Hogyan szólhat Kafka Margit és Szabó Magda az indiai nők hangján? – Interjú Indu Mazaldan műfordítóval Indiából

43 évesen első idegen nyelvként kezdett el magyarul tanulni, mostanra 16 magyar szépirodalmi remekmű hindi nyelvre történő lefordítása fűződik a nevéhez. Sokat sírt, amikor először Magyarországra utazott, ma mégis úgy érzi, előző életében talán magyar volt. Interjúnk a Pro Cultura Hungarica díjas Indu Mazaldan műfordítóval, Delhiből, Indiából.

A magyar irodalom gazdagsága felől nincs kétségünk. Külföldön járva még a legkevésbé irodalomrajongó magyar embernek is elégedett mosoly fut át az arcán, ha meglátja az Egri csillagok vagy A Pál utcai fiúk idegen nyelvre fordított változatait. De mégis ki ne lepődne meg, amikor egy teljesen más kultúrában járva, mintegy 6500 km-re a magyar fővárostól megismer egy hölgyet, aki magyarról hindire fordította többek között Kafka Margit Színek és évek, Szabó Magda Az ajtó, Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek, Kosztolányi Dezső Esti Kornél és Édes Anna, valamint Szerb Antal Utas és Holdvilág című műveit?

Kultúrafüggetlen, univerzális érzelmek és az irodalom

A pszichológia tudománya sokat foglalkozik a kulturális különbségekkel, hiszen bármi is áll vizsgálódásunk középpontjában, soha nem hagyhatjuk figyelmen kívül a társas környezeti hatásokat és a normarendszert, ami az egyént körülveszi. Főleg, ha távoli, a miénktől merőben eltérő kultúrákról beszélünk. Ekman (1992) kutatásai óta tudjuk azonban, hogy van valami, ami a világ minden élő emberében közös kultúrától függetlenül, mondhatni univerzális, ez pedig az alapérzelmeink rendszere. Ezeken

az alapérzelmeken keresztül pedig könnyen kapcsolódhatnak akár nagyon távoli kultúrák is.

Érzelmeink megosztásának talán legszebb és legkifejezőbb módja pedig egyértelműen az irodalom. Így helyes következtetés lehet, hogy talán a világirodalom jelentheti azt az univerzális nyelvet, ami a világ minden emberét megszólítja.

Magyar-indiai irodalmi párbeszéd

Köves Margit, a Delhi Egyetem magyar nyelvi lektora, a Híd című folyóiratban közölt írásában (2010) így fogalmaz: „Az indiai kultúra magyar befogadására és a magyar irodalom indiai recepciójára mindig az aránytalanság volt jellemző.”  Míg indiai irodalomból már a 16-17 században készültek magyar fordítások, Indiában a magyar irodalmi művek iránti érdeklődés csak a tizenkilencedik század végén indult meg. „Az érdeklődés kétoldalú volt, de különböző mértékű. India hatása, magyarországi kisugárzása nem hasonlítható a magyar irodalom indiai hatásához.” Egy korábbi a litera.hu által készített interjúban pedig így nyilatkozott a témáról: „Az indiaiakat régóta érdekli, hogy milyen az Anglián kívüli modern irodalom; az indiaiak mindig fogékonyak voltak József Attilára, Pilinszkyre, Weöresre... Azt hiszem, hogy valamilyen párbeszéd már korábban kialakult azzal, hogy olyan nagy jelentőségű fordítások készültek, mint Weöres Gitagovinda fordítása, Vekerdi Mahabharata fordításai.” Magyar-indiai irodalmi párbeszéd tehát igenis létezik, a '90-es években fordítani kezdő Indu Mazaldan pedig mondhatni az egyik  legkiemelkedőbb alakja.

Interjúnk Indu Mazaldannal

Korábban már találkoztunk, elmondtam neki, mennyire meghat, hogy ilyen messze otthontól ilyen csodálattal hallok beszélni valakit a magyar irodalomról. Előbb az egyetemen, később pedig Gurgaoni otthonukban egy közös ebéd után, magyarul beszélgettünk:

Tudod nekem egyáltalán nem volt nehéz fordítani, mert a magyar nyelv nagyon hasonlít a hindihez. A ritmus, a tempó. Ahogy az élőbeszédben beszélnek a magyarok, vessző nélkül, pont nélkül, tele tűzzel, nagyon hasonlít a miénkre. A ritmus nagyon fontos dolog. A nyelvtant lehet tanulni, de a ritmus benne van a nyelvben. Én angol irodalmat tanítottam az egyetemen, de soha egy szót sem fordítottam angolra vagy angolról.

