Norman Doidge A változó agy című könyve számos egyéni történeten keresztül mutatja be az agy plaszticitását. A könyv lenyűgöző tudományos eredményeket sorakoztat fel főként az ezredforduló előtti agykutatásról, egészen a behaviourizmustól és a lokalizácionizmustól kezdve. Bemutatja a neuroplaszticitás fogalmának berobbanását a köztudatba. Onnantól kezdve, hogy a kutatók fejében meg sem mert fordulni az agy változásának képessége, egészen odáig, hogy tényként kezdték el kezelni.
A neuroplaszticitás az agy képlékenységét, változásra való képességét jelenti. Amennyiben az agy károsodik, akár születési rendellenesség eredményeként, akár szerzett megbetegedések – például sztrók következtében –, képes a károsodott területek funkcióit más agyterület átvenni. Még akkor is, amikor organikus szervi károsodás történik, az agy oly mértékben képes változni, hogy a legnagyobb mértékben hozzájáruljon a funkcióromlás javításához. Mindez a lehető legoptimálisabb működés szolgálatában áll.
A plaszticitás nem ismeretlen fogalom annak ellenére, hogy tudományos térhódítása mindössze a 20. század környékére tehető. Az agy képlékenységét a fejlődéspszichológia megfigyelései már korábban igazolták.
A kritikus periódus olyan intervallum, amely során a gyermeki agy a legtöbb készség elsajátítására képes.
Ilyenkor agyunk különösen érzékeny a környezeti ingerek befogadására, melynek következtében dinamikusan fejlődik. A kritikus periódus után azonban nehézségbe ütközhetünk bizonyos készségek elsajátításakor. Így például a nyelvtanulás kritikus időszaka a 7-8 éves kor. Ezt követően – amennyiben nem találkozik nyelvi impulzusokkal a személy – előfordulhat, hogy egyáltalán nem tanul meg beszélni. Ennek elhíresült példája az 1800 januárjában megtalált aveyroni „vad fiú” esete.
A 20. század eseményeihez visszatérve, Merzenich a neuroplaszticitás egyik legelismertebb kutatója állítása szerint az „elme tréningjének hatékonysága a gyógyszerekével vetekedhet olyan súlyos betegségek kezelésében is, mint a szkizofrénia”. Vajon hogyan lehetne adaptálni az eredményeit ma? Kihasználjuk-e eléggé az agy plaszticitása nyújtotta lehetőségeket?
A kanadai Arrowsmith Iskola a neuroplaszticitást használja ki, és segítséget nyújt a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek és felnőttek számára egyaránt. Módszere a gyengeségekre fókuszáló feladatok nagy ismétlésszámú gyakorlásával segíti a betegek nehézségeit. Gondoljunk bele, hová fejlődhetne az oktatás, ha a gyerekek agyi területeit vizsgáló és gyengébb funkciókat azonosító felméréseken vehetnének részt! A Fast ForWorld nevű (számítógépes) program pedig a kognitív és észlelési képességek fejlesztését szolgálja, melynek eredményei gyorsan és látványosan mutatkoznak a betegeken. A Posit Science nevű telefonos applikációt felnőttek számára fejlesztették ki, letölthető okostelefonra is, így
akár a zsebünkben is hordozhatjuk az „agytrénerünket”.
Lebilincselő eredményeket olvashatunk a felnőttkori plaszticitásról is. Kutatások során rájöttek, hogy az úgynevezett BDNF neurotróf faktor hatására aktiválódó agyterület felelős a figyelem összpontosításáért. Ezáltal a gyorsabb és hatékonyabb tanulásért is. Vajon mi lenne a megismerés határa, ha felnőttkorban, a kritikus periódus után is aktiválni tudnánk ezt a működését?
Kiderült, hogy a szerelem és szexualitás sem kivétel a plasztikusság alól. A téma egyik megkerülhetetlen alakja Freud. Ő a téma kapcsán kezdett foglalkozni a pszichoszexuális elmélet kidolgozásával. Érdekes például a mazochizmust abból a szempontból is megközelíteni, hogy a betegek agyi térképei a szexualitásról és agresszióról összeolvadtak. Biztató azonban látni, hogy például pszichoterápiával és sok erőteljes munkával újra differenciálhatóak az agy térképei. A pszichoanalízis technikájáról bebizonyosodott, hogy segítségével a páciens a „korábbi eseményeket képes volt a tudatába felhozni és átírni – s eközben plasztikusan megváltoztatta az agyát is”.
Az agy plasztikussága a mai napig sincs kellőképpen kihasználva, holott számtalan megbetegedést bizonyítottan rendkívüli eredményekkel tud orvosolni a módszer. Valójában mi magunk is képesek vagyunk javítani az állapotunkon, ha rájövünk, hogyan használjuk képességeinket, annak érdekében, hogy ne veszítsük el. „… Így a Descartes által az elme és az agy közé húzott vastag vonal egyre inkább szaggatottá válik.”
