Hogyan segíthet céljaink elérésében az álmodozás? – A Walt Disney-stratégia

Mindannyian szoktunk álmodozni. Vannak céljaink, vágyaink, elképzeléseink, hogy mit is akarunk, mit szeretnénk elérni, min kívánunk változtatni. Ezeket az álmokat azonban sokszor nehéz kivitelezni, sokszor saját magunk válhatunk akadállyá a megvalósításukban. Néha a terveink teljesen elrugaszkodnak a valóságtól, máskor túl sokat rágódunk egy-egy problémán, olykor kilátástalannak ítéljük helyzetünket, így bele se vágunk a cselekvésbe. A Walt Disney által is használt kreatív stratégiai modell épp abban segít, hogy céljaink tervezését és kivitelezését megfelelően tudjuk kezelni, módszere bármilyen problémára alkalmazható.

Walt Disney neve talán mindenki számára ismert és csodálatos fantáziájának eredményei is sokunkat rabul ejtettek már. Számára az első lépés céljai megvalósításában mindig az álmodozás volt. Először megálmodta a tervezett filmet, a szereplők érzéseit úgy alkotta meg, hogy az ő nézőpontjukon keresztül szemlélte a filmet. Ezután kezdte reálisan szemügyre venni a mesét. Felmérte az elkészítéséhez szükséges idői és anyagi költségeket, összegyűjtött minden információt, hogy megbizonyosodjon, hogy a film sikerrel elkészíthető-e. Végül a kritikus néző szemével nézte végig a filmet. Elemezte, hogy vannak-e unalmas részek, függetlenül attól, hogy ő ragaszkodna-e hozzájuk.

Stratégia a kreativitáshoz

Az általa talán tudatosan, talán ösztönösen használt módszerből mára bárki számára elsajátítható stratégiát alkottak. Ehhez három különböző részre kell osztani személyiségünket, három jól elkülöníthető gondolkodási módot kell alkalmaznunk. Nevezzük ezeket Álmodozó/Álmodó, Realista és Kritikus részeknek. Talán segít, ha a különböző módokat eltérő helyszínekhez kötjük. Lehetnek ezek egy szobán belül is három különböző ponton, de akár külön szobákra, egymástól távolabb eső helyekre is eshetnek.

Válasszuk ki a megoldandó problémát, de ezzel egyelőre ne foglalkozzunk. Kezdetnek határozzuk meg és rögzítsük a különböző részeink helyeit. Először gondoljunk egy olyan alkalomra, amikor kreatívak voltunk, amikor szabadon hagytuk szárnyalni Álmodozó részünket. Ha nehéz ilyen tapasztalatot felidézni, akkor kereshetünk egy referenciaszemélyt, akitől tanácsot, ötleteket kérhetünk, hogyan éri el az álmodozó állapotot. Lépjünk az Álmodó helyszínére és csak álmodozzunk. Ne értékeljünk, ne cenzúrázzunk, nem kell reálisan gondolkozni, az később jön.

Ellentétben azzal, amit sok iskolában tanítanak, az ébren álmodás az időtöltés nagyon hasznos és kreatív módja, ami még élvezetes is.

Segíthet, ha zenehallgatással, mozgással még inkább megpróbáljuk kikapcsolni tudatos részeinket. Végül, ha kiálmodoztuk magunkat, térjünk vissza a semleges pozícióba.

Ezután képzeljünk el egy olyan alkalmat, amikor hatékonyan oldottunk meg egy problémát, reálisan kezeltünk egy helyzetet. Itt is modellezhetünk mást is, segítséget kérhetünk, hogy hogyan tud reálisan gondolkodni az adott személy. Feltehetjük a kérdését magunknak, hogy hogyan oldaná meg a kérdezett személy a mi problémánkat, hogyan cselekedne a mi helyünkben. Lépjünk a Realista helyére és éljük át ezeket a tapasztalatokat, rögzítsük ezeket az erőforrásokat ehhez a helyhez. Majd újra térjünk vissza a semleges részünkhöz.

Az utolsó lépés a kiértékelés. Gondoljunk egy olyan pillanatra, amikor kritikusan tudtunk szemlélni, amikor alkotó bírálók voltunk, az adott dolog erősségeit és hiányosságait egyszerre láttuk. Itt is kereshetünk más személyt, kikérdezhetjük tapasztalatairól. Ha megtaláltuk a referencia-tapasztalatot, akkor lépjünk a Kritikus helyére és éljük át újra az élményt.

Ezzel a három különböző gondolkodásmódot, három különböző ponthoz rögzítettük. Talán észrevesszük, hogy melyik szerephez vonzódunk leginkább, melyik állapotba tudtunk a legkényelmesebben belehelyezkedni.

Az Álmodó, a Realista és a Kritikus együttműködése

Ezután az adott problémánkat, kérdésünket, célunkat vegyük szemügyre mind az Álmodozó, mind a Realista, mind a Kritikus nézőpontjából. Álmodóként engedjünk az ötletrohamnak, vizuális fantáziánkat engedjük szabadjára. Ennek a résznek a legjobb összefoglaló mondata a „Kíváncsi vagyok, mi lenne, ha…”. Ha ezzel megvagyunk, térjünk át a Realista helyszínre. Vegyük számba tervünket, ültessük át elképzeléseinket a gyakorlatba. Gondoljuk át, hogyan lehetne célunkat úgy alakítani, hogy az reális legyen, a valóságban is kivitelezhető. Ehhez az állapothoz a „Hogyan tudom megtenni?” kérdés párosul. Ez a részünk kinesztetikus, a tettek embere kell hogy legyen. Végül Kritikusként is nézzünk rá tervünkre. Gondoljuk át, mi hiányzik, milyen segítségre lenne szükségünk, mit ad számunkra a cél elérése, elég érdekes-e, megéri-e ez számunkra. Ez egy belső párbeszéd lehet magunkkal. A Kritikus kérdései a „Mi hiányzik? Mit nyújt ez számomra?”. Ezután újra nézzünk rá Álmodozóként és változtassuk meg kreatív módon a tervet, tanulva a Realista és a Kritikus gondolataiból. Addig érdemes a különböző pozíciókat váltogatni, amíg tervünk összhangba kerül minden résszel. Fontos, hogy Kritikusként soha ne az Álmodozót vagy a Realistát kritizáljuk, csakis a tervet.

Valaki ösztönösen használ ilyen stratégiát, külön helye van a különböző gondolkodási fázisainak. Talán mi magunk is hasonlóan működünk, de eddig nem biztos, hogy felfigyeltünk erre. Érdemes átgondolni, hogy vannak-e helyszínek, ahol jobban tudunk álmodozni vagy ahol reálisabban tudjuk helyzeteinket értékelni, illetve hogy kritikus énünk hol jön elő legerősebben. Ha ezeket jól el tudjuk egymástól különíteni, akkor lesznek képesek ezek a részeink optimálisan működni, nem fogják egymást zavarni. Ha ezt a stratégiát alkalmazzuk és azt tapasztaljuk, hogy a folyamat körbe-körbe jár, akkor időben kiléphetünk, áttekinthetjük a helyzetünket és leállhatunk, ha szükséges.