Hogyan nézheti egy férfi kalapnak a feleségét? – Az arcfelismerési zavarról

A világhírű neurológus, Oliver Sacks egyik kötetében beszámol egy esetről, amelyben a páciens az orvostól elköszönve és távozáshoz készülődve a kalapját szerette volna felvenni. A fogas helyett viszont felesége feje után nyúlt, hogy megpróbálja azt leemelni, majd a saját fejére tenni. Felesége mindezt rezzenéstelen arccal fogadta, különösebben meg sem lepődött rajta. Tisztában volt vele, hogy férje nem képes felismerni az arcokat, emiatt gyakran vét hasonló hibákat. Vajon hogyan lehetséges ez? Hogyan válhatnak mindennapossá a hasonló esetek, és hogyan lehet együtt élni egy ilyen szokatlan észlelési zavarral?

Az arcfelismerési zavarával járó ritka neurológiai tünetcsoportot prozopagnóziának nevezzük. Az érintett személyek nem képesek felismerni az ismerős arcokat. Még saját szüleiket, házastársukat, gyerekeiket és a híres embereket sem ismerik fel az arcuk alapján. Nem képesek teljességükben értelmezni az arcok vonásait. Sőt, sokszor még

saját tükörképük is idegennek hat számukra.

Az arcfelismerési zavar a vizuális agnóziák körébe tartozik. A neurológiai rendellenességek ezen csoportjába azok az állapotok sorolhatóak, amelyekben a tárgyak és az arcok felismerésének mechanizmusa sérül. Ez az állapot nincsen összefüggésben a látórendszer vagy az emlékezet sérülésével és az intellektus nívójával sem. Hátterében az észlelési rendszer zavara áll. A betegség súlyosságának foka pedig egyénenként eltérő.

Mit tudunk róla?

Az arcfelismerési zavarról szóló legkorábbi feljegyzések az 1800-as évek második feléből származnak. Találhatunk például olyan esetleírást, amely egy, a saját korában látássérültnek tartott prozopagnóziás férfiról szól. Tájékozódni alig tudott, összetévesztette a kutyáját az orvosával, a szolgálólányt pedig az asztallal, mégis tudott olvasni. A jelenség régóta ismert, önálló kórképként azonban csak 1947-ben nevezte meg Joachim Bodamer német pszichológus. A szindróma kialakulásának kognitív mechanizmusait pedig csak az utóbbi három évtizedben kezdték alaposabban megvizsgálni. A prozopagnózia kialakulásában résztvevő tényezők feltárása nem egyszerű feladat, mert a szakirodalomban nagyon különböző időtartamú, súlyosságú és változatos tünetekkel járó eseteket írtak le. Annyi azonban közös bennük, hogy általában

agyi érrendszeri betegség következménye,

és a férfiak körében gyakoribb. Mivel a legtöbb páciens esetében bal felső látótérkiesés és a téri tájékozódás zavara is társul a problémához, először úgy gondolták a neurológusok, hogy agyunk jobb hátsó területének károsodása okozhatja. A későbbi anatómiai vizsgálatok során viszont kétoldali agyi elváltozásokat találtak. Erről a kérdésről máig nincsen konszenzus a szakértők körében.

Emberek és birkák

Az egyik fontos kérdés, hogy vajon az arcok felismerésének zavara összefügg-e a tárgyak felismerésének rendellenességével. Olvashatunk olyan páciensről, aki az arcok felismerésére képtelen volt, de személyes tárgyait jól el tudta különíteni más holmiktól. Más betegeknek viszont a tárgyak világa is teljesen kaotikus. Egy további érdekes esettanulmány egy farmer történetét írja le. A férfi csak azután kezdett birkákat tenyészteni, hogy jelentkeztek nála a prozopagnózia tünetei. Az esetet lejegyző szakemberek egy szokatlan próbára kérték fel a férfit. Az egyik feltételben híres emberek képeit kellett kiválogatnia ismeretlen arcok közül. A vizsgálat következő részében pedig ugyanezt kérték tőle, viszont ekkor saját birkáinak fejét kellett megkülönböztetnie más birkákétól. A farmer

nagyságrendekkel jobban tejesített saját birkáinak felismerésében,

mint az emberi arcok differenciálásában. Azt máig nem tudjuk pontosan meghatározni, hogy mely agyterületek felelősek a zavar kialakulásáért, és az sem egyértelmű, hogy az arcok és tárgyak megkülönböztetésére ugyanaz a felismerési rendszer szolgál-e. Így tehát azt sem tudjuk bizonyossággal eldönteni, hogy a prozopagnózia az agnóziák egy enyhébb és speciálisabb formájának tekinthető-e vagy érdemes lenne külön szindrómaként kezelni.

Egy különleges képesség

A prozopagnóziások esetében az egyik legérdekesebb jelenség az arcok rejtett felismerésének képessége. Egyes páciensek habár tudatosan nem tudnak hozzáférni az információkhoz, képesek az arcok felismerésére. Van, hogy ezt a felismerési élményt nem tudják szavakba önteni, viszont a bőr elektromos aktivitásának változásában és az agyi eseményekhez kötött potenciálok vizsgálatával tetten érhető, hogy érzelmeik aktiválódtak a hozzájuk közel álló személyek fényképének láttán. Ekkor az agy arcfelismerésért felelős régiója, a fuziformis arcterület is aktivitást mutat a pácienseknél. Vagyis a prozopagnóziás személyek egy része megőriz bizonyos információkat az arcokról, de ezek nem állnak olyan módon a rendelkezésükre, hogy megnevezni vagy osztályozni tudják őket.

Az arcfelismerési zavarral élő személyek problémájuk ellenére mégsem teljesen elveszettek a szociális közegben. Ha arcuk alapján nem is, de hangjuk, testtartásuk, mozgásuk, öltözetük és bizonyos feltűnő vonásaik nyomán képesek lehetnek ráismerni a számukra ismerős emberekre. Gyakorlással pedig egyre magasabb szintre fejleszthető ez a képesség.