Alig egy hét van hátra karácsonyig. Ez az az ünnep, melyhez mindenkinek van valamilyen viszonyulása – akár szereti, akár ki nem állhatja. Számtalan emlékünk és élményünk fűződik ehhez az időszakhoz, és biztosan mindannyiunknak vannak olyan vágyai, tervei, melyeket szeretne megvalósítani ezekben a napokban. De mit tehetünk azért, hogy ez így is legyen? Hogyan lehet olyan karácsonyunk, melyre valóban vágyunk? Molnár Berta Eleonóra life- és art coach írása.

Az év vége és a karácsonyi időszak általában a rohanásról szól – gyorsan mindent el kell intézni még az utolsó napokban. Aztán kezdődik az ajándékvadászat, bevásárlás, takarítás, főzés... Nem sok időnk van pihenni, feltöltődni. Pedig a karácsonnyal együtt az év vége is közeleg, és ilyenkor érdemes lehet egy kicsit befelé fordulnunk és átgondolnunk, milyen évünk is volt. Mit valósítottunk meg azokból az elhatározásokból, amiket olyan hevesen megfogadtunk januárban? Minek örülhetünk, és mely élményeinkről mondanánk le szívesen?

Akár azok közé tartozunk, akik már novemberben elindítják a karácsonyi zenéket, elkezdik dekorálni a lakást, és alig várják, hogy végre eljöjjön az ünnep, akár az egészet a hátuk közepére kívánók táborát gazdagítjuk, vannak elképzeléseink és vágyaink azzal kapcsolatban, hogy milyen karácsonyt szeretnénk magunknak. Természetesen rengeteg olyan életesemény és történés rondíthat bele ebben az álomba, melyeket nem tudunk befolyásolni – de igenis van néhány dolog, amit mi magunk is megtehetünk saját boldogságunkért! Lássunk néhány tippet ehhez!

Te tudod, hogy mit akarsz?

Gyakran előfordul, hogy mi magunk sem vagyunk pontosan tisztában azzal, mire is vágyunk igazán. Csak rosszul érezzük magunkat, panaszkodunk, de nem is tudjuk, mi tehetne minket igazán boldoggá. Gondoljuk végig az előttünk álló időszakot, és próbáljuk meg minél pontosabban letisztázni vágyainkat: mi történjen velünk karácsonykor? Igyekezzünk a lehető legpontosabban megfogalmazni, mire lenne szükségünk. Ne érjük be annyival, hogy „Szeretném a családdal jól érezni magamat”, azt is találjuk ki, mit jelent ez pontosan számunkra! Napokig tartó készülődést? Sok ajándékot? Nyugalmas együttlétet? Kikkel, hol? „Szeretném, ha idén karácsonykor az egész család összejönne nálam, és finom ételek mellett közösen tudnánk beszélgetni és jól érezni magunkat” – na ez már valami konkrétum!

Minél pontosabb és konkrétabb a célunk, annál könnyebben meg tudjuk találni a hozzá vezető megoldásokat és eszközöket!

Ne félj kérni! Ne félj vágyni!

Ha már tudjuk, mire vágyunk pontosan, kikkel és milyen formában szeretnénk együtt lenni, ne szégyelljük ezt elmondani! Napokig csak főznénk, sütnénk, hogy aztán kimerülten, sírógörcsök között álljunk a konyhában? Ha boldoggá tesz minket a főzési láz és tényleg örömünket leljük benne, csináljuk csak! Nagyon sok örömet okozhat családunk, barátaink megvendégelése. De ha csak nyűgnek érezzük, amit nem kívánunk magunknak, azzal sincs baj. Beszéljünk a családtagjainkkal, barátainkkal, osszuk el a készülődés terheit, hogy senki ne álljon a végkimerülés szélén a fa alatt. De ez ugyanígy vonatkozhat a látogatásokra, az ajándékokra is – még nem késő átbeszélni vágyainkat az érintettekkel! Ha az kell a boldogságunkhoz, hogy az egész ház ragyogjon és hatféle desszert alatt roskadozzon az asztal, álljunk neki sütni! De bizton állíthatjuk, hogy egyetlen vendégünk sem fog megsértődni, ha csak kétféle süteményt szolgálunk fel, cserébe viszont marad energiánk valóban odafigyelni az egybegyűltekre és jól tudjuk érezni magunkat.

