Így segít az önfeltárás a párkapcsolatunkban

Sokszor halljuk, hangsúlyozzuk a mindennapi életben, hogy a megfelelő kommunikáció elengedhetetlen a párkapcsolatokban. Fontos, hogy nyíltan és őszintén forduljunk párunk felé, ha tartalmas kapcsolat a célunk. Ez azonban nem csupán szóbeszéd, a kutatások is azt bizonyítják, hogy az önfeltárás és a kapcsolati elégedettség között szignifikáns összefüggés fedezhető fel.

Sprecher és Hendrick longitudinális tanulmányukban éveken keresztül gyűjtöttek adatokat fiatal felnőtt párok mindkét tagjától. Eredményeikben azt találták, hogy az önfeltárás és az intimitás megléte pozitívan befolyásolta a kapcsolat minőségét (elégedettség, szerelem és elkötelezettség szempontjából).

Fokozatosság és kölcsönösség

Fontos azonban, hogy miként és milyen gyorsasággal osztjuk meg párunkkal bizalmas gondolatainkat, ügyes-bajos dolgainkat. Altman és Taylor szerint

párkapcsolatunkban érzéseink és élettörténetünk fokozatos, kölcsönös feltárása segít minket a kölcsönös bizalom kiépítésében.

Az önfeltárás arról szól, hogy hajlandóak vagyunk párunkat beengedni belső világunkba. Megnyílunk felé, megosztunk vele olyan pozitív és negatív gondolatokat, amelyeket másokkal nem feltétlenül osztanánk meg. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a feltárásnak kölcsönösnek és viszonosnak is kell lennie az intimitás növekedéséhez.

Az arany középút az önfeltárásban

A partnerünkkel átélt közelség, intimitás érzése akkor növekszik inkább, ha az önfeltárásunk érzelmi, nem pedig tényszerű. A túlzottan általános önfeltárás szintén inkább ellenkező hatást vált ki: csökkenti a partnerünkhöz való közelség érzetét.

Az sem mindegy, mikor és mennyire személyes információt osztunk meg párunkkal.

Ha túl intim információt osztunk meg már a párkapcsolat legelején, ugyanúgy ellenkező, negatív hatást válthatunk ki. Csökkentjük vele a közelség érzetét kibontakozó párkapcsolatunkban.

Ha azonban az óvatosság mellett döntünk, akkor pedig könnyen eshetünk abba a hibába – főként a kapcsolatok kezdetén –, hogy nem osztunk meg túl sok személyes információt a másikkal. Azonban – amennyiben célunk a párkapcsolat – elkerülhetetlen, hogy a fokozatos megnyílást válasszuk, és vállaljuk a kockázatot. A kölcsönös bizalom és intimitás ilyen erőfeszítések nélkül nem növekszik.

Énvédő mechanizmusaink félreállítása

A folyamatos önfeltárás közepette könnyen érezhetjük sebezhetőnek magunkat, hiszen nem feltétlenül a legelőnyösebb oldalunkat mutatjuk ilyenkor meg. Amikor pedig sebezhetőnek érezzük magunkat, megijedünk és aktiválódnak pszichológiai énvédő mechanizmusaink. Míg más környezetben, helyzetekben hasznosnak bizonyulnak és adaptívak ezek a védekezési mechanizmusok, párunkhoz viszonyulva azok háttérben tartása segít inkább. Miközben munkahelyünkön az énvédő mechanizmusok megóvnak minket attól, hogy kiszolgáltassuk magunkat, párkapcsolatunkban épp az ellenkezőjére van szükségünk. A párkapcsolat mélyítéséhez, az érzelmi elköteleződéshez, a kapcsolat sikerességéhez mindkét félnek fel kell tárnia valódi énjét a másik előtt, hibáikkal együtt.

Ez a feltárás pedig a védelmi mechanizmusaink visszatartásán alapul.

Ha az egyik fél nem hajlandó az önfeltárásra

Ha az egyik partner nem hajlandó megosztani belső világát párjával, az gyakran a kapcsolat romlásához, esetleg a végéhez is vezethet. Ha partnerünk ellenáll érzelmei, gondolatai velünk való megosztásának, vagy nem érzi magát képesnek rá, mi könnyen érzelmileg kirekesztettnek érezhetjük magunkat. Ugyanez érvényes abban az esetben is, ha párunk nem csupán nem osztja meg velünk belső világát, hanem a mi mindennapi életünk, érzéseink, félelmeink iránt sem mutat érdeklődést.

A „nincs rám szükség” érzése

Dr. Seth Meyers klinikai pszichológus munkája során különösen a romantikus kapcsolatok esetén találkozott a szükségesség, szükségtelenség érzésével. Ha partnerünk nem mélyed el az önfeltárásban, akkor mi könnyen érezhetjük érzelmileg szükségtelennek magunkat párunk mellett. Hiszen ha nem hajlandó megosztani velünk félelmeit, gondolatait, érzéseit, mi sem ismerjük meg őt olyan mélységben, hogy megfelelően tudjuk támogatni őt érzelmileg a nehéz időkben. Ha pedig nem vagyunk képesek párunk érzelmi támogatására, könnyen szükségtelennek érezhetjük magunkat.

Amire érdemes odafigyelnünk

A kapcsolat elején különösen ajánlott felmérni, megfigyelni, vajon mennyire hajlandó az adott személy az önfeltárásra (vagy esetleg a túlzott önfeltárásra). Ha valaki rendkívül zárkózott már a kapcsolat kezdeti szakaszában, az előjele lehet annak, hogy a kapcsolat későbbi szakaszaiban is gondja akadhat a megnyílással, az önfeltárással. Ennek hiánya pedig később a kapcsolatban az elszigeteltség, magányosság érzésével járhat együtt, ami a kapcsolati elégedettség csökkenését vonja magával. Ha pedig valaki már a kapcsolat kezdetén túlzottan személyes információt oszt meg velünk, az könnyen bizonytalanságot, szorongást takarhat.