Magabiztos, céltudatos, tehetséges és karrierje csúcsán van. Épphogy 13 éves. Nem gyakoriak ezek a jellemzők a sportolók esetében. Sokan már kiskoruktól egyértelműen „arra a bizonyos” pályára születtek. Ez a pálya lehet jégpálya, medence vagy bármi. A kérdés viszont az, vajon mi történik azokkal, akik még épphogy kamaszodnak, de már csúcsra értek karrierjükben.

A téma nagyon érzékeny és rengeteg szempontból vizsgálható. Vékony jég, amin járunk, hisz több ezer gyerek jár csillogó szemmel napi többször edzésre, és ugyanennyi olyan van, aki éppen csak kocog a tesiórán. Sokan úgy vélik, az elit sport kis korban kezdődik, míg mások azt gondolják, mind testileg, mind szellemileg túlzás és egészségtelen ez az életvitel. Rengeteg az érv és ellenérv, megoldást valószínűleg sosem találunk.

Szemtelenül fiatal a saját sikereihez

Alysa Liu 13 évesen lett amerikai bajnok műkorcsolyában. Ennyi idősen, a valaha volt legfiatalabbként nyerte el a nemzeti címet, idén februárban. A kislány nagy sikerre tett szert, öröme mégsem teljes. A Nemzetközi Korcsolya Szövetség ugyanis tiltja, hogy 15 év alattiak nevezzenek nemzetközi versenyeken. Így Alysa hiába hódította meg a világot, mégsem kvalifikálhat.

Ezek szerint túl fiatal ahhoz, hogy világbajnok legyen?

Hiszen a tehetsége adott!

Nem egyedi ez az eset, hisz hány tehetség rejlik megannyi edzőteremben, akik életüket annak szentelik, hogy sportoljanak, mégis korhatárok közé vannak szorítva. De vajon a sikerért megéri ez a rengeteg erőfeszítés? Lehet valaki „túl fiatal” saját sikereihez?

Az elit sportban természetes, hogy szigorú a napi program: a nap nagy része edzéssel megy el, az edzőtársak testvérekké, az edző pedig pótszülővé válik. Mindenkinek egyéni tanrendje van, szigorú diétája és kevés szabadideje. Sajnos sok esetben viszont a szenvedély, a játék öröme, ami a legfontosabb volna a sportban, elvész. A kiégés már fiatalkorban is megjelenhet.

Siker, bármi áron?

Azok, akik edzőruhában nőnek fel, lehet túl hamar nőnek fel. A következmény pedig mind fizikai, mind mentális problémákat hoz. A fejlődő szervezet szívesen nőne, gyarapodna, ám az extrém terhelések, esetleges sérülések megakasztják a természetes folyamatban.

Kerri Strug az 1996-os atlantai olimpián a női tornászdöntőjén írta be magát a sporttörténelembe. Már korábban is több sérülése volt. Kulcscsontsérülése is volt korábban, amikor már az orvosok sem tanácsolták, hogy versenyezzen. Az amerikai tornászlány éppen az aranyéremért küzdött, mikor a döntő momentumában elesett és ismét megsérült. Az olimpián, ugrás után, leérkezéskor megszakadtak bokaszalagjai és szinte talpra sem tudott állni. Ám az edzője Károlyi Béla támogatta, motiválta és Kerri megcsinálta, megszerezte az aranyat, és csapatával olimpiai bajnok lett.

Egy-egy sérülés a sportkarriert is keresztbe törheti, az ettől való félelem pedig magas fokú szorongást eredményez. A túledzés, a hajszoltság, a kevés pihenés szintén a sérülés veszélyét hordozza. Ha nem figyelünk arra, hogy a teljesítmény romlik, a fáradtság koncentrációzavart és múlhatatlan izom- vagy ízületi fájdalmakat okoz, akkor nem érhetünk el eredményt. Kis gyermekkorban ez nagyon veszélyes és ártalmas lehet. Mivel személyiségük még folyamatosan alakul, ezért lehet, hogy kevésbé ismeri fel saját magában ezeket a jeleket, így nem jelzi a szülők és az edző felé, hogy átléptük testének és lelkének is határait.

