Az életünk során előfordulhatnak olyan időszakok, amikor nagyon megterhelő, nehéz helyzetbe kerülünk. A COVID és az orosz-ukrán háború mindannyiunk életére nagy befolyással van. A szakirodalom pont az ilyen krízisekhez társítja a legnagyobb fejlődési potenciált, mind egyéni, mind társadalmi szinten. Hogy miért? Cikkünkben kifejtjük.

Krízisnek azokat a kritikus helyzeteket nevezzük, amelyek érzelmileg megterhelőek számunkra, megrendítik a világképünket, és ennek során próbára teszik az eddigi problémamegoldási stratégiáinkat, sokszor megkövetelve, hogy változzunk és változtassunk. A koronavírus világjárvány és a háború olyan globális krízisek, amik társadalmi és egyéni szinten is kihívások elé állítanak minket. Ugyanakkor nem feltétlen rendelkezünk kész megküzdési módszerekkel.

Épp ezért az akutális krízis tudatosításán és megélésén keresztül olyan új képességeket fedezhetünk fel magunkban, amelyekkel korábban akár nem is rendelkeztünk, vagy csak nem fordítottunk rá figyelmet. A korábbi megküzdési mintázataink az új kihívások hatására bővülhetnek, újrarendeződhetnek, ezért erősebben jöhetünk ki belőle. Rájöhetünk például, hogy meg tudunk küzdeni a csenddel és egyedülléttel, vagy meg tudjuk oldani az összezártságban kipattanó konfliktusainkat.

Az életünk drasztikus megváltozása lehetőséget teremt arra, hogy újraértékeljük, mi a fontos számunkra, és új célokat találjunk.

Jellemzően számos önkéntes segítséget kínáló, összefogásra épülő kezdeményezés jelent meg, ami bizonyítékát nyújtja annak, hogy bennünk van az önmeghaladás képessége, a tenni akarás mások javára. Ezeket a folyamatokat nevezi a szakirodalom poszttraumás növekedésnek, a krízisek általi fejlődésnek.

Poszttraumás növekedés

Traumának nemcsak azt tekinthetjük, amit a hétköznapi szóhasználatban értünk alatta, azaz egy traumatikus eseményt, hanem bármilyen olyan, rövid vagy hosszan elhúzódó stresszhatást is, amely nagymértékű kihívást jelent az alkalmazkodásban. Tedeschi és Caulhon kezdte vizsgálni azt a jelenséget a 90-es években, hogy a kríziseknek nemcsak negatív következményei vannak az életünkben, hanem sokan arról számolnak be, hogy a megterhelő életeseményekkel való megküzdés hatására pozitív változásokat észleltek magukon. Többek között rákbetegekkel, természeti katasztrófák, balesetek túlélőivel készített interjúikból kiderült, hogy a tapasztalatok számos esetben a személyes növekedés, fejlődés felé fordították az embereket. Ahogy a témában megjelent korábbi cikkünkben írtuk, „akkor beszélhetünk poszttraumás növekedésről, ha a traumát átélő az alábbi dimenziók mentén megél változásokat: jobban megbecsüli az életet, több értékes társas kapcsolatot alakít ki, kompetensebbnek érzi magát, megváltoznak a prioritásai, gazdagabb egzisztenciális és spirituális életről számol be.” Tedeschi és Caulhon szerint ez

a fejlődés nem a trauma közvetlen következménye, hanem azé, ahogy megpróbálunk alkalmazkodni a krízis által megváltozott valósághoz.

