Az USA elit egyetemén doktorált klinikai szakpszichológussal, az ország vezető gyermekpszichiáterével, Nature cikket jegyző neuróbiológus kutatóval és korábbi kajakválogatott sportpszichológussal erősít az MCC-Mindset Pszichológia Iskola, mely az egyetemi kereteket kiegészítő, speciális képzést nyújt a jövő pszichológus generációjának. Az idei évtől több, nemzetközi szinten is elismert szakemberrel bővül a műhelyvezetők és az oktatók névsora. Cikkünkben bemutatjuk Dr. Bunford Nóra, Dr. Pászthy Bea, Dr. Barsy Boglárka és Fülöp Ákos eddigi munkásságát.

Dr. Bunford Nóra

Bunford Nóra, az MCC-Mindset Pszichológia Iskola új, Junior Prima díjas vezetője egyetemi tanulmányait az Amerikai Egyesült Államokban végezte, gyermekklinikai pszichológiából az Ohio Egyetemen doktorált. Tudásával, tapasztalataival és elhivatottságával immáron a hazai tudományos élet oszlopos tagja, az MTA Prémium posztdoktori kutatói program ösztöndíjasa, 2018-tól a Lendület kutatócsoport vezetője, illetve a „L’Oréal – UNESCO A nőkért és a tudományért” pályázat egyik nyertese. A szakember az idei évtől a Magyar Tudományos Akadémia által indított Nemzeti Agykutatás Program (NAP) 3.0 pályázatának keretein belül is végez kutatást. 

Bunford Nóra kisgyermekkorától versenyszerűen úszott, ennek köszönhetően került ki az Amerikai Egyesült Államokba sportösztöndíjjal, ahol orvosi szakon kezdte meg a tanulmányait. Bár szerette ezt a területet, legfőképpen a gyógyítás, a rendellenességek kezelése és megelőzése érdekelte, végül szakmát váltott, és elvégezte mind a pszichológia mind a filozófia alapszakot a Southern Illinois University-n Carbondale-ben. 

Dr. Bunford Nóra, gyermek és ifjúsági klinikai szakpszichológus, a Pszichológia Iskola vezetője

Ezt követően a mesterszakot már az Illinois State University-n abszolválta klinikai pszichológia szakon, végül pedig az Ohio Egyetemen folytatott doktori tanulmányokat, ahol klinikai szakpszichológusi képesítést, illetve doktori fokozatot szerzett. Tizenhárom kint töltött év után a hazatérés mellett döntött annak érdekében, hogy a magyar kutatói szcénát erősítse a nemzetközi vizeken megszerzett tapasztalataival és tudásával. Ezalatt az ELTE-n filozófia MA végzettséget szerzett.

Kutatómunkájának fő célja, hogy segítse a gyermek- és serdülőkori pszichiátriai rendellenességek pontosabb megértését.

A kutatások eddig általában az ADHD-ra fókuszáltak, ezeknek a rendellenességeknek az etiológiai és fenntartó mechanizmusainak, prognózisának feltérképezésére, az ezekkel együtt járó negatív következmények, mint például az iskolai és társas problémák, a kockázatkereső magatartásformák, az alkohol- és drogfogyasztás, illetve az agresszió és a bullying/viktimizáció pontosabb megértésére. 

Dr. Pászthy Bea

Pászthy Bea PhD, a Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinika vezető főorvosa és egyetemi tanára, az MCC-Mindset Pszichológia Iskola új munkatársa, a Gyermek, a Család és a Társadalom Egészsége Műhely vezetője, aki a bio-pszicho-szociális szemléletű gyógyítás úttörő szaktekintélye, valamint a gyermek- és serdülőkori pszichoszomatikus betegségek nemzetközi szakértője.

A szakember a Semmelweis Egyetemen diplomázott, gyermekgyógyász, gyermekpszichiáter, klinikai farmakológus, pszichoterapeuta szakorvos, valamint a Magyar Családterápiás Egyesület kiképző családpszichoterapeutája. Emellett kognitív viselkedésterapeuta, kognitív remediációs terapeuta és EDMR terapeuta végzettségekkel is rendelkezik. Hat évig élt és dolgozott Londonban. 

Az Egészségügyi Szakmai Kollégium Gyermekpszichiátriai és Addiktológiai Tagozatának elnöke, a Magyar Gyermek- és Ifjúságpszichiátria és Társszakmák Társasága vezetőségi tagja, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnökségi tagja, a Magyar Pszichiátriai Társaság Evészavar Szekciójának alapítója és társelnöke, a Magyar Gyermekorvos Társaság vezetőségének felkért tanácsadó tagja, az ÁEEK Nemzeti Vizsgabizottság Gyermekpszichiátria szakvizsgabizottság elnöke, a Semmelweis Egyetem ÁOK Gyermekpszichiátriai Grémiumának elnöke, a European Union of Medical Specialist, Child and Adolescent Psychiatry (UEMS-CAP) vezetőségi tagja, a European Medicines Agency (EMA) állandó gyermekpszichiátriai szakértője. 