Egy nyelvben mindig benne van egy érzés,

az angollal nincs meg a közös ritmusunk.

Hogyan került kapcsolatba a magyar nyelvvel?

Miután a fiam elment főiskolára, semmi dolgom nem volt, unatkoztam. A férjem bolgár órákra járt, egyszer elmentem vele egy magyar táncelőadásra. Ez volt az első, hogy találkoztam a magyar kultúrával. Ott ismertem meg a későbbi magyartanárnőmet, Köves Margitot. Ezután elkezdtem magyarul tanulni nála, ami az első pillanattól kezdve nagyon tetszett. Valami megfogott benne. Csak egy alapozó nyelvkurzuson vettem részt, mielőtt először Magyarországra utaztam.

Mikor utazott először Magyarországra? Milyen élmény volt?

1992-ben, a Balassi Intézet ösztöndíjával mentem Magyarországra, egy 1 évig tartó, napi 8 órás intenzív magyar nyelvi és kulturális programon vettem részt. Jó állást, a férjem és a családom is itthon hagytam. Az elején nem értettem, mit keresek ott. Minden nap sírtam, mert borzasztó érzés volt, hogy nem tudtam a helyiekkel beszélni. Verseket is írtam róla. A gyerekek lent játszottak a lépcsőházunk előtt, hangosan mosolyogva köszöntek, hogy „Csókolom”, nekem pedig fogalmam sem volt mi a jó válasz erre.

Haza akart jönni, valami mégis ott tartotta. Mi volt a fordulópont az ösztöndíj alatt, ami miatt elkezdte jól érezni magát?

Akkor kezdett el megváltozni a dolog, amikor elkezdtem igazán nyelvet tanulni. Az órák remek hangulatúak voltak, a tanárnők szuperek, és egy csoporton belül nem voltak azonos országból származó diákok, ami nagy szerencse idegen nyelv tanulásánál. Nem tudtunk egymással a saját anyanyelvünkön beszélni. Sokat tanultam ott. Nemcsak nyelvtant, hanem sokat beszéltünk a kultúráról is. Szólásokat, közmondásokat, azt, hogy milyen egy magyar esküvő.

Többször is hallottam már, hogy magyart tanuló külföldi diákoknak nincs lehetősége gyakorolni Budapesten, mert az emberek automatikusan angolul szólnak hozzájuk. Önnel ez hogy történt?

Ez csak tőled függ. Én magyarokról akartam tudni, én mindig csak a magyarokkal akartam találkozni, mert így lehetett belenézni a magyarok életébe. Én mindig irodalmat tanítottam, így tudom, hogy egy írónak vagy egy fordítónak találkozni kell az emberekkel, hogy megértse, ami lényeges a magyar életben.

Az idegen nyelvtanulás egy dolog, a fordítás azonban egészen más. Mi volt az első olyan impulzus, ami miatt fordítani kezdett?

A Balassi Intézet óráin nemcsak nyelvtant tanultunk, hanem a kultúráról, hagyományokról is beszéltünk. Ezeket nagyon fontos tudni egy fordítónak. A Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt hallgattuk épp, ami nagyon megérintett bennem valamit.

Úgy éreztem, már valamikor hallottam ezt.

Tudod, én Khasmirból származom, és a dal ritmusa, a melódia, olyan volt, mintha egy otthoni dalt hallgatnék. Annyira megfogott, hogy még ott helyben, óra közben elkezdtem lefordítani. Aztán elénekeltem hindiül a tanárnőnek, aki nagyon boldog volt tőle, és azt mondta, pont úgy hangzik, mint a magyar. A második élményem az volt, amikor Móricz Zsigmond Hét krajcár című novelláját olvastuk. Egyszerűen nem bírtam ki, meg akartam mutatni a férjemnek, milyen gazdag a magyar irodalom, szóval lefordítottam neki, csak hogy ő is érthesse, amit éppen átélek. Azt is az óra közben fordítottam, ez volt az első próza. Egyszer, jóval később, Füreden egy interjú alatt elszavaltam a Nemzeti dalt. Március 15-én ott voltam Magyarországon, és láttam a tévében, hogy kell elmondani. Ez a lendület megszólított. Van egy időszak a hindi irodalomban, amiben csak ilyen erőteljes versek vannak.

