Közértő: szakvélemények a magyar populizmusról

Általános vélekedés, hogy a populizmus ragályos betegség. A frissebb és rugalmasabb megközelítések szerint elkerülhetetlen a demokrácia populista fordulata. Támogatói realisztikusnak és ésszerűnek érzik, ellenzői utópisztikusnak, demagógnak és illiberálisnak. A hangsúly az érzésen van. A populizmus központi eleme az emóció, és nehéz is érzések nélkül elmenni mellette. Mit kell tudni a magyar populizmusról, és valóban csak a jobboldal sajátja? A Mindset Politikai pszichológia rovatának szakértőket megszólaltató sorozata, a Közértő válaszol.

A populizmus egyfajta retorikai eszköz és meggyőződés, egy „vékony ideológia”, melynek központja a „nép” és a köré lazán szerveződő koncepciók. Kidolgozatlansága miatt viszonylag könnyen tud kapcsolódni szervezettebb ideológiákhoz, mint a nacionalizmus vagy a szocializmus. Jobb- és baloldali elemei is vannak, sőt egyesek szerint talán nem is ideológiáról beszélünk, hanem egyszerűen minden hagyományos ideológiának van populista formája (Antal, 2017).

Elit- és idegenellenessége, érzelmi töltete és az adott csoport „valódi, hiteles részét” képviselő attitűdje miatt a politikai pszichológia inkább a jobboldallal szokta párba állítani. De valóban igaz-e, hogy a populizmust kisajátította a jobboldal és egyáltalán: mit érdemes tudni a magyar populizmusról? Szakértőket kérdeztünk.

Dr. Kende Anna szociálpszichológus, egyetemi docens, az ELTE PPK Szociálpszichológia Tanszék vezetője:

„Szociálpszichológiai megközelítésben nincs értelme magyar populizmusról beszélni. Vannak általános pszichológiai mechanizmusok, amelyek ismeretében azonosítható, hogy milyen körülmények között vonzódnak emberek a populista ideológiákhoz. Miért válik sokak számára vonzó ideológiává az elitellenesség, és miért helyezik a bizalmukat egy erősnek tűnő vezetőbe, akit hajlandók kritika nélkül követni? Ennek alapvető okai a félelem, a jövővel kapcsolatos bizonytalanság és az, ha úgy érzik, igazságtalanság áldozatai lettek. Ezt használják ki a populista mozgalmak és politikusok, akik egyszerre generálják a bizonytalanságot, félelemet, és kínálnak rá egyszerű megoldásokat. Számukra kifizetődő szembeállítani az intézményesült elitet a »néppel« és támogatást szerezni az intézményi kontroll kiiktatásához.

Ezek nem sajátosan magyar jelenségek.

A magyar sajátosságok a történelmi tapasztalatokból következnek: a történelmi áldozattudatból, a történelmi felelősségünkkel való szembenézés hiányából. Ezek mind kiaknázhatók arra, hogy az emberek úgy érezzék, többre jogosultak, és ezt a többet egy erős vezetőtől kaphatják meg. 

Az, hogy a populizmus jobboldali sajátosság-e, politológiai és nem pszichológiai kérdés.

Jelenleg a jobboldali populizmus térnyerésének vagyunk tanúi világszerte, amelynek oka, hogy a populista pártok és vezetők a jobboldal számára elfogadható témák mentén mozgósítanak, mint például a migráció. A társadalom szempontjából nem a populizmus ideológiai háttere a legfontosabb kérdés, hanem az, hogy az autoriter populista vezetők mekkora kárt tudnak okozni a demokratikus berendezkedésben.”

Dr. Littvay Levente politológus, egyetemi docens, CEU:

„A populizmus semmiképpen nem jobboldali jelenség. Gondoljunk csak a latin-amerikai populista vezetőkre, Hugo Chavezre vagy Evo Moralesre. Történelmileg, a múlt századforduló Amerikai Populista Platformja is gazdaságpolitikailag inkább egy baloldali, bar igen vallásos mozgalmon alapult.

