Küzdeni az életért, élni a küzdelemért

Kell ez neked? Megéri szétverni magad edzésen? A válasz igen, de a kérdések rosszak. Ez nem erről szól, hanem sokkal többről. Sokan nem értik a küzdősportok filozófiáját, pedig az alázat, a fegyelem, az önismeret tanítója, melyek birtoklása nagy erény a mai napig is, nem csak a Szamurájok korában volt az.

A küzdősportokban számtalan stílust ismerhetünk meg, amik között kisebb-nagyobb átfedések és különbségek teszik olyan sokszínűvé ezt a sportot, hogy mindenki megtalálhatja benne önmagát. A judo, a karate, a birkózás vagy a boksz csak nagyobb kategóriacímeket jelentenek, melyeknek tartalmi és technikai eltérései vannak. A harcművészet nemcsak a fizikai erőlétet és a testi munkát jelenti, hanem

megjelenik benne a lelki jellem edzettsége is.

Saját korlátaink mi magunk vagyunk, így a komfortzónán túli lét megtapasztalása új élményeket és erőt adhat, hisz ott úgyis olyan keveset tartózkodunk. Igyekszünk mindent a rutinban, a megszokott rendszerben megélni, küzdünk a stabilitásért, a biztonságért, a normálisért, éppen csak azt felejtjük el, hogy pontosan ezeken a határokon túl történnek az igazán nagy dolgok. Ezekért küzdeni kell ugyanúgy a tatamin is. Ellenfelünk ki akar billenteni minket egyensúlyunkból, meg akar téveszteni, zavarni akarja a ritmusunkat. Ilyenkor kell kilépnünk önmagunk árnyékából és a pillanat, amit türelemmel és oly nagy fegyelemmel vártunk, végre elérkezik: a jól begyakorolt dobást vagy ütést végre rámérhetjük küzdőfelünkre.

Mire tanít a Bushido?

A japán irodalom egyik legnagyobb műve a Bushido, ami a harcos-lovag-út szavakból tevődik össze. Ez szolgált útmutatásul a fegyveres nemesek számára, amelyben megtalálhatjuk, milyen szabályok mentén gyakorolták hitvallásukat. Ez a lovagi etikett egész életükre és családjukra is kihatott, és a mai napig a japán nép erkölcsi mintája. Minden Szamurájnak hűségesen kellett követnie a tanításokat, így a közösség megtagadta azt, aki nem e szerint élt.

Bushido tanait olvasva megtanulunk magunkról és a világról gondolkodni. Olyan dolgokra nevel, mint az egyenes és rendíthetetlen jellem, az igazságosság, a bátorság, a kötelességtudat, a kitartás, az önuralom, a jóindulat, az együttérzés, az udvariasság, az őszinteség, a becsület és a hűség.

Már kiskortól kezdve remek szocializációs eszköz bármilyen sportág, de a harcművészet gyakorlója a korábban felsorolt képességeket is elsajátítja a fizikai erőnléten felül. A gyerekek ugyanúgy megismerkednek harctechnikákkal, de szigorú és következetes edzésterv szerint. Az első edzések idején megtanulnak megfelelően védekezni, esni, gurulni, ami az agyterületeiket is megfelelően stimulálja. Nagyon jó egyensúly- és testtudatfejlesztő hatású, ami rendkívül hasznos a játékosabb, merészebb, egyúttal ügyetlenebb korszakokban, ahogy egész életünkre nézve is. Ezen felül iskolai teljesítményükben is eredményesebbek lehetnek a koncentráció, a figyelem és a fegyelmezettség által.

A küzdősportok agressziója – a sportbeli agresszió megjelenik a személyiségben?

Gyakran a harcművészetekben jártas sportolókat a támadó jellegű stratégiájukból eredően agresszívnek ítélik meg. Velünk született ösztöntörekvésünk, ami mindnyájunk alapvető, kivédhetetlen tulajdonsága. Ha akadályoznak minket, frusztráltak vagyunk, akkor erős agressziót élünk át, ami tettlegességig is fajulhat. Erre nagyobb esély van abban az esetben, ha már életünk során többször tapasztaltuk azt, hogy a durvaság megoldáshoz vezet (Leonard, Berkowitz, 1965). Azonban, ha azt tapasztaltuk, hogy ez nem vezet eredményre, nem fogjuk alkalmazni. Tehát a környezet befolyásoló hatása, a szocializáció nagymértékben összefügg ezzel.

