Ki vagyok én a sportpályán és azon kívül? – Identitáskeresés folyamata sportolóknál

A serdülőkori identitáskeresés lelkileg megterhelő folyamat, mivel a kialakult identitás eléréséhez sok nehézségen kell átmennie az embernek. Sportolók esetében ez fokozottan érvényes, hiszen tevékenységük nagyban befolyásolja az identitáskeresésük állomásait. Mit jelent a sportolói identitás kialakulása a személyiségfejlődés szempontjából? Mik a nehézségei és hogyan oldhatók meg?

Erik H. Erikson pszichoszociális fejlődésmodelljének alapja az epigenetikus elv, amely szerint minden, ami növekszik, azt egy bizonyos fejlődési alapelv szerint teszi, előre meghatározott és egymást követő szakaszokra bontva. Erikson az emberi fejlődés során nyolc szakaszt nevez meg, melyek minőségileg eltérnek egymástól, és ezek mindegyikében egy belső konfliktus megoldása, egy életfeladat támasztotta cél elérése szükséges ahhoz, hogy a fejlődés továbbhaladjon. Ezeket a pszichológia normatív krízisnek nevezi, amely az emberi létezés velejárója, és megkülönbözteti a patológiás krízistől. Erikson elméletében a krízis nem elakadást jelent, hanem egyfajta lehetőséget a fejlődésre, az előrehaladásra, ami annak megoldásával érhető el.

Erikson elméletének másik sarokpontja az identitás témaköre. Definíció szerinti meghatározása az identitásra: a társas valósággal való kölcsönhatás nyomán kialakuló, tudatosan megélt én-élmény. Az elméletalkotó beosztása szerint a nyolc szakasz közül az ötödik a serdülőkor, amelynek pszichoszociális krízise az identitás keresése és kialakítása. Ekkor a személy a „ki vagyok én?” és a „milyennek látnak a többiek?” kérdésre keresi a választ. Vagyis személyes és társas kontextusban is lezajlik az identitás keresése, melyet rengeteg dolog befolyásol: a (szub)kultúra, a szerelem, a tanulmányok és még sorolhatnánk.

Marcia klinikai- és fejlődéspszichológus, Erikson gondolatait kiegészítve arra jutott, hogy a keresés  négyféleképpen végződhet, aszerint hogy volt-e identitáskrízis, és megtörtént-e az elköteleződés.

• Elért identitás: ha volt krízis és van elköteleződés, kialakul egyfajta hűség a csoport, valamint bizalom a saját jövő megvalósíthatósága iránt.
• Moratórium: a személynek volt vagy van identitáskrízise, azonban az addig kipróbált szerepek iránt nem tud elköteleződni.
• Korai zárás: az elköteleződés az identitáskrízis megélése nélkül jött létre, ami jellemző lehet például olyan családokban, ahol ugyanazt a hivatást űzik már generációk óta.
• Diffúz identitás: a serdülőkor kitolása az identitáskrízis megélése és az elköteleződés nélkül.

Miért fontos ez sportolóknál?

A sport segíti a személyes identitás kialakításának folyamatát,

ugyanis egy klubhoz vagy csapathoz való tartozás érzése segíti az önbizalom és az egészséges önbecsülés fejlődését, kialakulását. Azonban az is káros lehet, ha identitáskeresése során megvalósul a korai zárás és elköteleződik a sportolói identitás iránt, más szerepek kipróbálása nélkül. A fiatal sportoló életében nehézzé válhat olyan dolgok iránt elköteleződni, mint a család, az iskola vagy a barátok – mindezt anélkül, hogy nem is tudja, milyen lehetőséget rejtenek az ezzel járó tevékenységek. Olyan érzéssel járhat, mintha nem tudna szabadulni a sportágától, nem tudná elképzelni az életét nélküle, és az esetleges negatív hatások ellenére sem hagyna fel vele.

Mikor jelenthet igazán problémát a korai zárás?

Például egy váratlan sérülés esetén. Sajnálatos módon a sport velejárója a sérülés, amely sokszor félbetöri a karriert és más pályára száműzi a sportolót. A sérülésekkel való megküzdés különösen nehéz lehet egy olyan személy számára, akinek a korai zárás révén kialakult sportolói identitása miatt nincs elképzelése arról, milyen sport nélkül élni. A hosszú felépülési idő alatt a sportoló veszíthet önbizalmából és a tehetetlenség érzése is erős lehet, amelyek tovább nehezítik a felépülést és a visszatérést.

Ugyancsak problémát jelenthet az a – főként az USA-ban jellemző – szokás, hogy a fiatal sportolók sportkarrierjük lehetőségei szerint választanak egyetemet, főiskolát. Ez azonban korlátozza, milyen szakokon tanulhat a sportoló, aki a visszavonulás után döbbenhet csak rá igazán, ha esetleg rosszul döntött, és nem olyan szakmát választott a sport mellé, ami valóban érdekli vagy amiben tehetséges.

Korábbi cikkünkben már kiemeltük annak fontosságát, hogy

a sportolók a sporton kívüli jövőjükre is gondoljanak,

időt és energiát fektessenek abba. Az is kiderült, hogy a külföldi gyakorlattal szemben hazánkban mennyire keveset fordítanak a duális képzésekre és azok támogatására. Pedig az imént leírtak alapján különösen fontos lenne e képzési rendszer bevezetése, már akár serdülőkorú sportolóknál is.

Hogyan segíthetünk?

Szülők, edzők, barátok számára egyaránt nehéz figyelmeztetni a serdülőkorú sportolót, hogy a pályán és edzőtermen kívüli életére is fókuszáljon, legyen más karrierterve, készüljön fel arra az esetre is, ha abba kell hagynia a sportolást. Rá kell világítani arra, hogy a sportolók mellett vannak a világban más, érdekes szerepet betöltő személyek, mint például diákok, klubtagok, zenészek, művészek, akár önkéntesek. Fontos megmutatni a fiatal sportolóknak, hogyan fejleszthetik holisztikusan identitásukat, amelyben ugyanúgy elférnek más tevékenységek is a sport mellett. Mindemellett a kluboknál alkalmazott sportpszichológus is segítheti ezt a folyamatot, különböző pszichoedukációs módszerekkel.