Ismeretlen ismerősök? – Élet egy Capgras-szindrómás szemével

Akár egy filmbe illő, bizarr jelenet lehet, mikor valaki egy súlyos balesetet követően felébred a kómából, s látszólag minden rendben van. Egészen addig a pillanatig, míg ki nem derül, hogy közeli ismerőseit csupán csak imposztoroknak tekinti. Azonban ez a jelenet a valóságban is lejátszódhat, mégpedig egy különös és igen ritka rendellenesség következtében. Cikkünkben a Capgras-szindróma jellegzetességeit és háttérmechanizmusait járjuk körbe!

A Capgras-szindróma egy deluzív miszidentifikációs szindróma, mely valamilyen neurológiai vagy pszichiátriai zavar következtében alakulhat ki. A jelenségre 1923-ban Jean Marie Joseph Capgras lett elsőként figyelmes. Annak ellenére, hogy kevés Capgras-szindrómás beteggel találkozhatnak a szakemberek, mára már a tudományos kutatásoknak köszönhetően egyre több információval rendelkezünk a tünetegyüttesről.

Mit jelent a Capgras-szindróma?

A Capgras-szindrómás betegek családtagjainak egy szokatlan és egyben ijesztő reakcióval kell nap mint nap szembenézniük. A beteg ugyanis azt állítja szeretteiről, hogy ők kizárólag hasonmások, esetenként idegen lényeknek is tekintheti őket. Tehát nem meglepő, ha egy Capgras-szindrómás beteg szájából a következőket halljuk: „Ez a nő úgy néz ki, mint az anyám, csak ő sokkal jobban főz” vagy „Ez a férfi hasonlít az apámra, csak ő lassabban vezet”. Azon kívül, hogy a beteg konstatálja a különbséget, gyakran paranoid téveszmék kíséretében ellenségesen, agresszíven viselkedik a „dublőrökkel”. Olyan esetekről is olvashatunk, ahol gyilkosság elkövetéséig fokozódtak az indulatok. Azonban mindez nem csak a családtagokkal kapcsolatban merülhet fel.

Esetenként autoszkóp pszichózis kísérheti a jelenséget,

az érintett személy saját magáról is egyes szám harmadik személyben beszél, önmagát kívülről látja. Mindezeken túl a számára fontos helyszínek is idegen érzést válthatnak ki belőle. Éppen ezzel függ össze a bennünk megfogalmazódó kérdés: Miért csak a közeli környezet az érintett? Ennek magyarázatához alaposabban meg kell ismerkednünk a neurológiai háttérmechanizmusokkal.

Milyen neruológiai háttérmechanizmussal magyarázható?

A neurológiai háttér megismeréséhez leginkább balesetekben sérülést szenvedett betegek agyának vizsgálatával kerültek közelebb a szakemberek. Első lépésként fontos elkülöníteni a kórképet egy másik neuropszichológiai zavartól, a prosopagnosiától. Az ebben érintett személyek egyáltalán nem képesek felismerni ismerőseik arcát, melynek oka az arcfelismerésben fontos szerepet játszó, inferotemoprális lebeny sérülése. Egy egyszerű feladat tökéletesen szemlélteti a különbséget. Ha prosopagnosiás és Capgras-szindrómás betegeket kérünk meg, hogy csoportosítsanak különböző embereket ábrázoló fényképeket – aszerint, hogy ismerős vagy ismeretlen –, az előbbiek képtelenek rá. Egy kutatás érdekes momentuma azonban rávilágít, hogy a prosopagnosiás betegeknél mégis megnövekedett a bőrellenállás azoknál a fotóknál, ahol ismerős arcot láttak. Mindez az arousal szint megemelkedését jelzi. Ám a tudatosítás szintjéig mégsem jutott el a folyamat. Ennek magyarázata, hogy

az arcfelismerés két terület együttműködéseként jön létre.

Az egyik komponens felelős az arc tudatos felismeréséért, valamint a kapcsolódó szemantikus információk előhívásáért. A másik összetevő pedig a limbikus rendszer által szolgáltatott érzelmi töltés, amelynek köszönhetően úgy érezzük: „igen, őt ismerem”. A két rendszer működéséből fakad a legtöbbünk számára ismerős déjà vu érzés is. Egyes kutatók szerint a Capgras-szindróma hátterében ugyanez a mechanizmus áll, csupán fordítva. A személy felismeri családtagjait, de nem kapcsolódik hozzá emocionális töltet. Ennek a hiányérzetnek a pótlására szolgál, hogy a beteg azt állítja ismerősei hasonmásait látja.

Ugyanakkor ez még nem magyaráz meg mindent! Miért csak a közeli hozzátartozók felismerése érintett? Valószínűleg ennek oka, hogy kizárólag a fontos személyek megpillantásakor számítunk erőteljes érzelmekre. Ha a postással találkozunk, felismerjük őt, mégsem várunk kirobbanó érzelmi választ. De vajon miért nem nyugtázza a Capgras-szindrómás személy magában, hogy „igen tudom, hogy ő az édesapám, de nem érzem többé a melegséget vele kapcsolatban”? Erre a kérdésre a jobbfélteke frontális lebenyének sérülése nyújthat választ. A baloldali félteke frontális területe felelős a konzisztencia fenntartásáért, a jobbfélteke ugyanezen területe pedig ellenőrzi a balfélteke működését. A balfélteke a konzisztencia fenntartása érdekében az érzelmek hiányára valószínűtlen magyarázatot gyárt. A sérülés következtében pedig a jobboldali félteke képtelen a konfabuláció korrigálására.

Milyen neurológiai és pszichiátriai zavarokhoz társulhat a Capgras-téveszme?

A Capgras téveszméjének hátterében többféle pszichiátriai, illetve neuropszichológiai kórkép meghúzódhat. Az első leírt eset alanya egy pszichotikus nő volt, aki azt hitte, hogy férjét, gyermekeit és szomszédjait dublőrök helyettesítik. A skizofrénia és a pszichotikus állapotokkal járó hangulatzavarokon kívül, súlyos agysérülések következtében is felléphetnek a tünetek. Noha csak kevés eredményt olvashatunk epidemiológiai vizsgálatokról, korábbi adatok szerint a pszichiátriai betegek között 0,14% az előfordulása. További kutatások pedig arról árulkodnak, hogy az összes Capgras-szindrómás eset egyharmadát okozza agyi sérülés.

Szerencsére ezek alapján nem említhetjük a gyakori betegségek között, ám az érintett és családtagjai számára is rendkívül megterhelő szindrómáról van szó. Képzeljük csak el, hogy minden nap azzal kell szembesülnünk, hogy egy számunkra fontos ember kételkedik bennünk! Hiába bizonygatjuk minden erőnkkel, hogy mi vagyunk, az agy felülírja minden próbálkozásunk. Egyetlen egy módon képesek a Capgras-téveszmés személyek ismerőseiket valósnak tekinteni, ha telefonon kezdeményeznek beszélgetést. Ekkor ugyanis az agy másik területe aktivizálódik!

* * *