A felnőtté válás mindannyiunk nagy, közös tapasztalata. Van akinek könnyen megy, van, aki úgy érzi, hogy soha nem sikerül, de szinte mindenki számára meghatározó. Az igaz barátságok, első szerelmek és fájdalmas csalódások időszaka, amikor kialakul az identitásunk. Válogatásunkban öt olyan filmet szedtünk össze, amik árnyaltan mutatják be a felnőtté válás szépségeit és nehézségeit!
Az egyik legkedveltebb pszichológiai fejlődéselmélet Erik H. Erikson teóriája, ami nyolc különböző szakaszra osztja az emberi életet a csecsemőkortól kezdve a késő öregkorig. Minden egyes szakasz során új kihívással szembesülünk, amit ha megoldunk, az adott szakaszra jellemző énerővel gazdagodunk. Kicsit olyan, mint egy számítógépes játék, ahol az egyes pályák végén jutalom jár, amit a későbbiekben már birtokolunk, sőt fel is használhatunk segítségként. A kihívások természetes velejárói a fejlődésnek, éppen ezért nevezi őket normatív kríziseknek. Az ötödik szakasz a serdülőkor, amit 12 és 20 éves kor közé datált. Erikson a
„ki vagyok én, és mi lehet belőlem?”
kérdés megválaszolását helyezi a korszak végére. A konfliktus az identitás és a szerepzavar között feszül, a megszerezhető énerő pedig a hűség. Ez utóbbi, ebben az esetben saját identitásunkra vonatkozik. A szakasz fontos eseménye a kortárskapcsolatok szerepének felértékelődése. A serdülőkor feladata nem kevesebb, mint hogy a hivatással, a szexualitással és a világnézettel kapcsolatban kivívja az identitás megszilárdulását. Cserébe a sikeresen lezárt szakasz esetén választ találunk a központi kérdésre és kialakul az önmagunkhoz való hűség.
Nem csoda, hogy külön filmes műfaja is van a felnövéstörténeteknek. A „coming of age” filmek – persze más és más értelmezésekben – mind arról mesélnek, mit is jelent pontosan és mikor következik be hőseink életében a felnőtté válás. Az életkor magába foglalja a klasszikus drámai alapkonfliktust: főszereplőnk változik. Ezáltal pedig változnia kell az életének és a személyiségének is. A következő filmek ugyanazt a helyzetet, de különböző nézőpontokból ábrázolják. A közös bennük, hogy a felnőtté válás örömeit és fájdalmait különleges filmélménnyé gyúrva tükröt tartanak nézőiknek. Ráismerhetünk bennük saját gyerekkorunk hátrahagyásának minden boldogságára és keserűségére.
Holt költők társasága
A film az ötvenes években játszódik egy konzervatív szemléletű amerikai fiúiskolában, a Welton Akadémián. A történet során az itt tanuló diákok egy csoportját követhetjük nyomon, akikhez új irodalomtanár érkezik. A hagyományokra és perfekcionalizmusra épülő iskolában komoly felfordulást okoznak John Kneating romantikus tanítási elvei, amik magukkal ragadják a diákokat. Megalakítják a Holt Költők Társaságát és a „carpe diem" jegyében igyekeznek megragadni a pillanatot, mielőtt az életük elröpülne.
A film tulajdonképpen a realitások és a romantika közötti konfliktust tárja fel, ami a legtöbb serdülő életében – ha nem is ennyire konkrét eszmei szinten – megjelenik. Mr. Keating nem tagadja, hogy az önállóság fontos vezérlőelv az életben. Ugyanakkor azt tanítja diákjainak, hogy
önmaguk megtalálásának egyetlen lehetséges módja belülről fakad.
Az eszmék közötti konfliktus felfogható a generációk közötti szakadékként is, ami végül tragikus fordulatba torkollik. A diákok keresik a saját hangjukat és bár erős hatással vannak rájuk a szülői minták, már érzik, hogy ők máshogy szeretnék élni az életüket, mint ők.