Kafka Margit Színek és évek című regényét is Ön fordította hindire. A regény sajátosan szól a 20. századi magyar nők helyzetéről, mit adhat át egy fordítás ebből az érzésből egy egészen más kultúrában?

Ugyanez a helyzete az indiai nőknek ma is. A Színek és évek története gyönyörűen párhuzamba állítható, nemcsak a korabeli indiai falusi élettel, de még a mostanival is.

Fordítóként nem a leírt szavak jelentését kell átadnunk, hanem az érzést, amit kiváltott belőlünk a mű. Ez az érzés pedig univerzális.

Rengeteg levelet és hívást kaptam indiai nőktől, amiben leírják, milyen nagy hatással volt rájuk a könyv. Ugyanezt éreztem Szabó Magda Az ajtó című regényének fordításánál is. De igaz, hogy nem minden esetben érti meg India azt a problémát, amit Európában papírra vetettek. Jó példa erre az Abigél. Azt nem érették az indiai olvasók. Azt kell fordítani, ami univerzális.

Milyenek az emberek Magyarországon és Indiában?

Az embereink egyformák. Én jártam Európában sok helyen, de ilyen embereket sehol máshol nem láttam. Az érzelmeink egyformák. Soha nem éreztem azt, hogy külföldön vagyon. Otthon éreztem magam. Ez volt a sorsom. Tudod, mi a lélekvándorlásban hiszünk, én mindig úgy érzem, hogy én valamikor ott születtem. Találkoztam egy idős nővel, kérdezte, hogy hívják a fiam. Mondtam: Rudolf. A hindi neve Gaurav de én mindig Rudolfnak hívtam. Ez hihetetlen, mondta, mert Erzsébet királynőnek is egyetlen egy fia volt, akit szintén Rudolfnak hívtak. Ráadásul október 23-án születtem, úgy érzem, erős kapcsolat van köztem és Magyarország között.

Tudja, Magyarországon vannak kötelező olvasmányok, már kisiskolás korban, Indiában ha jól tudom nincsenek. Milyen hatását látja ennek?

Magyarországon a taxisofőr, a buszvezető, mindenki ismeri Adyt, József Attilát. Ez tényleg furcsa volt nekem. Magyarországon mindenki szereti az irodalmat, a költőket, az emberek műveltek. Pécsen a Csontváry múzeumban pici gyermekek jöttek. Kérdeztem a tanárnőtől, ezek a kisgyerekek hogyan értik, amit látnak? Azt válaszolta: innen kezdődik,most kell elkezdeni, ha most tanítjuk, akkor fogják megérteni. Ez Indiában sajnos nincs így. Maximum a nagy városok legjobb iskoláiban, ahová csak gazdagok kerülhetnek be. Itt az átlagos gyerekek csak a nagyszülőktől tanulnak, sokan nem is járnak iskolába.

Sokszor éri a vád az idegen nyelvről fordított irodalmi szövegeket, hogy nem lehet átadni az igazi jelentést más nyelven. Erről mit gondol?

Két fajta hindi nyelv van. Az irodalmi és a beszélt. Az irodalmi valóban nehéz. Én nem az irodalmi hindire fordítok, mert abban nem lehet átadni a magyar érzést. A beszélt hindi és a magyar nyelv között van a kapcsolat. Ez nem egy minőségében rosszabb hindi, ez nagyon fontos. Csak más. Az érzést kell átadni. Például a Tavaszi szél vizet árasztban, nem mondhatom, hogy vizet áraszt.

Nálunk azt az érzést csak a tűz adhatja.

Indu Mazaldan hindi nyelven kiadott fordításainak listája:

1. Szerenád – Magyar szerelmesvers-gyűjteméy
2. A pénzügy miniszter reggelije – Novella gyűjtemény
3. Kafka Margit: Színek és évek
4. Magyar népmesék
5. Lipták Gábor. Hínár tündérek
6. Kosztolányi Dezső.- Pacsirta
7. Szabó Magda. Az Ajtó
8. Márai Sándor. A gyertyák csonkig égnek
9. Kertész Imre. Sorstalanság
10. Dragomán György. A fehér király

    

11. Kosztolányi Dezső: Esti Kornél
12. Kosztolányi Dezső: Édes Anna
13. Mikszáth Kálmán novellagyűjtemény
14. Móricz Zsigmond: Rokonok
15. 20. századi novellagyűjtemény
16. Szerb Antal: Utas és holdvilág