Szeder, azaz Szeder-Szabó Krisztina 2014-ben bukkant fel a magyar könnyűzenei életben. Hab a tetején című első lemezéről a Reggeli dal és Lazsa dal ma is sokak által kedvelt „motivációs dalok”. A Táncolj velem élet (2016) című lemezéről a Feri feneke című dalát nagyon sokan megkedvelték, YouTube-nézettsége meghaladta az egymilliót. 2018-ban Junior Artisjus-díjjal tüntették ki. Egy francia nyelvű album (C'est d’air) után tavaly adta ki legújabb lemezét, Bátran lépek címmel. Mi a zenei pályafutása mellett a pszichológiáról is kérdeztük. Érdemes velünk tartani!
A Bátran lépek lemez megszületése előtt alkotói válságon estél át, úgy írod le ezt az időszakot mint egy magányos, félelemteli, elkeseredett életszakaszt. Hogyan élted meg ezt? Mi segített túllendülni ezen?
Ez egy küzdelmes időszak volt, mert az éreztem, most elérkezett egy olyan szintre az életem, hogy tovább kellett lépni bátran egy új szintre. Viszont a félelmek, illetve az elvárások teljesen megbénítottak. Ezért nem tudtam lépni az élet semmilyen területén. Nagyon sok szabadidőm volt, otthon voltam a szobámban, és nem tudtam magammal mit kezdeni. Meg kellett küzdenem a kis démonjaimmal. Sokat meditáltam, coachingra is jártam, tehát elkezdtem magamon dolgozni nagyon keményen, hogy akkor „ki vagyok én ebben az egészben”. Sokféle út állt előttem, de azt éreztem, hogy minden külső elvárás ellenére nekem most ezt a lemezt kell megcsinálnom és ez teljes elköteleződést igényel. Tényleg minden elvárást figyelmen kívül kellett hagynom, ami a külvilágból jött.
Rengeteget fejlődtél ezáltal, a Szétesem, összerakom című dal is ezt mutatja be. A klipben is úgy keresed magad, mint Alíz Csodaországban. Nem ijesztő, hogy tudod, hogy folyton szét kell szedni magukat, majd pedig újból összerakni? Hogyan találtál stabilitást ebben a folytonos újratervezésben?
De, nagyon ijesztő volt. Szerintem azért is blokkoltam magát azt a folyamatot, hogy így teljesen belemenjek. Igazából egy idő után már nem is volt választási lehetőségem, magától történt meg folyamatosan ez a szétesem-összerakom érzés. Motiváló volt viszont, hogy mindig van új perspektíva. Mindig egy szabadabb légkört éreztem a szétesések utáni összerakódásnál. Most már, ha ki is billenek az egyensúlyból, egyre gyorsabban sikerül magamban és ebben a változásban megtalálni a stabil pontot.
Szerintem az egész önismereti munkában az a nehézség, hogy tényleg bele kell menned egy sűrű, sötét erdőbe, amiben szorongani fogsz az elején.
Ténylegesen találkozol a félelmeiddel, mert a külső világ kapaszkodói nincsenek ott. El kell engedni őket egyesével. Akkor úgy érzed, „jó, ezt elengedem, de még ezek a játékaim legyenek meg”, vagy hogy „jó, de azt is el kell engedni? Jó, azt is elengedem.”
A Bátran lépek lemez több klipjében is megjelenik egy dinó. Mit jelképez ő?
A félelmeinket és az öngátló hiedelemrendszereinket jelképezi, amely elől az első klipben még menekülök. Ez persze egy külső emberre is kivetülhet, de igazából az önismereti munkában magunk ellen küzdünk. Egy árnyoldalunkat is jelentheti, amivel nem akarunk szembenézni, amitől félünk, amit nem akarunk magunkban meglátni. Tényleg azt gondolom, hogy akkor fogunk eljutni az önismereti munkával a teljesség állapotába, ha ezzel szembe tudunk nézni. Az első klipben menekülök előle, a második klipben már egy házibuli keretén belül összebarátkozunk és táncolni kezdünk, ez a Szabadok leszünk című dal. Felszabadít, hogyha szembenézel a saját sötétségeddel és a saját félelmeiddel.
Van egy tök jó technika, ahogy elképzeled, hogy megvendégeled magadhoz, eteted, itatod azt, amitől a legjobban félsz. Ezáltal egyúttal integrálod is. Így jutunk el a harmadik dalhoz, a Pirkadathoz, melyben már az ébredés állapota van, ráébredsz egy teljesen új fajta látásmódra és gondolkodásra. Így tud létre jönni a Bátran lépek, hogy ezt kifelé is tudod már képviselni. A harmadik részben a dinó csak ott van mellettem, már egy egységben vagyunk, és nézzük, ahogy felkel a nap. A negyedik klipben is megjelenik egy kicsit, mert mindig ott lesz, de már integrálva.
