Avagy citius, altius, fortius. Talán mindenki számára ismert az olimpia és a sportvilág egyik legelterjedtebb mottója. A 2016-os rioi nyári olimpiai játékok kezdetéhez közeledve egyre több sportoló került csúcsformába és készült fel arra, hogy saját határait feszegetve, csúcsteljesítményt nyújtva érmet szerezzen, vagy akár valamilyen több éve fennálló rekordot megdöntsön. Magyar szemmel óriási ovációval fogadtuk Hosszú Katinka világcsúcsot és egyben olimpiai aranyat jelentő úszását 400 vegyesen, illetve második elsőségét 100 háton. Szász Emese pedig teljes mentális és fizikai felkészültséget mutatott, ami olimpiai győzelemben csúcsosodott ki. Vajon láthatunk-e még hasonló meglepetéseket a következő két hétben? Valóban egyre gyorsabbak és erősebbek korunk sportolói? Cikkünkben e kérdések hátterében álló tényezőket vizsgáljuk.
Megdöbbentő tények
- Ha az 1904-es és a 2012-es olimpia maraton futás győztese egyszerre futotta volna le a távot, akkor utóbbinak majdnem pontosan egy óra és húsz percet kellett volna várnia a célba érés után a korábbi győztesre.
- Ha az 1936-ban 100 méteres férfi síkfutásban 10.2 másodperccel világcsúcsot döntő Jesse Owens rajthoz áll a 2013-as világbajnokságon e szám döntőjében, akkor a 9.77 másodperces idővel aranyat szerző Usian Bolt célba érkezése után, Owens 4 méterre lett volna a céltól. És hol van ez még a 9.58-as világrekordhoz képest…
- Az utóbbi 60 év során a 100 méteres gyorsúszás világrekordja majd 10 másodpercet javult.
- 1972-ben az egy óra alatt, biciklivel megtett legnagyobb táv 49.43 km volt, 1996-ra ez 56.8 km-re emelkedett.
- Micheal Phelps a világ egyik legjobb úszója és Hicham El Guerrouj az egy mérföldes síkfutás világcsúcs tartója ugyanolyan hosszú nadrágot hord, pedig testmagasságuk különbsége 18 cm.
- A férfi távolugrás világrekordját 1991-ben állította fel Mike Powell, az olimpiai csúcsot Bob Beamon birtokolja 1968 óta. Nőknél mindkét csúcs 1988 óta érintetlen, előbbi Galina Chistyakova, utóbbi Jackie Joyner nevéhez fűződik.
Technológia, mint a korunk egyik doppingszere?
Az imént említett Owens – Bolt összehasonlítást reflektorfénybe helyezve több különbséget is figyelembe kell vennünk. Usian Bolt rekortán pályán futott, míg Owens salakon, ami sokkal jobban elnyeli az energiát és ezáltal „lassítja” a versenyzőt. Emellett Bolt már a rajtnál is előnyben volt, hiszen a rajtgép kifejezetten erre a célra kifejlesztett eszköz, ezzel szemben Owens a saját kerti ásójával próbálta kiásni a számára legmegfelelőbb rajtpozíciót. Meg kell említenünk továbbá a cipő minősége közötti különbségeket és az eltérő felkészülési lehetőségeket is. Kutatók biomechanikai eszközök segítségével rekonstruálták Owens ízületi gyorsaságát és arra jutottak, hogy amennyiben a két versenyző ugyanolyan körülmények között futhatott volna, akkor az előbb említett 4 méteres különbség mindössze 1 lépésnyire olvad.
De nem csak az atlétika pályán eszközöltek újításokat, ott van még például a medencék szélén, a ’70-es években bevezetett vízelvezető is, ami csökkenti a turbulenciát. Mindemellett, a technólógia fejlődését vizsgálva, megemlíthetjük a különböző modern sportfelszereléseket is, mint az úszóknál cápadressz, a dobószámok tárgyainak optimalizálása vagy a különböző típusú sportcipők, amelyek jobb teljesítményt eredményeznek.
A 4. tényként közölt állításnak érdekes utóélete van, ugyanis 2000-ben a sportági szövetség úgy döntött, hogy az 1972-es rekord megdöntéséhez az szükséges, hogy a versenyző ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkező biciklit tekerjen, ezzel kizárva többek között a biciklik aerodinamikai fejlesztésének hatását. Így a rekord alig javult valamit, a mostani csúcs 49.70 km.
Tehát a sportolási körülmények fejlődése nagyban hozzájárul az eredmények javulásához.
A tudatos edzés hatása
1954-ben történt meg először, hogy valaki – nevezetesen Sir Roger Bannister – 4 perc alatt lefussa az egymérföldes távot. Azóta ez a szám már 1500 fő körül van. Amennyiben, az előbb már említett biomechanikai eljárásokat alkalmazzuk és minden sportolót azonos körülményekhez mérten vizsgálunk, akkor ez a szám az 1/3-adára csökken. Ez még mindig egy magas szám. Azonban ez enged minket arra a következtetésre jutni, hogy a napjainkban egyre nagyobb érdeklődésnek örvendő tudatos edzésformák vezetnek-e elemszám folyamatos, mondhatni exponenciális növekedéséhez. Bannister napi 45 percet edzett, miközben ellógta egyetemi óráit, ez ma már egy egészségesebb életmódot folytató, sportos magánembertől sem meglepő, nemhogy egy sportolótól.
