Az élsportolókra hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint valamiféle szuperemberekre, akik nem csak testileg vannak a csúcson, de lelkileg is. Nyilatkozataikban mindig magabiztosnak, bátornak tűnnek, akik határozottan törnek végső céljuk, az aranyérem felé. Pedig a vasfegyelem és az önbizalom mögött rejtőzhetnek súlyosabb gondok, traumák, sőt pszichiátriai zavarok is.
Az egyik legfontosabb kérdés, amivel a kutató sportpszichológusok foglalkoznak, hogy milyen személyisége van a sikeres sportolónak. Az első vizsgálatokat Cooper amerikai pszichológus végezte a 60-as években és azt találta, hogy a sikeres sportoló extrovertált, érzelmileg stabil, kevéssé szorong és kevéssé deprimált hangulatú, valamint kevéssé neurotikus; egyszóval a sikeres sportoló kívánatos mentálhigiénés állapotot mutat – azonban a sok meglepően kiváló pszichés jellemű sportoló egy idő után gyanús lett.
William Morgan, egy másik amerikai sportpszichológus, további kutatások után 1987-ben ezt sportolói „jéghegy-profilnak” nevezte, amivel arra utalt, hogy a sportoló ideálisnak hitt személyisége mögött rejtőzik egy fel nem vállalt negatív én is. Elég csak magunkba nézni, hogy megtaláljuk, miben gyökerezik ez: mi sem beszélnénk nagy nyilvánosság előtt súlyos problémáinkról, kudarcainkról, szeretnénk, hogy a lehető legjobb színben lássanak minket. Az élsportoló még kevésbé mutathatja ki rajongótábora és lehetséges ellenfelei előtt, hogy létezik gyenge oldala is, mert ezért könnyen elítélhetik – ezért is kavart olyan nagy port Dzsudzsák Balázs nyilatkozata az andorrai meccs után.
A sportpszichológia sem segít
Mármint segít, de nem a tabuk ledöntésében. A sportpszichológia sokkal inkább támaszkodik a sportoló erőforrásaira, mint a pszichológia más területei. Itt nincs helye hosszú, évekig tartó analízisnek, a mihamarabbi eredmények érdekében feltárás helyett korrektív technikákat tanít, sémát módosít. A sportoló is általában ezzel a szándékkal, teljesítményjavítás érdekében keresi fel a szakembert, mélyebb problémáit inkább titkolja, hiszen fél – talán nem is alaptalanul –, hogy egy pszichiátriai kezelés a sportkarrierjébe kerülne.
A versenysportoló általában óriási sikerekről, olimpiai aranyakról álmodozik, magát különleges képességűnek látja és amíg hozza az eredményeket, ez a kép igazolódni látszik. Éppen ezért azonban egy-egy kudarc, esetleg vereségek sorozata könnyen mélyre taszíthatja az önértékelését, és a komoly problémák általában ilyenkor kerülnek felszínre. De milyen mentális zavarok alakulhatnak ki a sportolóknál és mi lehet ezek oka?
Feszített tempóban
Ha egy gyermek elkötelezi magát egy sportág mellett és versenysportolóvá szeretne válni, már korai életkortól komoly munka vár rá. Kamaszkorban a legtöbb sportágban szinte kötelező a napi két edzés, emellett sűrű versenyprogram és az ehhez csatlakozó életmód is elszigeteli a „normális” élettől a fiatalt. Legtöbb idejét a pályán, edzője és csapattársai körében tölti és a szabadidejét – táplálkozás, pihenés – is meghatározza a felkészülés. Ez a sportolói karrier túlterhelő lehet a személyiség számára, késlelteti annak érését, és végső soron táptalajt nyújt a személyiség torzulásainak. Fontos leszögeznünk, hogy természetesen nem minden sportoló küzd mentális zavarokkal, a versenysportolói karrier nem okoz minden esetben ilyen problémákat, de el és fel kell ismernünk, hogy ők is emberek, közöttük is előfordulnak ilyen problémák, ugyanis csak így kaphatják meg a szükséges mentálhigiénés segítséget.
A személyiség torzulásai
A személyiségzavarok közül a sportolók körében leggyakrabban a nárcisztikus személyiségzavar fordul elő. Fő jellemzői, hogy felsőbbrendűnek érzi magát másoknál, exhibicionista, önelégült, hiú és kihasználja a másik embert, ha érdeke úgy kívánja. Az igazság az, hogy egy versenysportoló számára a nárcisztikus vonások egy ideig még jól is működhetnek, hiszen hozzásegítik ahhoz az önbizalomhoz, amire a versenyek során szüksége van. Amíg sikeres a nárcisztikus sportoló, addig idealizált énképe igazolódni látszik, azonban ha lejtmenetbe kerül vagy egy sérülés miatt elapad a pozitív visszaigazolások forrása, megtörhet a tökéletesség maszkja, a személyiségzavar dekompenzálódik. Ekkor a sportoló depresszióba eshet vagy italhoz, drogokhoz nyúlhat megnyugvásért – és általában ilyenkor kerül pszichológushoz is.
