„Ha nagy leszek, apához fogok feleségül menni!” – A pszichoszexuális fejlődés rejtelmei

„Ha nagy leszek, anyát fogom feleségül venni!” – akár ezt a címet is adhattuk volna cikkünknek, hiszen ugyanarra a jelenségre utal. Arra, amikor a gyerekek ellentétes nemű szülőjükhöz kezdenek el eszeveszettül ragaszkodni. A kisfiú az édesanyán csüng, apát pedig minden versenyben le akarja győzni. A kislány pedig apukájával szeretne aludni, anyát pedig eltolja, amikor puszit adna a férjének. Bizony mindenki találkozhatott a jelenséggel, amelyet Sigmund Freud írt körül a pszichológia történetében. Miért nem kell ettől tartanunk? Miért normális ez? Hogyan küzdjünk meg vele? Cikkünkből kiderül!

Sigmund Freud (1856-1939) osztrák neurológus és pszichiáter elég megosztó személyiség, mégis rengeteget tanulhatunk tőle. Ő volt az, aki az akkori elég prűd életfelfogásban először mert nyíltan beszélni a szexualitásról – talán túlságosan nyíltan is –, de legalább mert. Az ő nevéhez fűződik a pszichoszexuális fejlődés elmélete, amely különböző életszakaszokban tárgyalja a gyermekek érését. Többek elmélete (Erikson, Loevinger) cáfolja, továbbfejleszti ezt, már csak azért is, mert Freud úgy gondolta serdülőkorunk végén (~18 év) bezárul a fejlődés és személyiségünk szilárdan kialakul. Természetesen ezt mára már tudjuk: nincs így.

A híres szakaszok

Sigmund Freud úgy gondolta, az ember egész egyszerűen az örömelv alapján működik, tehát mindenféle örömöt szeretne megtapasztalni, a büntetést pedig szeretné elkerülni. Emellett tőle idézve: „Nem szabad elfelejtenünk, hogy minden ideiglenes pszichológiai ismeretünket egyszer a szervekre levetítve is meg kell tudnunk alapozni.” Vagyis a biológiai érés éppoly meghatározó, mint a lelki. Elmélete szerint fejlődésünk során az úgynevezett libidó elkezd vándorolni testünkben és az éppen aktuális örömszerző testrészünkben kezd el működni. Amennyiben sikeresen megtapasztaljuk az adott szakasz örömeit és semmiféle félelem nem marad bennünk, továbbindul a libidó a következő testrészre, így mi egy következő fejlődési szakaszba lépünk. Ha viszont valamilyen konfliktus keletkezik az adott szakaszban, úgynevezett fixáció alakulhat ki, amely kihathat felnőttkori személyiségünkre, viselkedésünkre is. Furán hangozhat mindez – Freud szigorúan így gondolta –, de mi már gondolhatunk rá kicsit metaforikusabban is.

Mégis meg kell említenünk Freud szakaszait, amelyek közül cikkünk szempontjából a harmadik lesz a legérdekesebb:

• Orális szakasz (18 hónapos korig)
• Anális szakasz (18 hónap–3 éves kor)
• Fallikus szakasz (3–6 év)
• Látencia szakasz (6–serdülőkor)
• Genitális szakasz (fiatal felnőttkorig, kb. 20 év)

A fallikus szakasz

Ki ne ismerné Szophoklész, görög drámaíró és tragédiaköltő Szfinxjének találós kérdését: melyik lény jár reggel négy, délben kettő, este pedig három lábon? A megoldást akkoriban csak Oidipusz tudta kitalálni: az ember. Ahogy sok mindennel kapcsolatban, itt is elmondhatjuk, hogy „már a görögök is…”, vagyis már az ókori görög filozófiában is találunk példát a cikk elején leírt jelenségre. Oidipusz király ugyan tudtán kívül ölte meg apját és vette feleségül édesanyját, Freud mégis tőle kölcsönözte a fallikus szakasz elakadásának nevét: vagyis az Ödipusz-komplexust. Ez a jelenség arról szól, hogy egy kisfiú 3 éves kora körül az édesanyját szeretné megszerezni magának, ki akarja sajátítani, azt szeretné, ha csak vele foglalkozna, és mivel édesapja ennek gátját szabja, vele versenyre kel, és féltékeny lesz rá. Ilyenkor gyakran láthatjuk, tapasztalhatjuk, hogy a kisfiúk folyton anyjukhoz bújnak, apjukkal pedig kicsit ellenségesebbé válnak, nem játszanak velük annyit. Ez a fejlődési szakasz azonban mindenkinél előjön. Freud szerint ha ezen a szakaszon túljutunk, akkor sok felnőttkori nehézségtől szabadulhatunk meg.