„Semmi sincsen bebetonozva”, „Lehull a fátyol, szűnik a kényszer”. Mikről mondasz le, ami eddig be volt betonozva?
Hát ez jó kérdés. Azt gondolom, hogy negatív hiedelemrendszerben nevelkedünk, és ez az önszeretet dolog egy nagyon trükkös valami, egy nagyon mély és hosszas munka. Nekem elsődlegesen az volt a célom, hogy minden olyan gondolatot és érzést ki tudjak pucolni magamból, ami az igazi, mély önszeretetet megakadályozza. Ez tényleg egy gyakorlati dolog, amiért folyamatosan tenni kell és akkor egyre jobb lesz. Ezek a tudatalatti rétegekben mélyen, sejtszinten beivódnak, például az, hogy azt mondja anyukád, hogy „Szégyelld magad!”. Ez nagyon nagy probléma és azt gondolom, hogy a magyar társadalomban végképp nagyon sok probléma van a lelki jóléttel. Tehát leginkább a magam iránt érzett negatív érzésektől szerettem volna megszabadulni. Minél több negatív érzésem volt magam felé, annál inkább kifelé helyeztem a fókuszt, és egy külső pontnak azért mégiscsak meg akartam felelni, ezáltal pedig létrejöttek az illúziók is. Vagy például nagy volt bennem a megmentési kényszer az emberekkel kapcsolatban. Szép lassan elég sok embert is el kellett engednem, például barátokat, különböző kapcsolatokat, ahol úgymond nem volt meg az adok-kapok egyensúlya.
Említetted a meditációt. Ezenkívül milyen megküzdési technikáid vannak?
Azt gondolom, hogy sokféle módszer van, amely által a tudatalattiból elő tud hozni az ember bizonyos tartalmakat. Van az automatikus írás például. Jártam családállításra is. A coaching ezeken kívül még nagyon tetszett, ott konkretizálni lehetett bizonyos folyamatokat. Akár kártyákkal, hogy mire asszociálsz, akár kirakni táblán az életed különböző szereplőit, és hogy hogyan szeretnéd azt megváltoztatni. Ez elég látványosan kirajzolja, milyen helyzetben vagy. Nyilván a barátokkal való beszélgetés is jó, de az azért tud trükkös lenni, mert azt gondolom, hogy mindenki a saját szűrőjén keresztül néz és a saját félelmeit és vágyait vetíti ki rád.
Tehát mindenképp jó, ha van egy olyan ember, aki által egy külső, objektív szemszögből lehet ránézni az életünkre rendszeresen.
Otthon mik a technikáid?
A meditáció mellett mandalaszínezéssel is sokat foglalkoztam. Jólesett egy másik kreativitási formában kiélni magam, imádom a színeket! Továbbá az is szép lelki munka tud lenni, ahogy a mandala belsejéből haladsz kifelé, és hagyod, hogy maguktól jöjjenek a színek, ahogy a gondolatok is. Emellett vannak írogatós időszakaim, amikor csak leírom az érzéseimet, gondolataimat szabadvers formájában. Gyakran ezekből lesznek a dalszövegek.
Ilyen szempontból lehet terápiás jellegű egy dalszövegírás?
Abszolút, nekem igazából ilyen az egész lemez. Az új lemez egy önismereti térkép, mert nekem is az volt. Bármelyik dal kijött, én azt éreztem, hogy az életem pont abban a szakaszban van. Most megjelent a Bátran lépek, és azt érzem, hogy igazából ez az egész albumkészítés egy előkészület volt. Felkészítés nekem arra, hogy akkor most még bátrabban belelépjek abba, hogy „Ki vagyok én?”, és képviseljem a külvilág felé azt, ami tényleg én vagyok. Más szóval: merjem felvállalni magam. Ráadásul ennek tényleg rétegei vannak, és egy-egy számban azt az egy-egy motívumot nagyon mély rétegekből írom, amit még én sem feltétlen tudok minden szinten értelmezni, amikor megszületik.
A Csipkerózsa Sándor és a jól ismert Feri feneke című dalaidban megkérdőjelezed a hagyományos nemi szerepeket. A nő ezekben a dalokban ugyanis kezdeményező, ébren van és öntudatos. Milyen érzés ilyen téren úttörőnek lenni?
