Péterfy Bori énekesnőt és színésznőt a Péterfy Bori & Love Band koncertfellépések, valamint olyan magyar nagyjátékfilmek, mint a Nyitva, vagy a Poligamy mellett olvasóink a Terápia című sorozatból is ismerhetik. A színésznőt nemrég láthattuk az Apád előtt ne vetkőzz című megrázó és lehengerlő színházi darabban. Mi többek között a pszichológiával való kapcsolatáról, a Terápiában játszott szerepéről, a karanténról és az új lemezéről kérdeztük. Érdemes velünk tartani!
Hogyan találkoztál a pszichológiával?
A pszichológiával először gyermekpszichológus formájában találkoztam. Elég korán, tíz éves korom körül versenysportoló voltam, emellett zongoráztam, külön órákra jártam. Volt néhány furcsa hallucinációm, alvajártam, meg ilyen furcsaságok. Elvitt anyukám gyermekpszichológushoz és akkor azt mondták, hogy túl vagyok terhelve, valamit le kell adni. Akkor végül is a versenysportot adtuk le ebből. Aztán kiskamaszkoromban kezdtem el nagyon komoly irodalmat olvasni, például Stendhalt és Dosztojevszkijt. Sok olyan dolgot olvastam, amikben komoly pszichológiai, meg emberi dolgok vannak. Rengeteget beszélgettünk ilyenekről anyukámmal, aki egy fantasztikus irodalomtanár volt. Úgyhogy szerintem így.
Mi a kapcsolatod a pszichológiával ma?
Kamaszkoromban volt egy időszakom, amikor sokat jártam pszichológushoz, mert akkor úgy éreztem, hogy én egy nagyon bonyolult lány vagyok. Valahogy aztán ez abbamaradt. Később sokáig úgy álltam a pszichológiához, hogy a színésznek meg kell őrizni a lelki és pszichés problémáit, mert az nagyon jó alapanyag a munkához. Így álltam hozzá, hogy nem baj, hogy én ilyen vagyok, meg amolyan vagyok, mert milyen jól tudom azt használni a különböző szerepekben. Aztán a Terápia című, HBO által gyártott sorozatban kaptam egy szerepet. Nálunk Mácsai Pál volt a főszereplő, ő volt a pszichológus, minden nap más szál volt. Az enyém volt a keddi nap, az Orsolya nevű klienst alakítottam. Ez a munka, meg az egész elmélyülés ebbe a szerepbe nagyon mély benyomást tett rám. Egyrészt nagyon sok hasonlóság volt köztem és a karakter között, nem a történet szempontjából, hanem úgy egyáltalán, amilyen karakterű nő volt. Nagyon sokat beszélgettünk a Tasnádi Istvánnal, aki írta a sorozatot. Egyszer mondott egy ilyen érdekeset, hogy
a pszichológia a bátrak sportja, a bátrak játéka.
Akkor elkezdett engem is izgatni. Pár évvel ezelőtt kezdtem el, vagyis jártam egy-két évig pszichológushoz komolyabban. Nagyon érdekes tapasztalat volt.
Hogyan élted meg ezt a szerepet, amelyben Orsolya az élet visszafordíthatatlanságával küzd?
Hát elsősorban színészként éltem meg, mert ez egy nagy ajándék volt a magyar színészeknek. Amikor a Terápia első évada lement, akkor jó értelemben vett sárga irigység öntött el minden színészt, aki ebben nem kapott szerepet. Nagy áttörés volt, hogy Magyarországon is lehet ilyen szuper sorozatot csinálni. Amikor a második évadra behívtak castingra, az iszonyatosan izgalmas volt. Az volt bennem, hogy „Úristen, ezt meg kell kapnom, én vagyok ez a nő”. Nagyon nagy dolog volt, hogy megkaptam. Életem egyik legszuperebb munkája volt. A rendezővel, Nagypál Orsival mi már dolgoztunk együtt korábban, nagyon jóban vagyunk. Az, ahogyan ebben a munkában el lehetett mélyülni, velem egyetlen-egyszer történt ilyen Magyarországon, az párját ritkítja. Egy ilyen élű szerepet és egy ilyen utat eljátszani különben nagyon nehéz. Amikor az a rész volt, ahol Orsolya katarzist élt át, amikor elmegy és meglátogatja a lányát, akit örökbeadott, az azért nagyon kemény nap volt. Estem-keltem előtte két nappal, már én is teljesen kivoltam lelkileg. Ilyenkor az ember, a színész teljesen átlényegül és átveszi ezt az egészet, ami a szereppel történik, amit éppen eljátszik.