A mai európai szóhasználatban a jobboldal és a populizmus túlzottan összemosódik,

függetlenül attól, hogy az eurózónábol majdnem kilépő Syriza, az egyik legpopulistább európai párt ugyancsak baloldali. A populizmus minimalista definíciója alapján a három főkomponens, az anti-elitizmus és a népközpontúságon alapuló megosztó politika nem kötődik semelyik ponton a jobb- vagy baloldal ideológiájához. Meglepő eredmény például, hogy az Egyesült Államokban, ahol közelebbről vizsgáltuk a politikusok beszédeit, nem Donald Trump, hanem Hillary Clinton legfőbb párton belüli ellenfele, Bernie Sanders volt a legpopulistább. Donald Trumpnak mindig nehéz volt a népközpontúság. Inkább csak önmagát szereti a központban érezni, s ez a spontán beszédeiből nagyon kitűnik. A szövegírói profibban művelik a populizmus retorikai műfaját. Magyarországon nem vizsgáltuk a mostani pártokat, de Orbán populizmusa szinte holtversenyben áll a görög Syriza vezetőjével, Alexis Tsipraséval, s a mai EU-országokban kevesen tudták ezt felülmúlni a rendszerváltás óta. Vladimir Mečiar az egyetlen, aki mérvadóan magasabban végzett a beszédei alapján összeállított populizmus indexen, de meg ő is nagyon messze van a latin-amerikai populistáktól. Mindenféle vizsgálat nélkül szembetűnő, hogy Gyurcsány Ferenc próbálkozik hasonló retorikával mióta saját pártja van, de

az ilyesfajta köpönyegforgatás sehol nem szokott eredményhez vezetni.

Viszont azt is érdemes átgondolni, hogy az a Fidesz, aki a bankokat próbálja megregulázni, s igen csak alternatív monetáris és gazdasági politikát folytat, mennyire nevezhető jobboldalinak.”

Dr. Krekó Péter szociálpszichológus, politológus, egyetemi adjunktus, a Political Capital igazgatója:

„A populizmus Magyarországon hagyományosan a jobboldallal kapcsolódik össze a rendszerváltás óta.

Baloldali populizmus nem nagyon látható – amikor pedig megjelenik, nem igazán hiteles.

Ez utóbbira példa lehet Botka László »fizessenek a gazdagok« kampánya, mely egyes vonásaiban mintha Jeremy Corbynt másolta volna. Az üzenet akár népszerű is lehetett volna, viszont Botka a programját jellemzően nem az elvben képviselt alsóbb társadalmi csoportok képviselői előtt, hanem baloldali értelmiségiek előtt mutatta be. Persze adott esetben a baloldal is próbál átnyúlni a jobboldali populizmus térfelére, hol több, hol kevesebb sikerrel. Utóbbira példa a DK jelenlegi, »ukrán nyugdíjcsalók« ellen indított kampánya.

A baloldali populizmus hiányának talán a fő oka, hogy a hazai baloldalon még mindig nagyon erősek a késő kádári technokrata beszédmód hagyományai, és Magyarországon – mint ahogy a posztkommunista országok többségében – nem tudott megerősödni politikailag az újbaloldal. Az államszocializmus emléke a térségben szinte lehetetlenné teszi, hogy a radikális baloldali politika igazán sikeres lehessen (szemben például Dél-Európával, ahol a szélsőjobboldali rezsimek és azok emléke erős radikális baloldalt teremtett). Hozzátehetjük ehhez, hogy a hazai jobboldali populista pártok, a Fidesz és a Jobbik, »átnyúlik« a másik oldalra:

a nacionalista retorikát hagyományosan baloldali üzenetekkel ötvözik.

A politikai baloldal elmúlt évtizedben látható sikertelenségének az egyik oka egyébként éppen a populizmus hiánya.”

Közérthető?

Míg világviszonylatban a populizmus valóban összeköthető mindkét oldallal, addig itthon – a népi mozgalmi hagyományokhoz köthető gyökerek miatt is – inkább a jobboldal retorikájában jelentek meg populista szólamok a rendszerváltás óta eltelt időszakban. Habár eszköztárában megjelentek baloldali elemek is, pszichológiai szempontból a jobboldali szükségletek kielégítését célozza erőteljesebben. Ez a fajta keveredés a néppártok korában talán nem is meglepő. A valódi kérdés az, hogy a baloldal vagy más szereplők milyen válaszokat tudnak adni minderre. Meghaladják vagy inkább beemelik a populizmust az üzeneteikbe?