Kiút egy nárcisztikus fogságából

„Azzal, hogy megismertük egymást, új időszámítás kezdődött az életemben. Tudtam, hogy ő az igazi, mert annyira más volt, mint a korábbi kapcsolataim, és az első perctől azt éreztem, mintha mindig is ismertük volna egymást. Ő más, mint a többiek. A tenyerén hordozott. Elhitette velem, hogy számára én vagyok a tökéletes, és mindig is engem keresett. Teljesen megbabonázott. Majd egyik percről a másikra minden megváltozott. Megtapasztaltam, hogy milyen, amikor fáj a szerelem.” Cikkünkben többek között arra keresünk választ, hogy léteznek-e olyan jelek, melyek figyelmeztethetnek, hogy egy önimádóval van dolgunk, mitől annyira ellenállhatatlanok, milyen velük a párkapcsolat, és mikor tanácsos inkább továbblépnünk?

Az öröklés és a nevelés befolyásolja leginkább, hogy kivé válunk életünk során. A nárcizmus esetén a neveltetés tűnik fontosabbnak. A gyermekkori élményeink közül a bizonytalan szülői szeretet kulcsfontosságú annak meghatározásában, hogy hol helyezkedünk el a nárcizmus spektrumon.

Árulkodó jelek

Le kell szögeznünk, hogy nem mindig könnyű azonosítani őket, még akkor sem, ha a nárcizmus spektrum szélsőséges pontjához tartoznak, ugyanis elsőre az extravertált önimádók különös tehetséggel nyerik meg az embereket. A tanulmányok alapján azonban idővel bájuk megkopik és fékezhetetlenül kitör belőlük a manipuláció. Létezik egy alapvető figyelmeztető jel velük kapcsolatban:

a nárcisztikusok igyekeznek elrejteni a sebezhetőség hétköznapi érzését,

beleértve az aggodalmaikat, szomorúságukat, félelmeiket és a magányt. Ritkán éreznek bűntudatot és lelkiismeret-furdalást, hiszen a sebezhetőségüket görcsösen igyekeznek elfedni. Számos eszközt vetnek be annak érdekében, hogy elrejtsék esendőségüket mások előtt. Időről időre mindannyian hajlamosak vagyunk ezen megnyilvánulásokra, amikor elbizonytalanodunk képességeinkben, kapcsolataikban vagy akár a státuszunkban. A különbség, hogy egy nárcisztikus, aki a különlegesség érzéséhez görcsösen kapaszkodik, mást sem tesz, mint a felsoroltakat. Félelmetes számukra a másokkal való kapcsolódás, hiszen mélyen belül rendkívül bizonytalanok. Önbizalmuk növelése érdekében azt képzelik, hogy tökéletesen önállóak, nem rendítik meg őket mások érzései vagy viselkedése.

Azt éreztetik másokkal, hogy ők felsőbbrendűek.

Annak érdekében, hogy eltereljék a figyelmet valódi érzéseikről, mások hibáira fókuszálnak. Sőt mi több, nemcsak a saját, de mások érzéseiről sem hajlandóak tudomást venni. A nárcisztikusok gyakran tagadják saját érzéseiket, miközben azokat másoknak tulajdonítják.

Állandóan szükségük van a kontrollérzetre. Kellemetlenül érinti őket, ha segítséget kell kérniük vagy a szükségleteikről kell másokkal beszélniük, mert így szembesülnek azzal, hogy másoktól függnek. Ennek elkerülése érdekében inkább minden igyekezetükkel megpróbálják úgy rendezni a dolgokat, hogy megkapják, amire vágynak. Fokozatosan veszik át az irányítást, miközben a ketrecükbe besétálók gyakran észre sem veszik, mi történik valójában, majd egy szép napon arra ébrednek, hogy teljesen háttérbe szorították a saját vágyaikat. A végén mindig az történik, amit a nárcisztikus akar, holott egyetlen kérést sem fogalmaz meg. A kapcsolat elején az önimádók gyakran piedesztálra emelik a partnert. Hogyan kapcsolódik ez a nárcizmushoz? Úgy, hogy gyakorlatilag ezzel a saját különlegességüket erősítik meg. „Ha egy ilyen különleges ember engem akar, akkor én sem vagyok mindennapi.” A rózsaszín szemüveg teljesen természetes a szerelem kezdetén, ugyanakkor nagy különbség van az emberek tökéletlensége fölötti elsiklás és annak teljesen figyelmen kívül hagyása között. A nárcisztikusok az utóbbira törekednek.

Ideje szedni a sátorfát?

Több évtizednyi kutatás eredménye amellett tanúskodik, hogy az önimádók gyakrabban csalják meg a párjukat, kevésbé vágynak gondoskodó partnerre, inkább csak trófeákat gyűjtenek, és olyan társat választanak, aki alátámasztja az ő fontosságukat. A legfrissebb tanulmányok szerint nem feltétlenül állja meg a helyét az az egyszerűsített megállapítás, hogy aki nárcisztikus, élete végéig az is marad (Malkin, 2017).