Juno
Címszereplőnk egy talpraesett, nagyszájú tizenhat éves lány, aki legjobb barátjával történt első szexuális kalandja után rögtön nem kívánt terhességgel néz szembe. Környezete meglepetése ellenére úgy dönt, hogy kihordja a babát, ugyanakkor örökbe adja. Miközben örökbefogadó szülőket keres, nemcsak növekvő pocakjával kell megküzdenie, hanem saját érzéseivel és a felnőtt világgal is.
Bár az alaphelyzet viszonylag szélsőséges, a szerethető karaktereknek köszönhetően a film végig életszerűen egyensúlyoz a dráma és a komédia között. A terhesség a történet szempontjából egy
olyan körülmény, ami sürgőssé teszi a felnőtté válást.
Ebben az esetben az első szerelem az első éjszaka után jön, az anyaság független a várandósságtól, a felnőttség pedig az életkortól.
Sráckor
Pszichológiai szempontból már csak a megvalósítás formája miatt is különleges a film. Tizenkét éven át készült, így a színészek valóban a szemünk előtt cseperednek és öregszenek. Mégsem dokumentumfilm van fikciós történet, de annyira intim élmény, mintha mi magunk is ott ülnénk a család nappalijában. Az otthoni viták, párkapcsolati kudarcok, első szerelmek és szívfájdalmak bármelyikünk életéből ismerősek lehetnek.
Főszereplőnk aranyos kisfiúból nyegle kamasszá, majd lassan fiatal férfivé válik, de nem pusztán fizikai szinten dokumentálja a film az évek múlását. Miközben a személyiségfejlődését figyeljük, önkéntelenül
SZEMBE TALÁLJUK MAGUNKAT EGZISZTENCIÁLIS KÉRDÉSEKKEL.
Kik vagyunk valójában? Hogyan lettünk azok, akik vagyunk? Hogyan hatnak ránk a körülöttünk élő emberek? Nem nagy fordulatokról, mindent elsöprő szerelmekről szól a film, egyszerűen az életről.
Leon, a profi
Leon magányos bérgyilkos New Yorkban. A szomszédjában lakó család áldozatul esik egy korrupt nyomozó kegyetlenségének, az egyetlen túlélő, a tizenkét éves Mathilda Leonhoz menekül. A kezdetben szkeptikus bérgyilkos idővel úgy gondoskodik a lányról, mintha a sajátja lenne. Közben a nyomozó mindent megtesz annak érdekében, hogy végezzen a kis szemtanúval. Nem számol azonban Leon profizmusával, aki élete árán is hajlandó megvédeni Mathildát.
Egy koraérett kislány és egy gyereklelkű férfi kapcsolatán keresztül figyelhetjük meg, hogy
előbb-utóbb mindenkinek szembe kell néznie a felelősséggel.
A gyerekkor gondtalansága – nyilvánuljon meg a szülőkkel szembeni lázadásban vagy saját hóbortjainknak élésben – általában nem tartható fent örökké. Amikor már önmagunkon kívül más is érdekel, az a boldogság mellett kötelezettségekkel is jár.
Nulladik óra
A történet szerint öt diáknak büntetésből a szombatot az iskola könyvtárában kell töltenie. Sztereotipikusabb felosztás nem is lehetne: a jó sportoló, a menő csaj, a stréber, a rossz fiú és a fura lány. A kényszerből együtt töltött nap folyamán, a szinte teljesen idegen diákok ráébrednek, hogy sokkal több közös van bennük, mint korábban gondolták.
A történetet az emeli ki a tipikus nyolcvanas évekbeli tini filmek hadából, hogy
a karakterek belső konfliktusai bármikor aktuálisok.
A kezdetben ellenséges szereplők szép lassan jönnek rá, hogy saját előítéleteik rabjai. Mind arra vágynak, hogy megértsék őket, de ahhoz előbb meg kell tanuljanak egymásra igazán odafigyelni.
A felnőtté válás mindannyiunk életében ugyanúgy megtörtént vagy hamarosan be fog következni. Legalább annyira saját élmény, mint univerzális. Ezért tudnak ennyire hatni a „coming of age” filmek. Arról az időszakról mesélnek, ami nagyon hasonló élményeket rejt, mégis egyediségünk alapja.
Felhasznált szakirodalom Erikson, Erik (1956). The problem of ego identity. Journal of the American Psychoanalytic Association (4), 56–121