Vannak hasonló pontok az életedben? Elveszített lehetőségek? Nagy változások, elfogadások?
Mindenkinek vannak, nincs olyan ember akinek nincs, csakis a kudarcainkból tudunk továbblépni.
Nagyon sok kudarcom volt, sorolni sem lehet ebben a szakmában gyakorlatilag. Számomra nagy kudarc, hogy '89-ben a rendszerváltáskor azt hittük, hogy csodálatos világ felé haladunk és igazából borzalmas dolgokba futottunk bele. Itt van a koronavírus-járvány is, ami az egész világot sújtja. Egyáltalán nem olyan a helyzet sem az országban, sem a világban, hogy az ember vígan lóbálhatná a lábát. Ezek a globális problémák még jobban elmélyítik az embernek a személyes problémáit. Még inkább
előjönnek azok a rejtett szorongások és elásott, mindenféle gyerekkorból magunkkal hozott torzulások, amik ott vannak mélyen mindenkiben.
A Covid-járvány alatt nagyon nehéz erről beszélni, mert gyakorlatilag fél évig teljesen munkanélküli voltam. A jövő is teljesen bizonytalan. Sorra bezártak a színházak, elmaradtak a bemutatók, koncerteznie sem lehet, és ez teljesen más, mint amihez szoktunk. Amire az egész életünket feltettük, azt gyakorlatilag nem lehet csinálni. Ebben a helyzetben nekem nagyon fura bármilyen apró kis kudarcról beszélni, mivel szép lassan az egész világ kicsúszik a lábunk alól és nem is tudhatjuk, hogy jövőre, vagy pár éven belül milyen ennél is nagyobb globális katasztrófák fognak jönni. Itt vannak a nyakunkon, és ezzel meg kell küzdeni.
Te hogy küzdesz meg a koronavírus okozta felfordulással?
Hullámzóan. Az első nagy bezártságot tavasszal, a passzív hónapokat próbáltam nagyon pozitívan megélni. A családommal lehetek, a kisfiammal. Van időm egy csomó olyan dologra, amire egyébként soha nincs, mert megy a mókuskerék. Az ember általában folyton nagy mennyiségű dolgot csinál egyszerre, én legalábbis munkafüggő vagyok. Ebből a szempontból tudtam élvezni a karantént, de most már elég volt. Ez, ami most van, ez a bizonytalanság idegesítőbb. Ezen kívül, ami közben a Színművészeti Egyetem körül történik, az számomra felfoghatatlan. Most ezek miatt a belső harmóniát nagyon nehéz megtalálni. De most is pont jógáztam. Lett egy kiskutyám is, akit nagyon jó ölelgetni, ami nagyon megnyugtató, szóval próbálkozom.
Ez idő alatt készült a Szikra című lemez. Nagyon tetszik, ahogy az egyik szövegben a Nagy László idézet összekeveredik a kontrollvesztéssel. Említetted, hogy nagyon rossz a kontrollvesztés, a bizonytalanság, amikor nem tudjuk, hogy mi lesz. Tud ez jót is adni akár?
Szerintem minden sokkban, minden krízishelyzetben nagyon sok jó dolog születik. Azok az emberek, akik méltóak egymásra, azok meg tudják egymást találni, össze tudnak kapaszkodni. Nagyon sok minden kiderül az emberekről ilyen időszakokban. Úgyhogy sok pozitív hozadéka is van. Bárcsak a világ értékeiben is lenne pozitív hatása és mondjuk leállnának a gyárak a levegőt szennyező termeléssel, és leállítanák a luxushajózást például. Sajnos ez nem történik meg. A szív meg a lélek valahogy most eltűnt, de hát meglátjuk.
Miről szól ez a lemez a kontrollvesztésen kívül?