Figyeljünk rá, hogy a karácsonyi készülődés ne eméssze fel minden energiánkat, és ne okozzon nekünk álmatlan éjszakákat!

A kellemes hangulat mellett gyakran előtérbe kerülnek az ünnepek alkalmával régi sérelmeink, megromlott kapcsolataink is. Ez egy nagyon nehéz helyzet, melynek megoldásához mi magunk valóban kevesek vagyunk, hiszen ez mindig legalább két emberes feladat. De a saját szerepünkön érdemes elgondolkodnunk – mi mit tettünk azért, hogy így alakultak a dolgok, és mit tehetünk, próbálhatunk meg a jobbá tételéért? Ezen túl sajnos el kell fogadnunk a másik döntését, és érdemesebb a minket körülvevőkre fókuszálnunk, azokra, akikre számíthatunk, akikkel szeretnénk megosztani ezt az ünnepet.

Mi van még hátra?

A készülődésben az egyik legkimerítőbb, amikor sokadszorra kell újra nekiindulnunk a boltoknak, piacoknak, mert mindig lemarad valami. Szakítsunk egy tényleg nyugodt fél órát arra, hogy átgondoljuk: kinek ajándékozunk, és mit kap? Mit kell még ezek közül beszereznünk? Mit szeretnénk készíteni? Mi van a receptben? Mit vegyünk még hozzá a boltban? Ha elkészítettük a listánkat, próbáljunk meg olyan helyen bevásárolni, ahol a lista legtöbb tételét egy helyen megkaphatjuk. Így elkerülhetjük, hogy naponta kétszer el kelljen szaladnunk valamiért. Ehhez is kérhetjük párunk, családtagjaink segítéségét! Beszéljünk össze, kinek mire van szüksége, és akár együtt, egyszerre beszerezhetünk mindent!

Ha elhatároztuk, hogy nekünk most az a fontos, hogy kézzel készült díszekkel dekoráljuk ki a lakást, vagy éppen az, hogy megnézzük a kedvenc karácsonyi filmjeinket, miközben mézest készítünk, ne sajnáljuk rá az időt! Ne kapkodjunk, hagyjuk az „ehelyett mennyi mindent kéne még csinálnom” gondolatokat – ragaszkodjunk a célunkhoz! Mérlegeljük reálisan, mi az, amiben aktív közreműködőként részt tudunk venni? Mit tehetünk mi az egyes részcélok megvalósulásáért? És mik azok a dolgok, melyek teljes mértékben rajtunk kívül állnak? Az ilyeneket pedig (sokan vannak a boltban, XY lemondta a meghívást, nem lehet kapni azt a szalagot, amit kinéztünk stb.) gyorsan távolítsuk el magunktól, és ne aggódjunk miattuk!

Annál többet úgysem tehetünk, minthogy arra koncentrálunk, ami rajtunk múlik!

Mint már feljebb is írtuk, nyilván sok olyan változó van, ami kívül áll a mi hatáskörünkön. De ha már elgondolkodtunk ezeken, elhatároztuk, hogy mit szeretnénk és beszélgetést kezdeményezünk erről, már sokat tettünk azért, hogy megvalósítsuk vágyainkat! Irány a piac, vagy vegyük fel kedvenc karácsonyi rondapulcsinkat, és pihenjünk egy nagyot az ünnepek előtt. Mert mindenki olyan karácsonyt érdemel, amilyenre valóban vágyik!

 

Ha szeretnéd átgondolni az évedet vagy lelkileg megújulva belevágni az új évbe, keresd bátran a szerzőt, Molnár Berta Eleonóra life & art coachot valamelyik elérhetőségén.

•••

A Mindset Pszichológia szerkesztősége sokszínű. Közösségünkben számos vélemény, értékrend és látásmód fér meg egymás mellett. Jelen cikk kizárólag az író álláspontját tükrözi.