Lelkünk egyensúlya komplex folyamatok eredményeképpen alakul ki, a kibillenés ebból pedig az élet természetes velejárója. Kérdés, hogy gyengeségként aposztrofáljuk-e, ha valaki ilyenkor segítséget kér. Van értelme egyáltalán a lelkünk ápolására fordított energiának, ha egészségesek vagyunk? Ha foglalkozunk a lelkünkkel attól tényleg jobb lesz? Poós-Nagy Fruzsina life és business coach véleménycikkében ezekre a kérdésekre keresi a választ.

A karácsonyi felfordulásból felocsúdva az emberek többségének az év folyamán talán ilyenkor van a leginkább lehetősége elcsendesedni, és felidézni az elmúlt tizenkét hónap eseményeit. Ha rászánjuk az időt arra, hogy megálljunk egy pillanatra, akkor végiggondolhatjuk, hogy mi került fel a felejthetetlen élményeink listájára az idén, milyen változásokat tapasztaltunk magunkban és a minket körülvevő világban. Milyen új benyomások értek bennünket, kik azok az emberek, akik meghatározó szerepet töltenek be életünkben, mely események formálták személyiségünket, globális világképünket.

Érdemes ezt úgy megtennünk, hogy igyekszünk mind a pozitív, mind a negatív történéseket integrálni, feldolgozni. A velem szemben helyet foglaló coachee-k mindegyikéről biztosan állíthatom, hogy életének alakulására jó hatással volt az, hogy magára szánta a heti vagy kétheti egy-másfél órát. Azt az időt, amikor csak a lelkével és a problémáinak felvázolásával, kifejtésével, megoldásával volt elfoglalva.

A magamra, magunkra szánt idő ugyanis sohasem elvesztegetett vagy felesleges.

Legyen szó akár meditációról, csoportos foglalkozásról, egyéni terápiáról, coachingról vagy akár self coachingról. Jelen szempontból a lényeg egy és ugyanaz: foglalkozom a lelkemmel. A nem patológiás problémáinkra ugyanis a befele fordulás, az életünk érzelmi eseményeire való fókuszálás kiváló mankót nyújthat az egyensúly megteremtéséhez, megőrzéséhez. Társadalmilag már teret nyert a sport, a testmozgás fontosságának elismerése, ugyanakkor ingoványosabb talajnak számít még a lélek egészségének a megőrzéséért tett erőfeszítések megítélése.

Szakmai tapasztalataim azt mutatják, hogy ma Magyarországon az életutunkon tapasztalható elakadások során a segítségkérést gyakran a gyengeséggel kapcsolják össze. Én a legkevésbé sem osztom ezt a nézetet. Beismerni azt, hogy az életünk bizonyos területein külső segítségre van szükségünk az egyensúly megtalálásához, megőrzéséhez nem más, mint emberi. Amikor a testünkkel van probléma, elmegyünk orvoshoz, az egészségünk megőrzése érdekében edzők tanácsait keressük és követjük, könyvelő egyengeti az adóbefizetéseinket és ügyvéddel intéztetjük a jogi ügyeinket.

Gyengeség lenne belátni, hogy a lelki egyensúlyunk is odafigyelést igényel?

Nem az! Sőt, hiszem, hogy ha mi magunk teszünk azért, hogy a rohanó világunkban megteremtsük az elcsendesülés módját, hogy le tudjuk követni érzelmi hullámvasútjainkat, akkor esetleges komolyabb nehézségek közepette is használhatjuk az elsajátított megoldási módokat. Gondolok itt például a stresszkezelésre vagy akár az alapos önismereti tudásra, ami – amikor egy helyzet úgy kívánja – segíthet kilépni a megrögzött sémáinkból. Minden ember életében előfordulhatnak olyan periódusok, amikor külső segítség bevonása jelentheti a megoldást.

Ez nem a „puhány” emberek szükséglete.

Sokkal inkább azoké, akik tudatosan élik az életüket. Arról nem is beszélve, hogy a lelki egyensúlyért tett erőfeszítéseink preventív módon hozzájárulhatnak a testi egészségünk megőrzéséhez is.

Ugyanakkor ne higgyük azt, hogy ez az út fájdalomtól mentes… hiszen a szembenézés azt is jelenti, hogy a minket ért csalódásokat és az általunk elkövetett hibákat, azok következményeivel egyetemben ki kell emelnünk a tabuk közül. A lelkünk megismerésére, ápolására pedig nincs univerzális recept. Egyéni utak vannak, a személyiségünkhöz legjobban illeszkedő módszert, módszereket kell megtalálnunk. Ez a mi saját felelősségünk.

Mindezek fényében átgondolhatjuk, hogy az újévi fogadalmaink közé bekerüljön-e valami, a lelkünk egyensúlyát megcélzó ígéret... A körülöttünk folyamatos változásban lévő világban vannak adott körülmények és kiszámíthatatlan események is, amelyekre nincs ráhatásunk. Ugyanakkor van, amin mi magunk tudunk változtatni, amivel

elősegíthetjük a leghatékonyabb alkalmazkodást önmagunk számára.

Az erre való nyitottság pedig hozzásegít bennünket a saját utunk megtalálásához, a lelkünk igényeinek feltérképezéséhez és támogatásához. Közhelynek tűnő, ámde ide kívánkozó záró gondolat: Kezünkben a kulcs!

•••

A szerző Poós-Nagy Fruzsina, life és business coach, viselkedéselemző, közgazdász, a Lisznyai Pszicho-Műhely tagja.

A Mindset Pszichológia szerkesztősége sokszínű. Közösségünkben számos vélemény, értékrend és látásmód fér meg egymás mellett. Jelen cikk kizárólag az író álláspontját tükrözi.