Manapság továbbá már egyre kevesebb olyan profi sportoló van, aki a versenyidőszakban bármilyen egészség károsító életformát folytatna. Az 1904-es olimpián maratoni aranyat szerző atléta patkányméreg és brandy kombinációját öntötte magába, ami manapság már inkább vezetne teljesítményromláshoz. Ki tudja, akkoriban ez lehet, hogy természetesnek számított.
Sporttechnikai újítások
Egyes sportágak fejlődését az is segítette, hogy új mozgásformákat vezettek be/találtak ki, amelyek az eredményességet, de valahol a látványosságot is megnövelték. Ez ugyebár nem hátrány egyik sport esetében sem, főleg napjaink médiaérdeklődését is figyelembe véve. Talán az egyik legnagyobb ilyen sporttechnikai változást az úszásban eszközölték 1956-ban, ugyanis ekkor alkalmazták először a bukófordulót, ami jóval gyorsabb, mint a falhoz érve megállni és újra elindulni a másik irányba.
„A testalkatok nagy bummja”
Az 1900-as évek elején a testnevelők és az edzők úgy gondolták, hogy bármilyen sportról is legyen szó az ideális sportoló közepesen magas és közepes testsúlyú. Tehát alkatilag nagyon hasonló volt egy magasugró és egy súlylökő. A szemlélet azóta sokat változott és a szakma rájött, hogy
különböző testalkattal rendelkező sportolók, más-más feladatokra alkalmasak,
ezt nevezzük mesterséges szelekciónak. Ennek eredménye, hogy különböző sportágat űző személyek alkatilag eltérnek.
Az NBA-ben manapság minden 10. játékos legalább 213 cm magas, azonban ez a méret elég ritka a teljes populációt nézve. Egy érdekes példa: amennyiben egy amerikai állampolgárnak van olyan 20-40 éves ismerőse, aki magasabb, mint 213 cm, akkor ő 17% eséllyel az NBA-ben játszik. Továbbá egy kosaras karfesztávolsága is jóval nagyobb, mint a magassága, tehát Leonardo da Vinci híres ábrája is máshogy nézne ki, ha egy kosárlabdázót ábrázolna.
Természetesen vannak olyan sportok is, ahol a kisebb méret előnyösebb. A női tornászoknál például 15 centivel csökkent az átlagmagasság, és jelenleg a legtöbb versenyző körülbelül 145 cm magas.
Úszásban az ideális testalkat a hosszú felsőtest rövid lábakkal, míg futásnál ennek az ellenkezője mondható előnyösnek. Ahogy láthattuk ez azt is eredményezheti, hogy egy úszó és egy síkfutó ugyanakkora nadrágot hordjon annak ellenére, hogy az úszó 18 centiméterrel magasabb.
A mesterséges szelekció lehetővé tette, hogy
olyan népcsoportok is bekapcsolódhassanak a sportéletbe vagy akár az olimpiai játékokba, amelyek korábban jelentéktelenek vagy ismeretlenek voltak.
Ilyenek például a kenyai hosszútávfutók. A kenyai lakosság 12%-át alkotó kalenjin törzs tagjai adják a legtöbb eredményes hosszútávfutót. Az ő különlegességük, hogy a lábuk extrém módon megnyúlt, mivel az őseik az Egyenlítőhöz közeli területeken így alkalmazkodtak a forró talajhoz. Napjainkig nem volt 20 olyan amerikai futó, aki 2 óra 10 perces idő alatt teljesítette volna a maratoni távot. Ezzel párhuzamosan az elmúlt években megesett, hogy egy hónap alatt több, mint 30 kalenjin törzsből származó atléta megtette ezt.
Mi lehet az élsportolók egyik legfontosabb tulajdonsága?
Testünk olyan energiákat rejt, amelyeket normál körülmények között nem ismerhetünk meg, ugyanis elménk korlátozza azokat, ezzel védve egészségünket. A sportolók sokszor feszegetik határaikat, azonban az egyértelmű, hogy ehhez kevés a testi felkészültség, mentálisan is ugyanolyan fittnek kell lennie a versenyzőknek. Ezáltal tud olyan energiákat felszabadítani, amelyek csúcsteljesítményhez, esetleges rekordokhoz és sérülésmentes versenyzéshez vezethetnek.
Az előzőekben összefoglaltuk azokat a tényezőket, amelyek az újabb és újabb világrekordokat eredményezik. Tettük ezt a teljesség igénye nélkül és olyan fontos tényezőknek, mint a társas serkentés, nem szenteltünk külön részt. Budavári (2007) szerint
az élsportolók egyik tulajdonsága a kiemelkedési vágy, ami arra ösztökéli őket, hogy legyőzzék vetélytársaikat.
Összességében elmondhatjuk, hogy az eddig felsorolt és részletesebben megvizsgált szempontok együttesen eredményezték azt, hogy a sportolók gyorsabbak, erősebbek, bátrabbak és mentálisan felkészültebbek lettek az elmúlt években.
A következő hetekben nekünk, sportszerető embereknek csak az a dolgunk, hogy hátradőljünk és várjuk hazánk és a világ sportolóinak szórakoztató versenyzését, és adott esetben a TV előtt ugrálva közösen örüljünk sikerüknek.