Nem szabad tőle megijednünk!

Az Ödipusz-komplexus női megfelelője, az Elektra-komplexus, amely a kislányok gyermekkori konfliktusát jelenti édesanyjukkal szemben. Nevét szintén Szophoklész híres művéről kapta, amelyben Élektra édesanyja, Klütaimnésztra megölte férjét, vagyis Élektra apját. Élektra bátyját meggyőzve megbosszulja ezt: Oresztész édesanyját és annak szeretőjét is megöli. Nekünk ezt persze nem kell ennyire komolyan vennünk. Mindössze érdekes, hogy már az ókori görög filozófiában is megvoltak ezek a tanító-mesék. Tehát ebben az időszakban a lányok, úgymond „apásak” lesznek. Ha édesapjuk puszit akar adni feleségének a kislányok közbelépnek, megakadályozzák azt. Az ő kezüket kell fogni apukájuknak, és még sorolhatnánk.

Amennyiben nem oldódnak fel ezek a konfliktusok, nagy esélye van annak, hogy felnőttkorukban a gyerekek nem fognak megfelelően kötődni, esetleg gondjaik lesznek a szexualitással. A fiúk lehet, hogy agresszív szexuális életet fognak élni vagy éppen impotensek lesznek az ágyban vagy akár a munkában. A nőknél pedig érdekes módon, ha elakadás volt ebben a három év körüli időszakban, akkor felnőttkorukban kacéran, kihívóan fognak viselkedni, viszont a konkrét szexuális kapcsolat nem fog beteljesedni.

https://www.youtube.com/watch?v=ZehT5s2ZXNw

Édesek a kisbabák, ahogy féltik szüleiket. Ebben a videóban láthattok erre példát.

Hogyan tudunk könnyedén túljutni ezen a szakaszon?

Ami a legfontosabb, hogy szem előtt tartsuk: ezek a szakaszok teljesen természetes jelenségek, minden gyermeknek és szülőnek meg kell tapasztalnia. Mégis mindig figyelnünk kell rá, hogy a családrendszer a helyén maradjon, ne változzanak meg a szerepek. Tehát a szülők egyben párok is legyenek, a gyermek pedig gyermek maradjon. Amikor észrevesszük a fentebb leírt jelenségeket, bátran forduljunk gyermekünkhöz és magyarázzuk el neki egyszerűen, hogy anya-apa felesége és fordítva, apa-anya férje, ez így természetes, ő pedig a közös gyermekük, akit nagyon szeretnek. Ha majd nagy lesz, neki is lesz egy párja, akit így tud majd szeretni, mint anya apát és apa anyát.

Ne engedjük a gyermeket mindig bekéredzkedni az ágyba közénk, hiszen így valóban úgy érezheti, hogy a szülők közé tudott állni. Családterápiás szempontból is egy nagyon felelősségteljes pont ez: a gyermeknek éreznie kell, hogy a szülők felette állnak, megvédik őt a bajtól és rájuk mindig számíthat. Tehát ha megkérdezzük a gyermektől, mit szeretne vacsorára, sajnos nem jót teszünk, hanem pont, hogy összezavarjuk, hiszen azt fogja gondolni, a szülők nem kompetensek abban, hogy eldöntsék mi legyen a vacsora, rá bízzák a döntés felelősséget. Ez egy egyszerűbb példa, de gondolhatunk komolyabb dolgokra is: mivel menjünk iskolába, hova menjünk nyaralni? Ezáltal a gyermek tényleg azt fogja érezni, felkerült a szülők közé, egyenlő velük a szava. Emiatt lesz gyakran hisztis a gyerek, mindig ki akarja fejezni az akaratát, mivel már megtapasztalta, hogy ezt megteheti.

A gyerekeknek kiskorukban iránymutatás kell

és az, hogy mindenben a szülőkre tudjon hagyatkozni. Higgyük el, ettől még önálló és magabiztos felnőttek lesznek belőlük.

Visszatérve az Ödipusz- és Elektra-komplexusra: Freud szerint akkor oldódik fel ez a konfliktus, ha a kislányok azonosulni tudnak a nőiséggel, anyjukkal, az anyasággal, így elengedik édesapjuk iránti vágyaikat. A fiúk pedig ugyanígy ellesik édesapjuktól a férfiasság erényeit, már nem ellenségként, hanem szülőként néznek fel rá, „átadják” anyjukat neki. Ezeket a folyamatokat úgy segíthetjük meg, hogy az anyák újraközelednek lányaikhoz, az apák pedig fiaikhoz, közös programokon keresztül, ahol nem versenyezni kell, hanem együttműködve tudnak játszani, jól érezni magukat.