Nehéz kezelnünk azokat a helyzeteket, amikor gyermekünk egy játékon veszekszik az egyik társával a játszótéren, vagy amikor azzal küzdünk otthon, hogy végre sikerüljön felöltöztetnünk a csemeténket. Mennyivel egyszerűbbek lennének a mindennapok, ha gyermekünk megtanulna kooperálni. De hogyan is neveljünk együttműködő gyermeket? Cikkünkben többek közt ezekre a kérdésekre is keressük a választ.
Az együttműködés az arra való képességünket jelenti, hogy a saját igényeinket valaki máséval összehangoljuk. Gyakran azzal azonosítjuk az együttműködést, amikor a gyerekeink a mi akaratunk szerint cselekszenek. Ez inkább az engedelmeskedés. Az igazi együttműködés
EGYÜTTES ERŐFESZÍTÉSEKET JELENT, amikor KÖLCSÖNÖS AZ ELÉGEDETTSÉG.
Ahhoz, hogy együttműködésre tanítsuk a gyermekünket, segítenünk kell neki megérteni, hogy a kéréseink és szabályaink mindenki javát szolgálják.
Néhány példa arra, hogyan növekszik az együttműködés az élet első három évében:
- Egy három hónapos csecsemő ébredés után sírni kezd a tejért. Az anyja, aki csak az utolsó edényt helyezi a mosogatógépbe, azt mondja: „Egy percen belül veled leszek, drágám. Tudom, hogy éhes vagy”. A csecsemő egy kicsit megakad a sírásban, majd szopni kezdi az ujját. Így megtanulja, hogy néha egy kicsit várnia kell, viszont a szükségleteik fontosak és teljesülnek.
- A tizennégy hónapos gyermek boldogan dobálja a zoknikat és a pólókat a szennyes kosárból a mosodai kosárba. A nagymamája azt mondja: „Köszönöm, hogy segítesz nekem rendezni a mosást. Miért nem jössz be addig, amíg a mosógépbe rakom? Felemellek, és megnyomhatod a gombot. Aztán megyünk sétálni”. A kisgyermek ezáltal megtanulja, hogy a családi élethez a házimunkából való részesedés is hozzátartozik.
- Két harminc hónapos gyermek ugyanazt a fényes vörös lapátot látta meg a homokozóban. Mindketten megragadják, majd könnyes szemmel mindketten bizonygatják a másiknak: „Az enyém!” Az egyik gyermek apja odalép, finoman elválasztja őket, majd átadja a piros lapátot az egyiküknek, és egy műanyag vödröt ad helyette a másikuknak. Megmutatja nekik, hogyan lehet egy rakás homokot felszedni, amit az egyik vödörből a másikba tehetnek. A gyerekek így megtanulják, hogyan oldják meg a konfliktusokat, birkózzanak meg a csalódással és alakítsanak ki új kapcsolatokat a kooperatív játék révén.
A következőkben olyan módszerekről olvashatunk, amelyek segítségével fejleszthetjük gyermekünk együttműködő képességét.
Adjunk időt az utánzásra!
Hat és kilenc hónapos kor között a csecsemők érzékelni kezdik, hogy kölcsönhatásban állnak a környezetükkel. Ebben a korban tanulnak meg utánozni.
AZ UTÁNZÁS ALKALMAT AD ARRA, HOGY CSAPATJÁTÉKRA ÖSZTÖNÖZZÜK őket.
Megfigyelik, ahogy a felnőtt darabokat helyez el a puzzle-ben, majd idővel képesek lesznek utánozni a cselekvést. A közösen kirakott puzzle láttán pedig sikerélmény tölti el őket. Ezek a tapasztalatok lehetőséget nyújtanak arra, hogy örömüket leljék abban, ha valamit egy csapat tagjaként végezhetnek.
Magyarázzuk meg a kéréseink okát!
Három éves korban a legtöbb gyermek már elég jól használja és értelmezi a nyelvet, ahhoz, hogy egyszerű magyarázatokat megértsen. Fontos bemutatnunk a gyermeknek, hogy a szabályok hogyan hatnak az egész családra. „Mindannyian segítünk rendet rakni, így nem vesznek el a játékok, és megint megtaláljuk őket.” „Ha segítesz a mosásban, akkor gyorsabban végzek, és akkor hamarabb játszhatunk.”
Szánjunk időt a probléma megoldására!
Az idősebb, két-három éves gyermekünket segíthetjük abban, hogy megoldásokat találjon a mindennapi dilemmákra, és egyidejűleg együttműködő is legyen. Az alábbi lépések segítenek a problémamegoldó képességek fejlesztésében:
- Tisztázzuk a problémát! – „A falra szeretnél rajzolni, de anyu azt mondja, hogy nem!”
- Kérdezzünk! – „Hol tudnál még rajzolni?”
- Próbáljunk megoldást találni! Adjunk meg elfogadható lehetőségeket, melyek közül választhat: „talán papírra vagy kartondobozra”. Amennyiben ragaszkodik ahhoz, hogy a falra rajzoljon, adjunk egyértelmű korlátokat! „Elrakom a ceruzákat, amíg nem értünk egyet a rajzolás helyéről.”
- Ezután kössünk kompromisszumot! A legtöbb kisgyermeknek segítségre van szüksége ahhoz, hogy elfogadható módon valósíthassák meg a vágyukat. „Mágnessel felhelyezhetjük a rajzaidat a hűtőre.”
Csináljunk együtt a házimunkát!
Hagyjuk, hogy gyermekünk az együttműködés előnyeivel nőjön fel. Megteríthetjük közösen az asztalt, elpakolhatjuk a játékokat, lemoshatjuk az autót. Mutassuk be az együttműködés előnyeit! „Nézd, milyen gyorsan megterítettünk. Most már van időnk könyvet olvasni a vacsora előtt.” „Nagyszerű autótisztító vagy! Nézd, milyen fényesre tisztítottad az autónkat!"
Adjunk konkrét dicséretet a kooperatív erőfeszítésekhez!
Mutassuk be, miért és hogyan járult hozzá az eredményhez. Ez segít neki felismerni és értékelni képességeit. „Kiválogattad a fehér zoknikat. Ez segített nekem gyorsabban befejezni a mosást. Most már több idő áll a rendelkezésünkre.” „A könyveket a polcra tetted. Most könnyebb választani egyet. Szeretnéd, hogy olvassak neked?”
Tegyünk javaslatokat parancsok helyett!
A javaslatok elősegítik az együttműködést, míg a parancsok gyakran ellenállást váltanak ki. „Hideg van, így sapkát kell viselned. Szeretnéd, hogy segítsek felvenni vagy önállóan szeretnéd?” Ez a hozzáállás valószínűleg jobb eredményhez vezet, mint azt mondani: „Vedd fel a sapkát!”.
Adjuk meg a döntési szabadságot a szabályok fenntartása mellett!
„A fogakat lefekvés előtt meg kell mosni! Mikor szeretnél fogat mosni, mielőtt mesét olvasunk vagy utána?”
A VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGGEL KIMUTATJUK A TISZTELeTET, MELY AZ EGYÜTTMŰKÖDÉST ERŐSÍTI.
Ahhoz, hogy együttműködésre neveljük gyermekünket fontos már korai életkorban tudatos lépéseket tennünk. Bevonni a házimunkába, a csapatjátékba és éreztetni vele az együttműködés pozitív következményeit. Ha türelmesek vagyunk gyermekünkkel, idővel a kölcsönös elégedettség érzése jelenik meg, ahogy az igények egyensúlyba kerülnek.