Amikor biztos szeretetet éreznek, bennük is felébred a szeretet, és jobban elköteleződnek.

Ha ösztönzik őket a másokkal való törődésre, az empátiára, akkor csökkenhet a nárcizmusuk mértéke. A nárcizmus az emberi sebezhetőség, úgymint a bizonytalanság, félelem és magány elrejtésére tett kísérlet. Ha önimádó párunk képes ezek közül néhányat megélni és megosztani, lehet még reményünk vele kapcsolatban. Azonban mindig lesznek olyanok, akik nem hajlandók megváltozni, s ezekben az esetekben tanácsos fontolóra vennünk a továbblépést. Megemlítenénk három stoptáblát, melyek a következők:

• Testi vagy érzelmi bántalmazás – Legyen az sértés, durva minősítő jelzők használata, elnyomás, szisztematikus elbizonytalanítás, ütés vagy pofozkodás, bármelyik bőven elegendő ok a kapcsolatból való kilépésre.

• Tagadás – Addig, amíg valaki nem ismeri fel és fogadja el a problémáit, nem lesz képes a változásra.

• Pszichopátia – Léteznek olyan manipulatív nárcisztikusok, akik annyira ügyesen megjátsszák magukat és becsapnak másokat, hogy szinte lehetetlen megállapítani, hogy őszinte erőfeszítéseket tesznek-e vagy csak befolyásolni próbálnak. Nincs értelme újra és újra megnyitni a szívünket annak, aki csak úgy tesz, mintha megváltozna.

Szakítás helyett önhibáztatás

Minél több időt töltünk valakivel, annál inkább része lesz az életünknek, s az identitásunk ezer szállal kötődik ahhoz, akit szeretünk. Amikor egy párkapcsolatban megjelenik a harag és a fájdalom, részben azért is maradunk mindezen érzések ellenére, mert önmagunkat szeretnénk fenntartani.

Ezért a szakítás helyett inkább mentségeket keresünk a maradásra.

Önmagunk hibáztatása kézenfekvő eszköz, amikor már kudarcra van ítélve a kapcsolat, de még fájdalmasabbnak tűnik a továbblépés. Ha elhitetjük magunkkal, hogy a párunk a saját hiányosságaink miatt érzéketlen és sérteget minket, akkor marad még egy kis remény: nekünk kell megváltoznunk.

Önmagunk hibáztatása egy erős félelem attól, hogy elveszítjük a másik szeretetét, ha hangot merünk adni vágyainknak. Az erős önkritikától megszabadulhatunk, ha szembenézünk azzal az érzéssel, amitől leginkább félünk, a csalódással.

Mi lesz a szakítás után?

Nárcisztikusokkal folytatott kapcsolatból kilépők gyakran számolnak be arról, hogy unalmas lett nélkülük az életük. Bizonyára az olvasók közül többen is feltették már maguknak azt a kérdést, hogy miért a rossz fiúkhoz/lányokhoz vonzódunk? A válasz, hogy a vonzódás és az izgalom felerősödik, amikor a szerelem bizonytalan. Emiatt vagyunk kiszolgáltatva az olyan nárcisztikusoknak, akik egyfajta érzelmi hullámvasúton tartanak minket. A valóság az, hogy nem ritkán mi magunk tesszük unalmassá a biztonságos kapcsolatainkat a szeretetteljes társ oldalán. Sokan a leghevesebb szenvedélyeiket nem a párjukkal, hanem egy szeretővel élik ki, mert félnek attól, hogy párjuk vajon akkor is elfogadja-e őket, ha felfedik előtte legrejtettebb vágyaikat. Amit egy extrovertált nárcisztikustól tanulhatunk, hogy ne aggodalmaskodjunk amiatt, hogy mit gondolhat rólunk a párunk, ha feltárjuk mit akarunk és mire van szükségünk. A biztonságos kapcsolat is bőven rejthet magában izgalmakat, csak kezdjük azzal, hogy felelősséget vállalunk saját izgalmainkért! Egy nárcisztikus párral sok szép emlékünk lehet, mivel gyakran olyan kalandokba viszi bele a másikat, amitől fokozódik a dopamintermelése, s emiatt még többet akarunk. Könnyen előfordulhat, hogy hiányoznak ezek a pillanatok. Mindig fájdalmas felismerni, hogy a partnerünk saját egészségtelen önimádata miatt képtelen észrevenni, hogy mennyire sértő a viselkedése. Reményeink szerint a cikkben felsorolt stoptáblák elindítják az ilyen kapcsolatban élőkben legalább azt, hogy megtegyék az első lépéseket, és szakember segítségét kérjék.