Dr. Pászthy Bea a Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinika vezető főorvosa és egyetemi tanára 

2005-ben létrehozta az első családközpontú Gyermekpszichiátriai és Pszichoterápiás Osztályt a mentális betegséggel küzdő gyermekek gyógyítására a SE I. Gyermekgyógyászati Klinikáján, majd megalapította az első magyar evészavar részleget gyermekek és kamaszok számára. A gyógyítás mellett segíti a fiatal szakemberek fejlődését, graduális és posztgraduális képzéseket tart, valamint szakmai konferenciákat rendez. Alapítója és szervezője a Háziorvosok Pszichiátriai és Pszichoszomatikus Akadémiájának (HOPPA), a Gyakorlati Gyermekpszichiátria Gyermekorvosoknak továbbképző tanfolyamnak, illetve a Magyar Evészavar Kongresszusnak. Rezidens orvosok és fiatal szakorvosok számára megalapította a Disputa Akadémiát. Több magyar és külföldi egyetemen meghívott előadó. 

Pászthy Bea a gyógyítás, az oktatás mellett a kutatás területén is aktívan dolgozik.

Utóbbi kapcsán több nemzetközi és hazai együttműködés jött létre a gyermekek mentális betegségeinek kutatása céljából. Az elmúlt évben Bunford Nórával együtt két jelentős kutatási pályázatot nyertek el (Nemzeti Labor, Nemzeti Agykutatási Program). A kutatási és terápiás érdeklődésének fókuszában az anorexia nervosa és pszichoszomatikus zavarok, valamint a krónikus gyermekgyógyászati betegségek mentális következményei állnak. Emellett elkötelezetten dolgozik azon, hogy a mentális betegség ne legyen stigma, a páciensek könnyebben és szégyenkezés nélkül jussanak szakellátáshoz.

Kezdeményezésére dolgoztak ki húsz gyermekpszichiátriai kórkép terápiás irányelvét, amely a hazai gyermekpszichiátriában jelenleg is iránymutató eljárások gyűjteménye. Dolgozik a gyermekpszichiátriai szakképzés megújításán, jövőbeli tervei között szerepel e képzési program harmonizálása hazánk egyetemei között és az Európai Unión belül is.

2015-ben Pro Familiis Díjat kapott, 2021-ben a magyar tudomány kategóriájában Prima Díjjal jutalmazták. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapító kurátora, a Názáreti Nevelőképző Iskola szakmai vezetője. 

Szabadidejében férjével „kéktúrázik”, többször járt az El Camino különböző útvonalain, a Balaton-felvidéki biokertjét gondozza, illetve képzőművészeti kiállításokra és színházba jár. 

Férje Szabó Miklós gyermekorvos, neonatológus professzor, két felnőtt gyermekük és két unokájuk van.

Dr. Barsy Boglárka

Barsy Boglárka az MCC-Mindset Pszichológia Iskola új tagja és a Kognitív Idegtudomány Műhely vezetője.

A szakember neurobiológus, a biológiai tudományok doktora. Az Eötvös Loránd Kutató Hálózat Természettudományi Kutatóközpont, Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos főmunkatársa, az Eötvös Loránd Kutató Hálózat Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet vendégkutatója.

Dr. Barsy Boglárka neurobiológus

A budapesti Természettudományi Kutatóközpont (TTK) munkatársai jelentős eredményeiről az idegtudomány legrangosabb folyóiratában – Nature Neuroscience-ben – számoltak be. Az itt megjelent írás első szerzője Barsy Boglárka és munkatársa, Kocsis Kinga. A Nemzeti Agykutatási Program (NAP) támogatásával 2015-ben alakított kutatócsoportban zajlottak a tanulmány kísérleti részei, hazai és nemzetközi kollaborációs segítséggel.

Ezek a kísérletek hosszabb távon olyan mentális betegségek pontosabb megértéséhez és terápiájához segíthetnek hozzá, mint például a szorongás vagy a depresszió.

Fülöp Ákos

Fülöp Ákos az MCC-Mindset Pszichológia Iskola új tagja és a Sport és Teljesítmény Műhely vezetője. 

A sport iránti szeretete gyerekkorából ered, hiszen életének jelentős fejezete szólt a versenysportról, ugyanis válogatott szinten kajakozott. A riói olimpiáig az életének szerves részét képezte a kajakozás, jelenleg az amerikai focizásban találta meg önmagát. A csapatsport segíti a csoportszerveződés átlátásában, így a saját élményét átültetheti sportpszichológusi munkájába is. 

Fülöp Ákos sportpszichológus

A szakember tanulmányait a TF Rekreáció és egészségfejlesztő képzésén indította, majd ezt követte a pszichológus képzés, amelyet a Debreceni Egyetemen kezdett, majd az ELTE-n és a Testnevelési Egyetemen végzett el. A sportteljesítmény pszichés oldalának biztosítását a csapatsportolóknál a mosonmagyaróvári Kézilabda Club női szakosztályának sportpszichológusaként látja el. A szakember szerint

a pszichés felkészültséget folyamatosan gyakorolni és finomítani kell a sportolónak, hogy a lehetőségeit kihasználja és következetesen cselekedjen.

A sportpszichológiai felkészülés során képességeket, készségeket sajátít el a sportoló, amelynek célja a teljesítményfokozás, teljesítmény optimalizálás. Csizmadia Kolos világbajnok kajakos sportpszichológiai és Rozbora András paralimpikon pszichológiai felkészítése is az ő nevéhez fűződik. Emellett a DAVID Gerincklinika pácienseinek a pszichoszomatikus felülvizsgálatát is Fülöp Ákos végzi.

 

A borítóképen balról jobbra szerepelnek: Dr. Barsy Boglárka, Dr. Bunford Nóra, Fülöp Ákos, Dr. Pászthy Bea.

Dr. Pászthy Bea képének forrása a Semmelweis Egyetem, a másik három szakember képének forrása: Gyurkovits Tamás, MCC.