Gyermekkori sebek, párkapcsolati problémák – búcsú az áldozatszereptől

Tévhit, ha azt gondoljuk, hogy szüleink velünk szemben tanúsított viselkedése nincsen befolyással arra, ahogyan párkapcsolatainkban, munkahelyi és baráti kapcsolatainkban reagálunk bizonyos helyzetekre. A hatás nem feltétlen jelenti azt, hogy pont ugyanúgy viselkedünk, mint a szüleink. Gyakran ennél sokkal árnyaltabb módon, szinte észrevétlenül kúszik be az életünkbe. Cikkünk segítséget nyújthat párkapcsolaton belüli elakadásaink és párkeresési nehézségeink mozgatórugóinak megértéséhez, és válaszokat adhat a „most akkor hogyan tovább” kérdésére is.

Ki ne szeretné bevonzani a számára ideális társat? Ki ne vágyna arra, hogy párjával mély, intim lelki kapcsolatba kerüljön? Ahhoz viszont, hogy ezekben a pozitív tapasztalatokban részünk legyen, fontos megbékélni önmagunkkal, családunkkal, és legalább olyan lényeges a gyermekkori traumák feldolgozása, az akár generációkon keresztül cipelt sérüléseink elengedése. Az emberek egy része észre sem veszi, hogy jelenük párkapcsolati történéseire múltjuk mekkora befolyással bír.

Hogyan hatnak gyermekkori tapasztalataink felnőttkori párkapcsolatunkra?

Gyakori, hogy új kapcsolatainkat tudattalanul is úgy választjuk meg, hogy bennük újraélhessük eredetcsaládunkból származó feldolgozatlan konfliktusainkat. Heves párkapcsolati viták esetén érzelmi reakciónk intenzitása sok esetben korai érzelmi sebeinknek, szeretethiányunknak köszönhető. A nagymértékű indulatok vagy szorongások intenzitása onnan ered, hogy ilyenkor nemcsak az aktuális konfliktushelyzetre, hanem addigi életünk összes hasonló szituációjára, traumájára reagálunk.

A minket cunamiként elöntő érzések aktivizálhatják személyiségünknek egy sérültebb részét, és hirtelen gyermekkori énünkből kezdünk reagálni.

Vagyis pont úgy fogunk viselkedni, ahogy az gyerekként számunkra célszerű volt. Ha a csendben, mozdulatlanul maradás volt családi helyzetünkben előnyös, mert például a büntetést elkerültük általa, akkor könnyen lehet, hogy a vita hevében bekapcsol ez a működés, és felnőttkori párkapcsolatunkban elakad a szavunk, ledermedünk, megnémulunk. Ha valaki gyermekkorában a megsértődés vagy pont a hangos hiszti, kiabálás által tudta elérni, hogy odafigyeljenek rá a felnőttek vagy megkapja, amire szüksége van, akkor könnyen lehet, hogy feszült helyzetben automatikusan bekapcsolnak ezek a gyermekkori működésmódok.

Az alábbi példa szemléletesen bemutatja, hogy nem feltétlen kell súlyos bántalmazáson átesnünk ahhoz, hogy eredetcsaládunkban tapasztalt negatív élményeink felnőttkori párkapcsolatunkban komplikációkat, túlreagálást okozzanak.

Egy párkapcsolati tanácsadásra érkező hölgy, álnevén Timi, nagyon kiborult, amikor férje küldött neki egy videoklippet. A képanyag ugyanis hiányos öltözetben, erotikusan táncoló lányokat mutatott. A videó megtekintésekor Timit kellemetlen szorongás árasztotta el, és úgy érezte, hogy ő mint nő nem elég férjének. Ez az érzés annyira elhatalmasodott rajta, hogy este könnyek között felemlegette férjének az összes olyan viselkedését, amiből arra tudott következtetni, hogy párja számára ő, Timi kevés, nem elég jó. A férfi hiába bizonygatta, hogy szereti Timit és nem vágyik más nőre, Timi vigasztalhatatlannak bizonyult. Timi végül egy NLP-s módszer alkalmazásakor döbbent rá, hogy intenzív érzelmi reakciója mögött óvodáskori események sorozata, pontosabban szülei válása és édesapja a kis Timi életéből való fokozatos kiesése húzódik.