Sok szülő éli meg gyermekén keresztül álmait, ezért nehéz elkülöníteni, hogy a gyermek vagy a szülő szeretné a bajnoki címeket. Sőt, az edzői szigor is lehet veszélyes, ha kellően visszaélnek hatalmukkal. Ilyenkor a gyermek hatalmas nyomás alatt van, nem csak a versenyhelyzet miatt kerül teljesítési kényszer alá. Ugyanakkor az az edző, aki kellő figyelemmel és támogatással segíti a sportolókat, valóban ki tudja hozni atlétáiból a maximumot.

Sportpszichológus szerint nincs meghatározott kor, hogy mikor érdemes az élsport felé nyitni.

Van, aki jól veszi már fiatal korban is az akadályokat,

míg mások felnőttkorban sem tudnak megküzdeni egy apróbb konfliktussal vagy téthelyzettel. A szülői és edzői támogatás, a biztonság azonban facilitáló, motiváló és eredményes lehet. A kiegyensúlyozott szülői bánásmód és figyelem gátolhatja a kiégést és fenntarthatja  a gyermek motivációját, így hosszú távon is szeretni fogja sportját.

Híres erről Katelyn Ohashi. Az ő története is rengeteg megpróbáltatásról és fájdalomról szólt. Ám 21 éves korára erőt kovácsolt belőle és már két alkalommal 10 pontos programot mutatott be.

Ő is, mint sokan mások, háromévesen kezdte a tornát. Heti 36 órányi edzéssel igyekezett megvalósítani álmát. A rengeteg sérülés és ez az életmód teljesen kizsigerelte, elfogyott minden energiája, és úgy tűnt, vége lesz karrierjének. Lelki válságait egy olyan műtét is nehezítette, ami miatt egy évet ki is kellett hagynia. Azonban visszatérésekor erősebb lett, mint valaha. Magabiztos és boldog kisugárzása, hihetetlen tehetsége 10 pontos bravúrt hozott számára, és már nem csak a szakma ismerte nevét.

Lemondás vagy életre szóló tapasztalat?

A fiatal atléták rigid fegyelemmel dolgoznak nap mint nap. A hihetetlen alázat, amivel küzdenek az álmaikért, sokszor könnyeket és kínokat hoz. Arról nem is beszélve, hogy lemondásokkal jár, legyen szó például az iskolai felkészülésekről. Bármennyire is fontos a tanulás, rengeteg időt szentelnek az edzésnek, az iskola rovására. Ugyanakkor a pontosan tervezett napi beosztás arra is neveli a gyerekeket, hogy hatékonyak legyenek. Ha csak egy órányi idejük van a házi feladatokra, akkor nincs mese, teljes figyelemmel neki kell látni. Így nem feltétlenül zárja ki ez a jó tanulmányi eredményeket. Bizonyos iskolák egyre jobban támogatják a sportolókat, így könnyebb is hosszú távon kettős karriert építeniük. Sőt, sokan a sportcsúcsokat csak a kezdetnek könyvelik el. Hiszen

életük egyik álmát megvalósították és még csak alig tízen pár évesek.

Így még bőven nekiláthatnak egy másik karrierútnak is. A sok tapasztalat pedig segíti őket a munka világában is.

Vajon, akik életüket már ennyi idősen a sportnak szentelik, voltak valaha gyerekek? Ezt inkább már csak felnőtt fejjel tudják megválaszolni az atléták. Míg sokan úgy gondolják, az edzéseken és versenyeken túl nincs más, van, aki azt mondja, a rengeteg utazás életre szóló élményt nyújt, ami miatt egy boldog gyermekkort élhet át. Azok, akik az élsport ellen vannak, vajon az ő gyermekük valóban játszik eleget? Valóban több és minőségibb szabadideje van? Hisz a sportolók is kortársaikkal együtt vannak: együtt utaznak, beszélgetnek, barátságokat kötnek. Van egy közösség, akire számíthatnak, hisz együtt küzdenek, támogatják egymást, együtt sírnak és nevetnek.

Így továbbra is adott a kérdés: megéri mindez? Egy-egy győzelemkor biztosak abban, hogy igenis megérte. Önmagért, a családjáért, az egyesületéért vagy egy egész nemzetért. Kerri, az aranyérmes olimpikon, nem sokkal a győzelem után egy interjúban azt mondta: „Sérült bokával lehet élni, de álom nélkül nem”.

https://www.youtube.com/watch?v=4ic7RNS4Dfo