2018-ban jelent meg Michelle Obama rendkívül személyes hangú önéletrajzi könyve, illetve idén készült el az ehhez kapcsolódó dokumentumfilm a Netflixen. Az egykori First Lady, aki férje elnöksége alatt is őszintén beszélt arról, hogy párterápiára jártak házasságuk fenntartása érdekében, határozottan kiállt a rasszizmus ellen, az egyenjogúság és a fiatalok továbbtanulása mellett. Róla nem mondható el, hogy csak megszületnie volt nehéz, hiszen hosszú és számtalan nehézséggel teli út vezetett ahhoz, hogy ma fiatalok ezrei hisznek magukban Michelle életútjának köszönhetően. Honnan indult? Hogyan élte meg a bőrszíne miatti rasszizmust? Mit tanácsol azoknak a fiataloknak, akik hozzá hasonlóan hátrányból indulnak?
Támogató hátország
Michelle Chicago déli részén nőtt fel egy tipikus munkásosztálybeli családban. A ma is 93%-ban feketék lakta városrész a kiugró bűnözési rátája miatt is híressé vált. A rasszizmus, „a fehérek felsőbbrendűsége” napjainkban is létező probléma. A szakirodalmak racial profiling-ként hivatkoznak azokra az esetekre, amikor valakit csupán faji vagy etikai alapon más eljárásban részesítenek, különösen bűnügyi eljárásokban. A feketék felülreprezentációja a börtönökben csak az esetek 61-80%-ában magyarázható, a maradék körülbelül 20-39% olyan egyéb okokra vezethető vissza, mint a bőrszín miatti elfogultság. Felmerülhet bennünk, hogy egy ilyen társadalmi kontextusban vajon miért kezd el valaki önmagában hinni?
A válasz talán egyszerűbb, mint hinnénk, egy szerető és támogató család miatt, akik mély meggyőződése volt, hogy kitartó szorgalommal Michelle-nek és bátyjának, Craig-nek sikerülni fog a kitörés. A nagyszüleinek, sőt a szüleinek sem volt lehetőségük arra, hogy kiemelkedő oktatási intézményekben képezhessék magukat a bőrszínük miatt, így talán érthető, hogy az egykori First Lady szülei miért helyezték életükben minden elé azt, hogy gyermekeik megfelelő oktatásban részesüljenek. Nagyapja bámulatosan intelligens volt, imádott olvasni, Michelle szerint akár orvos vagy professzor is lehetett volna belőle, de a rasszizmus és az osztálykülönbség ellehetetlenítette a főiskolától. A család hitének és hozzáállásának eredményességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Craig a Princeton, Michelle pedig a Princeton és a Harvard Egyetemen szerzett diplomát. Édesapja már nem élhette meg, hogy lássa lányát az Egyesült Államok első afroamerikai first ladyjeként, azonban édesanyja és bátyja mindvégig mellette álltak és támogatták a hosszú útjában.
Memoárja megjelenését követően országos könyvbemutatóra indult, ahol egy fiatal, afroamerikai lány megkérdezte tőle, hogy hogyan volt képes mindvégig kitartani az álmai mellett fekete nőként, láthatatlanul. Erre azt felelte, hogy sosem érezte magát láthatatlannak, mert a szülei azt éreztették vele, hogy nem az.
Nem az határozta meg, hogy mi történik a világban, hanem ami a családi asztaluknál.
A tanulás menő
Két jelentős, oktatással kapcsolatos kezdeményezés is az ő nevéhez köthető. Az egyik, a Let Girls Learn, mely serdülő lányokra koncentrál és arra, hogy semlegesítsék a lányokat a tanulmányaikban akadályozó és hátrányos helyzetbe hozó tényezőket. A másik, a Reach Higher program pedig arra buzdítja a fiatalokat, hogy ne álljanak meg a középiskolai végzettségnél.
Ha Michelle ilyen életúttal a háta mögött mondja, hogy a tanulás menő, hiszünk neki.
A középiskolás évei alatt egy felvételi ügyeket intéző tanácsadó azt mondta neki, nem biztos abban, hogy a Princetonra való, kissé túlzó ez az álma. Szerencsére azonban ez a mondat sem törte meg a lelkesedését, a szilárd alapokon nyugvó önmagába vetett hitének és természetesen a családjának köszönhetően. A róla készült dokumentumfilmben arról számol be, hogy az családi ebédlőasztaluk volt az első olyan asztal, ahol úgy érezte oda tartozik. Aztán jött a nagyvilág és ugyanezt várta volna el. Azonban amikor felvették a Princetonra, eleinte elveszettnek érezte magát, ugyanis több marginalizált csoporttagsága adódott össze. Nemcsak a fekete kisebbséghez tartozott, hanem a még inkább alulreprezentált fekete, borostyán ligás egyetemek egyikére járó nők csoportjához. Erre ő csak ennyit mondott:
„Ha tudni akarjátok, mi az oka annak, hogy most itt állok, az oktatás az.”
„Imádtam ötösöket kapni. Szerettem okosnak lenni. Szerettem pontos lenni. Szerettem elvégezni a munkám.” 2017-ben First Ladyként tartott utolsó beszédével is reményteljes szavakat intézet a fiatalokhoz.
„Szeretném, ha fiataljaink tudnák, hogy számítanak, hogy tartoznak valahová. Ne féljetek, legyetek eltökéltek, legyetek reményteljesek és tanulással készüljetek fel az életre. Mindig a remény és soha ne a félelem irányítsa utatokat. Tudnotok kell, hogy én veletek vagyok, és amíg élek veletek is leszek. ” Mindezek nem csupán egy jól felépített búcsúbeszéd üres szavak voltak, Michelle azóta is hűen tartja szavait, járja az iskolákat és tart több száz, ezer fiatalnak előadásokat, akik a példáját látva bízni kezdenek önmagukban. Nem titkolja, hogy serdülőként a családjának nagy elvárásai voltak vele szemben, melyet kihasználva a befolyását, saját maga is tovább folytat. Például idén az Instagramon sorozatot indított a diákéletről, hiszen elsőgenerációs egyetemistaként maga is tudja, hogy félelmetesek lehetnek az álmaink felé vezető első lépések, vagy a korona vírus ideje alatt férjével közösen jelentkeztek be egy osztály zoom órájára annak érdekében, hogy a nehéz időkben is lelkesítsék őket.
Az egészségesebb amerikaiakért
Az oktatás mellett másik szívügye a Let’s move program keretein belül egy olyan Amerika, ahol táplálóbb az iskolai menzán kapható étel, több a járda és a kerékpárút, a kedvenc hírességeik, illetve a rajzfilmfigurák a több zöldég és gyümölcsfogyasztást népszerűsítik.
Michelle Obama azt is elérte, hogy Amerika legnagyobb ételgyártói csökkentették egy sor élelmiszer kalóriatartalmát, némileg visszavettek a sóból, megújultak a tápérték címkék, a kalóriaértéket vastagabban szedik, az ajánlott adag realisztikusabb, a hozzáadott cukor mennyiségét pedig külön fel kell tüntetni. A kezdeményezése eredményességét igazolja, hogy sok millió gyerek kap a korábbinál egészségesebb ebédet az iskolában, több ezer gyorsétterem javított zöldséggel és gyümölccsel a gyerekmenüjén.
Michelle inspiráló történetét olvasva vagy látva erős ösztönzést érezhetünk, hogy feltegyük saját magunk számára is a nagy kérdést: kik vagyunk és kivé szeretnénk válni?