A sportolókra óriási teljesítménykényszer nehezedik. Az ezzel járó feszültséget sokféle módon lehet kezelni, amik között vannak jobb és rosszabb megoldások is. A sportolók gyakran alakítanak ki maguknak különböző babonákat, amivel oldják a szorongást: Michael Jordannek szerencsehozó rövidnadrágja volt, Rafael Nadalnak pedig egy halom rítus tartozik a teniszmeccseihez. Például minden meccse előtt 45 perccel hideg zuhanyt vesz, minden pont után megtörölközik, kulacsának címkéjét a pálya vége felé fordítja és sosem áll fel előbb a székéből, mint ellenfele. Egy átlagos embert ennyi rigolyáért simán bogarasnak hinnénk, de Nadalnak, teljesítményeit látva, elnézzük a fura dolgait.
Ahogy a nárcisztikus zavarnál, úgy a kényszeres zavarnál is egy bizonyos ideig jól jöhet, ha a sportoló képes így csillapítani szorongását, valamint a kényszeres személyiség perfekcionizmusa, kitartása is hasznára válik a versenysportban. Viszont ha a szorongás elhatalmasodik és a kényszerek átveszik az irányítást az életében, az óriási szenvedést okozhat számára.
A rettegés hálójában
Ezzel el is jutottunk a mentális zavarok következő csoportjához, a depresszióhoz és szorongásos zavarokhoz. A már említett teljesítménykényszer miatt
a szorongás egy ideig még motiváló is lehet,
hiszen ösztönzi a felkészülést, még keményebb edzésmunkára készteti a sportolót. Ha viszont a szorongás elhatalmasodik a sportolón és nem kapja meg ennek feldolgozásához a megfelelő mentális segítséget, akkor ez kihathat a teljesítményére is. Ezzel pedig egy ördögi körbe kerül: a sorozatos kudarcok csak még jobban frusztrálják és még mélyebbre csúszik, ami depresszióhoz, sőt akár a legrosszabb végkifejlethez, az öngyilkossághoz is vezethet – ahogy történt az idei év elején a 37 éves világbajnok testépítővel, Kormány Mihállyal is.
Sportolóknál a szorongásos tünetek változatosak lehetnek és gyakran nehéz felismerni őket. A probléma tagadása miatt sokszor testi tünetekben jelentkezik: evés- vagy alvászavar, motoros nyugtalanság vagy pánikroham formájában. A depresszióban a szorongás, a kilátástalanság, az ingerlékenység, az agresszió és az apátia tünetei jelzik a súlyos problémát.
A depresszió jelentkezhet önpusztító tevékenység formájában is: ivás, drogozás, doppingszerek szedése – ezektől a sportoló vagy megnyugvást, vagy fokozott teljesítményt, kedélyjavulást vár. Azonban a kialakuló szenvedélybetegség összeegyeztethetetlen a sportolói életmóddal, lelki és testi egészségére is súlyos csapást mér, hosszú távon a sportoló karrierjébe kerülhet.
Koplalással a sikerért
Az evészavarok is megjelennek a sportolók életében, különösen a női esztétikai sportágakban, például a tornában, műkorcsolyában. A fiatal lányokat sokszor az edzők késztetik diétára már egészen fiatal korban, hogy megőrizzék a sporthoz szükséges súlyt. Ez a kötelező étkezési kontroll pedig könnyen torz testkép, kényszeres diétázás és kóros testsúlycsökkentő módszerek kialakulásához vezet. Az anorexia nervosa során a lányok (de manapság fiúk is egyre többen) éheztetik magukat, míg a bulimia nervosa során hánytatással, hashajtókkal kerülik el, hogy a kontrollvesztett állapotban hirtelen befalt nagy mennyiségű étel ne maradjon bennük. Amellett, hogy ezek a betegségek önmagukban is károsak az egészségre, a sportolóknál még a teljesítményt is rontják, hiszen – bár azt hiszik, az alacsonyabb testsúly jobb eredménnyel jár – testük nem képes elviselni az edzésmunka terhelését megfelelő táplálékbevitel nélkül.
Számoljunk le a stigmákkal!
A cikk végén ismételten szeretnénk felhívni arra a figyelmet, hogy nem minden versenysportoló küzd mentális zavarokkal, szerencsére többségében vannak közöttük az egészséges személyiséggel rendelkező emberek. Azonban fontos, hogy megértsük és elfogadjuk azokat is, akiknek mentális problémájuk van. A sportolók korunk hősei és
gyenge pontjaik megmutatásától nem kellene, hogy kevesebbnek lássuk őket,
sőt: még tiszteletre méltóbb a sportoló, aki vállalja és felveszi a harcot démonaival. Ha a mentális zavarok stigmatizációja megszűnne, nem kellene nekik és számtalan nem-sportoló embernek sem titokban szenvednie. Hiszen azt se felejtsük el, hogy a sportolók sem csak aranyérmet tojó tyúkok, hanem emberek, és elsősorban nem azért van szükségük gyógyulásra, hogy jobban teljesítsenek, hanem hogy kiegyensúlyozottabb életet élhessenek.
***
A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!
https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE&t=4s