Szerintük a krízisek egy földrengéshez hasonlíthatóak: egy pszichológiai földrengés megrázza és lerombolja azokat a vélekedéseinket, melyek mentén eddig éltük az életünket, meghoztuk a döntéseinket, és értelmeztük a világot. Egy krízis gyakran kikezdi az események kontrollálhatóságába, bejósolhatóságába vetett hitünket, és ezt tapasztalhatjuk most is. A biztonságunk, jövőképünk, akár még az identitásunk is megkérdőjeleződhet, megváltozhat (gondoljunk például a munkahelyünk elvesztésére). Ezeket a folyamatokat természetesen magas szintű distressz kíséri, érzelmileg megterhelőek számunkra, de ahogy egy földrengés után, itt is megindulhat az újraépítés, ami jelen esetben mindazon struktúrák újraértelmezését jelenti, melyeket a helyzet kikezdett. Az újonnan felépített sémáink már tartalmazzák a trauma tapasztalatait, pontosabban az új megküzdési módokat, jövőbeli célokat, erőforrásokat és megelőzési stratégiákat, amelyek a megváltozott valóságunk részeivé válnak, és ezt nevezzük növekedésnek.

A krízissel való megküzdés során mi magunk is fejlődünk.

Tényleg ott akarjuk folytatni, ahol abbahagytuk?

Amikor a COVID járvány miatt elkezdődtek a korlátozások, az egyik ösztönös reakciónk az lehetett, hogy változtatás nélkül szeretnénk folytatni, vissza szeretnénk kapni a „régi” életünket. Aztán teltek a hetek, hónapok, és elkezdtünk alkalmazkodni az új helyzethez. A nehézségekkel együtt talán pozitív változásokat is felfedeztünk. Például, azzal együtt, hogy bizonyos lehetőségek bezárultak, meg is nyílt előttünk a világ: online előadások, edzések, kurzusok tömkelege lett hirtelen elérhető egy kattintásra. A programkínálat nemhogy eltűnt, de nagyon gyorsan feltalálta magát, és egy vonással eltüntette a földrajzi, anyagi, és időbeli korlátokat. Aztán ott vannak a vásárlási szokásaink: lehet, hogy eddig kevésbé gondolkodtunk előre, hiszen bármikor beugorhattunk a boltba, és megvehettük, amit épp megkívántunk – legyen az akár fölösleges is számunkra. Most meg kell tanulnunk tudatosabban tervezni az étellel, felhasználni, ami otthon elérhető számunkra, a pillanatnyi vágyaink kiszolgálása helyett hosszú távon gondolkodni, és csak azt megvenni, amire valóban szükségünk van. A vásárlás a feszültséglevezetés és a negatív érzelmeink elől való elmenekülés eszközeként szintén elvesztette funkcióját, egyszersmind viszont adott a lehetőség, hogy új, hatékonyabb és egészségesebb megküzdési stratégiákat tanuljunk.

Bármennyire is próbáljuk, nem tudjuk a végtelenségig elkerülni önmagunkat, de ebben a találkozásban van a fejlődés lehetősége: hogy a problémáinkat máshogy próbáljuk meg megoldani, mint azelőtt.

Egy krízis pont attól krízis, mert darabjaira bontja az eddigi, jól ismert világunkat, és próbára teszi az alkalmazkodóképességünket – de amint feldolgozzuk magunkban ezt a változást, érdemes a veszteségek mellett a nyereségeket is tudatosítani, és újragondolni, tényleg úgy volt-e jó minden, ahogy eddig csináltunk, és valóban szükségünk van-e mindarra, amitől most elzárt minket ez a helyzet. A poszttraumás növekedés lényege, hogy nem a krízis előtti szinten folytatunk mindent, hanem egy jobb alkalmazkodást, magasabb minőséget tudunk megélni utána.

***

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, fordulj Terápiás & Tanácsadó Központunk szakembereihez. Most ki sem kell mozdulnod a négy fal közül! Vedd igénybe pszichológiai tanácsadásunkat.  

Felhasznált irodalom Tedeschi, R. G., & Calhoun, L. G. (2004). “Posttraumatic Growth: Conceptual Foundations and Empirical Evidence.” Psychological Inquiry, 15(1), 1–18. doi:10.1207/s15327965pli1501_01 Jász Annamária (2020). „Eljöhet az átalakulás időszaka, a poszttraumás növekedés erről szól” – a pszichológust kérdeztük a krízisről. We Love Budapest, 2020.03.30. Károly Fruzsina (2018). Fény az alagút végén. Mindset Pszicholólógia, 2018.06.03.