Nagyon jó érzés. Egyrészt kell hozzá egy adag bátorság, másrészt elképesztő érzés, hogy mennyi emberre hat, csak azért mert még sosem beszéltek ilyen formában erről a témáról. Nekem megdöbbentő is, hogy eddig miért nem volt szó erről, de ha nem, hát jó, akkor mondom. Igazából azt is gondolom, hogy ez a feladatom és szeretném segíteni az embereket, mint ahogy magamban is ezt a munkát végeztem. Célom, hogy a nő is egy megbecsült, értékelt helyre kerüljön, ahol bele tud állni az erejébe, de ne akarjon férfi lenni; a férfi pedig észrevegye magában a női oldalát és ezáltal tudjon beleállni egy új erőbe, és egyfajta egység ki tudjon alakulni kettejük között. Én ezeket az utakat is keresem, és gyakran ezekből lesznek a dalok.
Mit üzennél az egyedülálló nőknek, akik várják, hogy Csipkerózsa Sándor felhívja őket?
Hogy „az élet itt van, ahol vagyok.” Ez a legfontosabb üzenet, ezért is írtam bele a megoldást ebbe a dalba. Várakozás helyett ismerd meg magad! Van olyan időszak, hogy egyedülálló nőként magadon kell dolgozni, mert csak akkor fog bejönni a méltó társ, ha magadban elintézel bizonyos dolgokat és eljutsz a teljes önszeretet állapotába, tehát te magad is méltóvá válsz.
A szerelmet egyenlőség alapon képzeled el, ahol jó esetben mindkét fél ébren van. Mit gondolsz, nehéz ilyet találni? Hogyan lehet megtartani az egyensúlyt?
Azt gondolom, hogy nehéz ilyet találni, mert kevés jó példát látunk a világban, pont ezért kell ebben is úttörőnek lenni! Én ebben nagyon hiszek és mindenképpen az a fontos, hogy mind a két fél tudjon magán dolgozni, hogy külön is teljesek legyenek. Több ezer éves mintákat kell megváltoztatni, ezért is hosszas és kemény egy új párkapcsolati hozzáállás létrehozása is. Sok türelem kell hozzá és nagyon nagy hit mind a két részről. Viszont pont ezért nem érdemes a másik félre várni. Ha te magadban helyre raksz dolgokat, akkor ez egyből az egész külvilágra kihat, és minden aszerint rendeződik. Szerintem be kell vállalni ezt az egyedüli melót, ami ijesztőnek, meg hosszasnak, meg fáradalmasnak tűnik, de minden egyes embernek magában kell megtenni a lépéseket ahhoz, hogy ez létre tudjon jönni, és akkor szerencsés esetben találkozol olyan emberekkel, akikben hasonló igény van erre.
A Reggeli dal és a Táncolj velem élet óta lelassultál, elmélyültél. Ahogy a kultúra.hu-nak is mondtad, átadtad magad egy lágyabb női minőségnek, ez a végső önmagad, vagy ezt is újradefiniálod még?
Jó kérdés. Én most is azt érzem, hogy folyamatos változásban vagyok. Ugye alapvetően ebben a belső női-férfi egységben hiszek, tehát hogy a lágyabb énem az, amelynek átadtam magam. Viszont az én olvasatomban ez a belső egység úgy néz ki, hogy teljesen átadtam a stafétabotot a női oldalamnak, aki egy érzelmesebb, lágyabb rész, és akkor van a férfi oldalam, az erő, amely ezt szolgálja, ezt védi, ezt képviseli. Tehát megvan bennem az erő is, de már nem ő vezet. Nem az agy vezet, hanem a szív. Talán már ez így is marad, és ez tud jobban elmélyülni.
Mi a kapcsolatod még a pszichológiával?
Érdekelnek a pszichológiai cikkek, könyvek, mert úgy gondolom
nagy szüksége van a mai világ emberének arra, hogy visszataláljon a lelkéhez.
Viszont a túlagyalást sem szeretem a témában, amire persze nekem is van hajlamom. Véleményem szerint mégis csak a szívben érzi az ember az igazságokat, nem az agyban.
Mit üzennél még az olvasóknak?
Hogy ne féljenek a változásoktól, mert minden változás közelebb visz önmagunkhoz, ha tanulunk belőle. Az a legfontosabb szerintem, hogy minden szituációból tudjunk tanulni és önmagunkra reflektálni. Azt javasolnám, hogy mindenki keressen olyan módszereket, melyek neki bejönnek, melyekkel az önszeretetet tudja gyakorolni. Attól lesz jó a világunk, ha ezt mindenki megtanulja valahogy és ráébred ennek a fontosságára. Sokan menekülnek mindenféle szerbe, aktivitásba ez elől. Mindenkinek gyógyulnia kell, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, a természethez és a boldog közösségekhez, melyben mindenki önmaga lehet.
