Kiközösítés, beszólogatás, pletykálkodás – bántalmazás a tanárok szemével

Vajon hogyan gondolkodnak a tanárok az iskolai bántalmazásról? Milyen tapasztalataik vannak saját iskolás éveikből, és ezek hogyan lehetnek hatással a véleményükre? Korábbi cikkünkben beszámoltunk egy friss kutatásról, ami az iskolai bántalmazással kapcsolatos tanári attitűdökkel foglalkozott. Lássuk az eredményeket!

A tanároknak jutalmazó és büntető szerepük van az oktatásban, a pedagógiai eszközökkel megerősíthetnek vagy kiolthatnak egy viselkedést. Az ő viselkedésük és gondolkodásuk befolyásolhatja az általuk tanított gyerekeket. Letörheti a vállalkozó kedvünket az a tanár, aki mindig csak egy bizonyos gyereknek ad lehetőséget a bizonyításra, vagy egy motiváló, elhivatott tanár miatt meg is szerethetünk egy korábban utált tantárgyat.

Bizonyított tény, hogy a tanárok jutalmazásaikkal az iskolai normák közvetítésében is nagy jelentőségű szerepet töltenek be. Mit jelent ez? Azt, hogy a tanárok saját meggyőződéseikkel hozzájárulnak az iskolában uralkodó légkörhöz, támogatott vagy nem elfogadott viselkedésekhez. Itt kapcsolódik össze az iskolai bántalmazás a tanárok viselkedésével. Hiszen a bántalmazás és ezen belül az iskolában történő bántalmazás is annak a kérdése, hogy mennyire tekintjük elfogadottnak azt, hogy a másiknak rendszeresen beszólogassunk vagy lejárassuk.

A tanárok is normaképző erőt képviselhetnek

a bántalmazás megelőzésében, felismerésében, kezelésében. A témával több kutatás is foglalkozott az utóbbi időben. Ezek egyrészt a tanárok bullying elleni attitűdjeit, fellépését és ezek befolyásoló szerepét próbálták átfogóbban vizsgálni.

A bántalmazásellenes attitűd és a tanárok fellépése összekapcsolódik, azonban az eredményes fellépéshez fontos az énhatékonyság érzése, a kellő magabiztosság. Úgy tűnik, hogy a bántalmazási epizód észlelt súlyossága, az empátia, a nem, illetve hogy fontosnak tartják-e az iskolai légkört, hatással van arra, hogy egy (leendő) tanárnak milyen meggyőződései vannak és mennyire tesz lépéseket a bántalmazásos helyzetben. Például a bántalmazási formák közül a fizikai bántalmazást a tanárok hajlamosabbak súlyosabbnak érzékelni, mint a verbálisat (gúnyolás, cukkolás) vagy kapcsolatit (kiközösítés), és inkább közbelépnek ilyen helyzetekben. A korábbi vizsgálatok szerint a hallgatók és a tanárok alapvetően hasonlóan gondolkodnak a bullyingról, azonban eltérés mutatkozik abban, hogy mennyire érzik magukat kompetensnek a hatékony beavatkozásra egy bántalmazási helyzetben.

Kutatásunkban arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon az, hogy egy tanárnak korábban milyen saját élményei vannak, meghatározó-e a jelenlegi iskolai bántalmazással kapcsolatos véleményére, gondolataira. Külön-külön szerettük volna összehasonlítani az egykori bántalmazó, bántalmazott, szemlélő vagy bántalmazást semmilyen módon nem tapasztalt tanárok csoportjait. A témában nemzetközileg kevés szakirodalom áll rendelkezésünkre, amelyek ellentmondásos eredményekkel szolgáltak a kérdést illetően. Ezek a kutatások – hozzánk hasonlóan – arra számítottak, hogy az empátiát növeli az, ha valaki átélt hasonló helyzetet. Az egykori áldozatoktól számítottak tehát érzékenyebb hozzáállásra. Egy kutatásban arra voltak például kíváncsiak, hogy a tanárok korábbi saját élményei hogyan viszonyulnak a bullying jelenlétére az osztályokban, ahol tanítanak. Eredményeik szerint

az egykori bántalmazó szerepben lévők osztályaiban nagyobb volt a bullying jelenléte,

viszont a korábbi bántalmazottak osztályaiban nem volt kisebb. A korábbi, hallgatókkal kapcsolatos kutatások is arra az eredményre jutottak, hogy az átélt személyes élmények nem feltétlen az áldozattal kapcsolatos hiedelmekben, hanem az általánosító magyarázatokkal való egyet nem értésben mutatkoznak meg.