Nem véletlenül az a címe, hogy Szikra. Ez a robbanás előtti csend, ami végül is sokáig eltarthat. Senki nem mondhatja azt most jelen pillanatban ezen a földgolyón vagy Magyarországon, hogy minden oké. Ez van benne mindenféle szempontból, a szerelem irányából, a halál irányából. A Nap felé című dalba azt a víziót próbáltam beleírni, ahogyan az emberek tényleg csak tipornak és mindent meg akarnak szerezni. Az emberben lehet érezni ezt az ész nélküli kaparást. Sok minden benne van, ki hogy hallja, ki hogy érti. Nagyon szeretem a dalszövegvideót, amit forgattunk hozzá. Egy világvége hangulatú erdőben futó nő szerepel benne, valami elől is futhat, valami után is futhat, menekülhet is, kereshet is. Most pont egy ilyen furcsa félúton vagyunk.
Tudom, ez egy elcsépelt kérdés, de pszichésen hogyan hangolod össze a családi életet a rocksztársággal?
Amíg kisebb volt a kisfiam, nagyon nehéz volt, de ezt az ember valahogy megoldja, áldozatokat hoz. Szerettem volna még egy gyereket. Sokáig mérlegeltem és azt éreztem, hogy ebbe már nem férne bele úgy, ahogy én szeretném, hogy önmagamat is meg tudjam valósítani és a kisfiamnak is nagyon sok jusson belőlem, meg harmonikus legyen az életünk. Úgyhogy sok áldozattal jár, nagyon sok önfegyelemmel bizonyos helyzetekben. Nagyon nagy odafigyelés kell, hogy az ember az ép eszénél maradjon és tudjon mindenhol teljesíteni, mármint a nő ebben az esetben, a nőknek szerintem ez sokkal nehezebb.
Szerepeltél a Poligamy és a Nyitva című magyar játékfilmekben. Mit gondolsz a hagyományos monogám kapcsolat mellett új, teret kapó jelenségekről?
Ezek egyáltalán nem új jelenségek. A házasság eredetileg egy üzleti vállalkozás volt, a férfiak a bordélyházakba jártak, meg szeretőt tartottak. Aztán bejött a szerelmi házasság, de tudjuk: a szerelem múlandó, és hát el is múlik, nem szórakozik. Mindenkinek magának kell valahogy megoldani, hogy mégis tud-e valakit találni és annyira szeretni, hogy aztán amikor ez a része kikopik a kapcsolatból, akkor akar-e küzdeni és fenntartani. Szerintem van, akinek sikerül, van, akinek többször is sikerül. Van viszont olyan is, akinek soha nem sikerül. Ezekre a dolgokra szerintem nincsenek általános megoldások, mindenkinek más a szexualitáshoz való viszonya és a szerelemhez való viszonya. Van, aki a nyugit szereti, van, aki az őrületet szereti, tehát tényleg mindenkinek más a jó. Van, aki tud önmegtartóztató lenni egy nagyobb cél érdekéért. Van, aki pedig meglát egy jó csajt és jó pasit, és arra gondol, hogy ezt és ezt és ezt is habzsolni szeretné. Nem hiszem, hogy erre lenni bármiféle megoldás valaha is az életben. Amiatt nehezebb ez a része, hogy nagyon sokáig ez egy társadalmi elvárás volt. Sőt, a válás, elvált nőnek lenni szégyen volt. Most már azt kezdett lenni a nagy csoda, hogyha valakik együtt tudnak maradni.
Szerinted az ember alapvetően monogám vagy poligám?
Szerintem ez mindenkinek más, én azt gondolom. Biztos van olyan, akit annyira nem érdekel ez, és hogyha talál valakit, akit nagyon szeret, akkor tényleg nem is akar mással lenni, de nem tudom. Ez a része az életnek bonyolult. Ezekre a dolgokra még nem találtam választ.
Mit üzennél még az olvasóknak?
A bátrak sportja szembenézni magunkkal. Nagyon sokat tud az ember fejlődni és
nem szabad feladni sehányéves korban, hogy fejlődjünk emberileg.
Annál nincs nyomasztóbb, amikor legyintünk valakire, ismerősre, vagy családra, hogy „hagyd, ez már menthetetlen marad”. Ne maradjunk olyanok! Ami nem jó bennünk, és lehet javítani rajta, azt szerintem próbáljuk javítani.
