Kétség sem férhet ahhoz, hogy az olyan közösségi platformok, mint a Facebook vagy a Twitter, mára már nem csak a kapcsolatfenntartásról szólnak. A különböző személyek, vállalatok mellett már sportcsapatokat is követhetünk, hogy hamarabb értesüljünk a velük kapcsolatos hírekről. Van-e ez bármiféle hatással ránk? Jobban kötődünk-e az adott sportcsapathoz, ha aktívan követjük a velük történteket? Miről van szó, ha a sportcsapatokkal való azonosulásról beszélünk? Lehetséges, hogy nagyobb valószínűséggel veszünk jegyet egy mérkőzésre, ha a közösségi média tagjai vagyunk? Cikkünkből kiderül.

Caitlin Moyer, Jim Pokrywczynski és Robert J. Griffin amerikai kutatók 2015-ben publikálták e témájú kutatásukat, azonban már korábban is folytak vizsgálatok, amelyek fontos eredményeket hoztak. 2011-es adatok szerint a rajongók 40 százaléka érezte már akkor is úgy, hogy

a közösségi média növelte kötődésüket egy csapat iránt,

míg egy másik kutatásban a résztvevők 55-61 százaléka vallotta magát nagyobb rajongónak, mióta követi kedvenc sportcsapatát a Facebookon.

Mi állhat a háttérben?

Általánosságban a Facebookon való követés kezdetének vannak előzményei. Rajongóvá válásunkhoz elengedhetetlen, hogy azonosuljunk kedvenc csapatunkkal. A sportcsapatokkal való azonosulás (angolul: sports team identification) fogalmát úgy lehetne megfogalmazni, mint „egy rajongó pszichológiai szintű kapcsolatát egy sportcsapathoz, amely eredményeképp a sportcsapat teljesítményét és eredményeit önmagára vonatkozónak tekinti”. Az ilyen irányú kapcsolat létrejöttét mind pszichológiai, mind környezeti, mind a csapattal kapcsolatos tényezők alakíthatják. Befolyásoló faktor így például a személy valahová tartozásának, valamint az elismerésnek a szükséglete, a kortársaktól és szülőktől származó szocializációs hatások, a játékosok tulajdonságai vagy éppen a csapat teljesítménye.

Daniel Wann pszichológus professzor szerint − akinek az egyik kutatási területe a sportcsapatokkal való azonosulás – ez a fajta

kötődésünk gyakran fogyasztói viselkedésként jelenik meg.

Ennek három fő típusa van: vehetünk jegyeket a közelgő meccsekre, vásárolhatunk a csapathoz köthető termékeket (pl. ruházati cikkeket), valamint igénybe vehetjük a csapatszponzorok szolgáltatásait. E tevékenységek mindegyikénél nagy segítségünkre lehet a Facebook: nemcsak a csapat követése eredményeképp, de akár a hirdetéseken vagy ismerőseink megosztásain keresztül is.

Egy csapattal való azonosulásunkat nem csak a meccslátogatások, de akár a csapat színeinek, szimbólumainak magunkra öltése is jelezheti.
Egy csapattal való azonosulásunkat nem csak a meccslátogatások, de akár a csapat színeinek, szimbólumainak magunkra öltése is jelezheti.

Miért is követjük kedvenceinket?

akik követik kedvenc csapatukat, magasabb szinten is azonosultak velük −

derült ki Moyer, Pokrywczynski és Griffin kutatásából. Fontos azonban megemlíteni, hogy a kapcsolat iránya nem tisztázott: nem tudni, hogy a rajongók azért követik-e kedvenceiket Facebookon, mert magasabb szinten azonosultak velük, vagy esetleg a csapat aktív figyelemmel kísérése eredményezi a nagymértékű kötődést.

Ezeken az eredményeken kívül elmondható, hogy a kedvenc sportcsapatukkal magasabb szinten azonosult személyek hajlamosabbak ellátogatni a mérkőzésekre vagy csapattal kapcsolatos termékeket vásárolni, de maga a meccslátogatás és a termékvásárlás is összefüggést mutat. Azok továbbá, akik többször látogatják egy adott csapat Facebook-oldalát, hajlamosabbak a meccslátogásra, és átlagosan gyakrabban vesznek a csapattal kapcsolatos termékeket.

Láthatjuk tehát, ahogy sok más területen, úgy a sportcsapatokkal kapcsolatosan is nagy jelentősége van a Facebooknak. Noha a fentebb ismertetett kutatás speciálisan egy sportcsapat rajongói között vizsgálódott, lehetséges, hogy talált a mintázat akár más területekre is érvényes – gondolhatunk itt például a híres előadókra.

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE&t=4s