A szemüveg, amin keresztül a világot nézzük és ami által párkapcsolatainkat alakítjuk

A gyermekkori tapasztalatok többek között azért is vannak nagy hatással a felnőttkori párkapcsolatainkra, mert a korai élmények alapján alakul ki kötődési mintázatunk, illetve a kapcsolatokról szóló belső munkamodelljeink. Ha egy gyermek az ő szükségleteire ráhangolódó, figyelmes és válaszkész felnőttek körében nevelkedik, akkor nagy eséllyel biztonságos kötődésű lesz, valamint olyan elképzelései alakulnak ki a világról, hogy az emberek bejósolhatóak, megbízhatóak, támogatást és örömet adnak. Később pedig eszerint fog viselkedni.

Ezzel szemben a kaotikus, elhanyagoló, érzelmileg nem elérhető, esetleg kiszámíthatatlan vagy bántalmazó viselkedést mutató szülők gyermekének idegrendszere máshogy fejlődik, mind a kapcsolati munkamodelleket, mind pedig a stresszválaszokat illetően. Kötődése valószínűleg bizonytalan lesz, és más általános következtetéseket fog levonni és felnőtt korában alkalmazni az emberi kapcsolatokról és a világról. Például:

• „A világ veszélyes, ezért állandóan ellenőriznem kell, hogy megbízhatok-e a páromban.”

• „Jobb nem megbízni a nőkben. Másra úgysem számíthatok, csak magamra.”

• „Inkább nem is akarok párkapcsolatot, úgyis csak fájdalom és szenvedés a vége.”

Az idegrendszer stressz-szabályozó hálózata nagyjából az első 4 életévben alapozódik meg. Csecsemőkorban és kisgyermekkorban a gondozó feladata a gyermeket érő stresszt szabályozni, illetve segíteni a gyermeknek abban, hogy megtanulja frusztrációit kezelni. Ha ez nem így történik, akkor a gyermek magára marad saját rossz érzeteivel és érzéseivel, így alacsonyabb lesz a feszültségtűrési képessége. A bántalmazó környezetben felnőtt személyek szülei nemhogy nem segítik a gyermek stresszét szabályozni, hanem ők maguk jelentik gyermekük számára a stresszforrást és a veszélyt. Ezek a gyermekek nem ritkán az állandó szorongás érzésével nőnek fel.

A bizonytalan kötődési stílus hatása a felnőttkori párkapcsolatokra

A fentiekben ismertetett folyamatok miatt alakulhatott ki, hogy a bizonytalan kötődésű személyek egyik altípusa a szorongó típus. A szorongó-bizonytalan személyeket az elutasítástól, elhagyástól, a kapcsolatok elvesztésétől való félelem mozgatja.

Kötődési rendszerük ezért felnőtt korban párkapcsolatok és akár barátságok esetében is túlműködik. Vagyis túl érzékenyen reagálnak olyan jelekre, melyekből a kapcsolat elvesztésére következtethetnek.

Mivel a feszültségszintjük magasabb és eközben a stresszkezelési képességeik alulfejlettebbek, a különböző párkapcsolati helyzetek könnyebben válthatnak ki belőlük stresszválaszt, frusztrációt. Ebből származik az is, hogy az ilyen személyeknek felnőttként gyakran aránytalanul nagy szükségük van arra, hogy párjuk, családtagjaik megnyugtassák őket és bizonyítsák szerethetőségüket, fontosságukat.

Az emberek egy másik csoportja gyermekkori nehézségeire teljesen más stratégiával reagált. A bizonytalan-elkerülő kötődésű személyek traumáik miatt bizalmatlanokká váltak másokkal szemben, és az érzelmek elnyomásával, az érzelmi közelség kerülésével próbálják biztosítani, hogy kapcsolataikban ne érjék őket negatív élmények. Legbelül – sokszor tudattalanul – ők is attól szoronganak, hogy párjuk egyszer csak elérhetetlenné válik. Így még mielőtt ez a fájdalmas elutasítás érné őket, ők maguk távolodnak el érzelmileg vagy fizikailag is párjuktól, ezáltal sok szenvedést okozva a másiknak és gyakran önmaguknak is. Az elkerülő reakcióból következik, hogy ezeknek a személyeknek sokszor nehezükre esik a párkapcsolati konfliktusok átbeszélése, konstruktív megoldása.

