó triatlonosokra. Módszerük, hogy egy 2 órás teljesítménydiagnosztikai mérést követően tanácsadással, edzéstervvel és étrend készítéssel segítsék az amatőr és profi sportolók felkészülését és versenyzését. Az Ensport egyik okos berendezését is kipróbáltuk: egy speciális mérlegre állva több érdekes mutatót ismertünk meg, mint testünk hidratáltsága vagy zsigeri zsírszázalékunk.

A Futó Expo szakmai előadásinak színvonalának, a kitelepülő cégek standjainál váró interaktív lehetőségeknek és az ott dolgozók nyitottságának köszönhetően pozitív érzéssel hagyjuk el a rendezvény területét. Az Expo során a futás olyan aspektusait ismerhettük meg, amelyre hobbi futóként nem feltétlenül gondolunk. A hagyományteremtő szándékkal megrendezett Futó Expo új ismereteket adhat rekreációs és profi sportolók számára egyaránt, emellett kiváló hétvégi programot biztosított a kilátogató gyermekes családoknak is.

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE&t=4s