Azaz habár egyértelmű összefüggés a témában nem bizonyított, mégis sejthető, hogy a személyes érintettség valamilyen hatással van a bántalmazással kapcsolatos gondolatokra, viselkedésre. Kutatásunkban százötvenhárom gyakorló tanárt, és száznyolcvanöt leendő tanárt kérdeztünk meg. Eredményeink szerint – a korábbi tanulmányok sorába illeszkedve – a tanárok és a tanár szakos hallgatók hasonló okokat társítanak a bántalmazáshoz, illetve a különböző bántalmazási formákról, a tanárok felelősségéről is alapvetően hasonlóan gondolkodnak, azonban a leendő tanárok egy-egy kérdésben érzékenyebbnek mutatkoztak. Például a bántalmazás kialakulásban, felismerésében és kezelésében a gyakorló tanárokkal összehasonlítva a hallgatók a tanárokat jobban felelősnek látják, a bántalmazót pedig kevésbé. Azonban mind a gyakorló tanárok, mind a leendő tanárok azzal a bántalmazási magyarázattal értettek egyet leginkább, miszerint a bántalmazó így akarja javítani pozícióját az osztályban. A második és harmadik helyen a média hatása, illetve a csoportnyomás álltak. Az alábbi ábra pedig azt szemlélteti, hogy melyik bántalmazási formát milyen súlyosnak értékelik.

A saját élményekkel kapcsolatban az derült ki vizsgálatunkból, hogy a tanárok nagy százaléka érintett volt áldozat az szerepben az iskolában. A tanárok huszonkét, a leendő tanárok ötvenegy százaléka gyakran vagy nagyon gyakran élt át bántalmazást a tanulmányai alatt. Ezek a tanárok és tanár szakos hallgatók az egykori szemlélőktől és abszolút nem érintett csoportoktól mutattak eltéréseket. Úgy tűnik, utóbbi két csoporthoz hasonlítva a bullyingért inkább teszik felelőssé a szülőket, osztályt, bántalmazót, valamint a súlyosan érintett hallgatók a kapcsolati és verbális bántalmazási formákat súlyosabbnak érzékelik, magukat tájékozottabbnak tartják és a bullyingot elterjedtebbnek.

Összességében tehát eredményeink arra hívják fel a figyelmet, hogy az érintettség valószínűleg más attitűdökre hat a leendő tanároknál, mint a gyakorló tanároknál, azonban valamilyen jellegű hatást gyakorol. A korábbi eredményekbe illeszkedve úgy tűnik, hogy

az egykori áldozatszerep nem az áldozathibáztatást csökkenti, hanem a többi tényező szerepét nagyítja fel

a kívülálló csoportokhoz képest. Kiemelnénk továbbá, hogy mindenképpen előremutató és egyfajta tudatosságot és érzékenységet sugall a tanárok és leendő tanárok részéről, hogy alapvetően fontos kérdésnek tartják iskolai és egyéni szinten a bántalmazást, és a különböző bántalmazási formákat is súlyosnak ítélik (egytől ötig terjedő skálán a tizenkét bántalmazási formából nyolc forma megítélése esett négyes és ötös súlyosságú közé, és egyik sem volt kisebb, mint 3,5). Az érzékenyedés felvetésével egybevág, hogy legtöbben a csoportdinamikai folyamatokat, és nem az áldozatot teszik felelőssé a bántalmazás kialakulásáért.

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy megragadjuk a lehetőséget cikkünkben, és felhívjuk a figyelmet a bántalmazás ellen való küzdelemre. Kutatásunk fontos üzenet lehet a továbbiakra vonatkozólag arra, hogy erősíteni kell a bántalmazás megelőzésének fontosságát a tanárok számára. Mint korábbi cikkünkben említettük, a bántalmazás bármilyen formája komoly pszichológiai ártalmakkal járhat. Bár valóban sokszor nehéz elkülöníteni a bántalmazás és a konfliktus közötti különbséget egy adott helyzetben, fontosnak tartjuk ezt a cselekedetet, viselkedést elutasítani az adott helyzetben. Hiszen egy közösségben mindannyian felelősséggel tartozunk azért, hogy mindenki számára élhető környezetet és légkört teremtsünk, ahol nincs helye a kirekesztésnek és bántásnak.