A korai érzelmi hiányok, a szeretet, a biztonság, az elfogadás hiánya viszont nem feltétlen kell hogy egész életünkre rányomják bélyegüket. A kötődési nehézségek és a párkapcsolati kommunikációs készségbeli hiányok pszichoterápia vagy például integratív hipnoterápia, illetve párterápia révén felnőtt korban is korrigálhatóak.

Párkereséskor vagy kapcsolatainkban előfordulhatnak olyan időszakok, amikor azon kapjuk magunkat, hogy újra és újra ugyanazokat a köröket futjuk, ugyanabba a problémába ütközünk. Ilyenkor valószínű, hogy van egy saját vakfoltunk, egy számunkra észre nem vehető, nem tudatosult reakciómódunk, ami hátráltat bennünket.

Szenvedve szenvedni vagy szenvedve fejlődni. Te melyik típusba tartozol?

Tulajdonképpen a saját szavaival a szenvedve szenvedés jelenségét fogalmazta meg a híres fizikus, Albert Einstein is: „Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.”

Ördögi körbe kerülhetünk és a szenvedve szenvedés csapdájában ragadhatunk, ha minden bajunkért, lelki nehézségünkért másokat hibáztatunk. Amikor túlságosan párunk vagy exünk hibáival, igazságtalan vagy gonosz tetteivel vagyunk elfoglalva, gyakran elfelejtünk tükörbe nézni és megvizsgálni saját reakcióinkat.

A hibáztatás ára, hogy pont a megoldáshoz szükséges aktivitást blokkoljuk le magunkban.

Pedig ha szeretnénk búcsút venni az áldozatszereptől, fontos számot vetnünk önmagunk hiányosságaival és levonni a tanulságokat. Máskülönben félő, hogy a jövőben is bevonzzuk és megszokott viselkedéseinkkel újrateremtjük azt a helyzetet, amitől korábban is szenvedtünk.

A fejlődés egyedül vagy párkapcsolaton belül akkor tud megvalósulni, ha meg tudjuk fogalmazni önmagunk számára, hogy mik azok a dolgok, amelyeket máshogy fogunk csinálni.

Érdemes jelzésnek tekinteni, amikor kapcsolatainkban egy helyzet vagy nézetkülönbség újra és újra erős indulatokat, érzelmeket, félelmeket ébreszt. Ez egy jel lehet arra, hogy egy feldolgozatlan traumánk, komplexusunk miatt éljük meg ilyen intenzíven a jelen történéseit. Ha ezekben a nehéz helyzetekben nem a szőnyeg alá söpörjük saját felelősségünket, hanem önvizsgálatot tartunk, akkor egy fontos lépést tettünk saját belső fejlődésünk érdekében.

Hasznos, ha ilyenkor megpróbálunk egy kis időre érzelmileg távolságot venni a helyzettől és azt kívülről szemlélni, megfigyelni. Ez így leírva jól hangzik, a pillanat hevében kivitelezni viszont sokkal nehezebb. Sokan csak pszichológusi segítséggel és/vagy relaxációs, mindfulness technikák készségszintű elsajátítása után tudják megvalósítani.

A fejlődés kellemetlen fázisa: a megrekedés

A fejlődés, a problémák meghaladása sajnos legtöbb esetben nem komplikációmentes, a különféle fázisokban meg lehet rekedni:

• Könnyen lehet, hogy abban akadunk el, hogy azonosítsuk, hogy egy adott konfliktusban, mi volt a mi részünk, továbbá mi a jövőre nézve az alternatív mozgásterünk.
• Másik tipikus zsákutcahelyzet, amikor bár a jövőre nézve levontuk a tanulságot, mégsem sikerül a gyakorlatban változtatni.
• Szintén gyakori elakadás, hogy egyedül túlságosan megterhelőnek érezzük a változás folyamatát.

Ha észrevesszük, hogy magunk is hasonló elakadásokkal vesztegelünk, mindenképp érdemes szakember segítségét kérni, mivel átlendíthet a holtponton és felgyorsíthatja a fejlődésünket. A szaksegítség egyik pozitív hozadéka az érzelmi és társas készségeink fejlődése, melyek a kiegyensúlyozott párkapcsolathoz, családi élethez elengedhetetlenek. Az önismereti folyamat által nem tudatos reakcióinkat tudatosíthatjuk, így azok kevesebb érzelmi energiát kötnek le bennünk, elénk tárva új, szebb, könnyebben járható utakat.