Önmagában a küzdősport nem nevel arra, hogy „mindenkit elverjünk”.

Nagyon fontos lenne az emberi agressziót edukatív jelleggel fejleszteni, nevelni bennünk,

hogy ne a problémamegoldás egyik eszköze legyen.

A küzdőtéren ellenfelünk valójában nem az ellenségünk – ez egyértelmű mindenki számára, akit mestere és edzője ebben a szellemben nevel. Küzdőfelünket tiszteljük, fejet hajtunk neki és nem célunk sérülést okozni. Célunk a támadások kivédése, a sportszerű, becsületes földre küldés.

A lányok nem verekednek

A küzdősportok elsődleges célja a lányok esetében nem feltétlenül az önvédelem, bár nagyon hasznos velejárója. A női küzdelmek, a korlátok megdöntése, a női mivoltot nem semmisíti meg.

Nő az, aki harcol és szembeszáll ellenfelével, Így ugyanakkor önmagával is.

Nő az, aki kitartóan dolgozik, hogy megszerezhesse azt a jellemet, amit a Szamurájok is magukénak vallottak. A sztereotípiák, miszerint a nők nem verekednek, ugyanúgy benne motoszkál a sportoló nőben is. Sőt, lehet, hogy ez a vélemény nagyobb ellensége, mint akivel küzd a ringben.

Sajnos a mai világ sötét utcáin még mindig veszélyes egyedül maradni. Egypár önvédelmi óra nem elégséges a támadások ellen, csak a legvégsőbb esetben szálljunk szembe támadóinkkal! Ilyenkor használjuk ki környezetünk adottságait, legyünk kreatívak és gyorsak. A földről felszedett homok, ágak, kövek segíthetnek, bármit találhatunk, amivel egérutat nyerhetünk. Ezekben a helyzetekben a legjobb megoldás még mindig a futás.

A fájdalom átmeneti, a győzelem örök?

Kutatások kimutatták, hogy a küzdősportolók fájdalomküszöbe a legmagasabb, míg a nem sportolók viselik el legkevésbé a fájdalmat. Itt különbséget kell tennünk a fájdalomküszöb és a fájdalom tűrése között, ugyanis utóbbi inkább a pszichológiai edzettségre utal. A fájdalom tűrése ebben az esetben nem a fizikai sérülésekkel szembeni ellenállást jelenti. A harcművészetet gyakorló sportoló lelke edzettebb, jobban viseli a fájdalmat, mert tapasztalata segíti felvenni a küzdelmet ellene. A kezdődő fájdalom esetén figyelmük befelé fordul, magukra koncentrálnak. Feltérképezik minden apró testi rezgésüket, így annak ismeretében képesek irányítani is azt.

Nem kell elmennünk az edzőteremig, hogy embert próbáló feladatba ütközzünk. A mindennapi stressz, a szerencsétlen élethelyzetek, egy lerobbant kocsi a szakadó esőben éppúgy türelmünket és kitartásunkat teszi próbára. A rengeteg edzés, az ott szerzett élmények felkészítenek bennünket a legrosszabbra is, így egy nehéz helyzetben is képesek leszünk reagálni és túlélni, ahol a lélekjelenlét a legfontosabb tényező, ami segíthet rajtunk. Hiába ütközünk nehézségekbe, a harcművészet gyakorlása, a Bushido mind arra tanít, hogy ne csak a harcban legyünk erősek.

Olykor félelmeinkkel és kudarcainkkal is szembe kell szállnunk, amihez lelkünk és szívünk edzettsége szükséges. Ilyenkor a fájdalom és a feszültség már nem lesz olyan fontos, a nehézségek már nem hatalmasodnak el felettünk és életünkön. Az edzések megadják a biztonságot, hogy merjük elhinni: ezt is túl fogjuk élni, hisz volt már rosszabb is. Legyünk bátrak, uraljuk saját gondolatainkat, érzéseinket és érzelmeinket!