Mi is az a személyes márka? Milyen elemei vannak, és hogyan épül fel? Miért fontos ezzel foglalkoznunk? Hogyan tudjuk kialakítani? És vajon mindez hogyan kapcsolódik a sportolókhoz? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

A személyes márka nem más, mint egy kép önmagunkról, melyet a környezetünknek közvetítünk. Mennyire térhet el vajon saját személyiségünktől? A személyes márkaépítésnek megvannak a maga korlátai, hiszen személyiségünk, saját erősségeink és gyengeségeink határozzák meg a képet, melyek elfogadásával és közlésével tudunk igazán hitelesek maradni. Egy túlságosan alá vagy fölé pozícionált személyes márkával ezt nehezebb hosszú távon fenntartani, és összeomolhat a magunkról kialakított kép.

A személyes márkaépítés egy

lehetőség a magunkhoz vezető út megtalálásában.

Szakmai identitásunk, értékeink, küldetésünk megtalálásáról és fejlesztéséről szól. Célja, hogy tisztában legyünk azzal, mit tudunk mozgósítani a rendelkezésünkre álló erőforrásokból ahhoz, hogy értéket adjunk át mások számára. Ez az érték manapság nem szimplán anyagi vonzatú, hanem pszichológiai, társas és spirituális értékekkel egészül ki.

Miért fontos a személyes márkaépítés sportolóknál?

Michael Jordan, David Beckham, Roger Federer – mind olyan sportolók, akik nagyon erős személyes márkát építettek fel maguk köré. Nevükhöz termékeket asszociálunk: minden kosárlabda-rajongó odáig van a Jordan cipőkért, a focista palánták David Beckham márkájú termékeket kérnek szüleiktől. És ki ne szeretne egy Federer által dedikált teniszlabdát?

A személyes márkaépítés egyrészt fontos a szurkolóknak.

Így tudnak azonosulni a sportolóval,

ami befolyásolja az attitűdjüket a márka, a sportesemények és a csapat iránt is. Valószínű, hogy több terméket fognak megvenni, ami a sportolóhoz vagy a csapathoz köthető, és több sporteseményre fognak eljárni. Másrészt fontos a sportolóknak is. A visszavonulás sokuk esetén negatív élménnyel társul. Gyakran traumaként élik meg karrierjük végét, és nem tudják, merre haladjanak tovább. Ilyenkor úgynevezett státuszvesztés történik, hiszen véget ér minden, ami az addigi életét meghatározta. Ezt súlyosbíthatja, ha a sportolóknak nincs végzettség a kezükben. A hosszú távú karriertervezés már egészen junior sportolók esetén fontos preventív megoldás lehetne, melynek egyik eleme a személyes márkaépítés lehet.

Nézzük például a világhírű kosárlabdázó történetét: Michael Jordan már sportkarrierje alatt építette saját személyes márkáját. Visszavonulása után pedig ezt fenntartva folytatta karrierjét: természetesen egy teljesen más formában, mégis a sport és a kosárlabda közelében maradva, ami az identitásának részét képezi. Megszületett a Nike márkán belül saját márkája, a Jordan, ami mellett több márkával van szerződése, és számos üzleti tevékenységet is folytat.

Megszületett a Nike márkán belül saját márkája, a Jordan, ami mellett több márkával van szerződése, és számos üzleti tevékenységet is folytat.

Profi sportolóknál pályájuk végén a személyes márkaépítés egy

lehetséges megoldásként szolgálhat karrierjük továbbtervezésében,

mellyel az esetlegesen megélt trauma intenzitása csökkenthető lenne.

Személyes márka dimenziói

Akiko Arai japán kutató és munkatársai végeztek egy kutatást, melyben a sportolók személyes márkáit tanulmányozták. Kutatásukban (Branding: Exploration and Conceptualization of athlete brand image) három dimenziót különítettek el, amelyek mentén meghatározható a sportolók személyes márkája:

  • Sportolói teljesítmény
  • Vonzó megjelenés
  • Piacképes életmód

A sportolói teljesítményt meghatározza a sportoló technikai tudása, a játékstílusa és az, hogy mennyire tekinthető ő játék közben etikusnak, és hogyan viszonyul versenytársaihoz. A technikai tudás azt jelenti, mennyire szakértője az adott sportágnak, míg a játékos játékstílusa jelzi számunkra az egyediséget, a megkülönböztethetőséget. Ha azt kérnék tőlünk, hogy említsünk meg egy focistát, aki cselezéseiről híres, sokunknak Christiano Ronaldo ugrana be, hiszen

az ő játékstílusa kitűnik a többitől.

A vonzó megjelenés három aldimenziója a fizikai vonzóság, a szimbólum és a fittség. Az emberek általában a külső megjelenés alapján, az első benyomásból vonnak le következtetéseket. Természetes tehát, ha valaki jól néz ki, pozitív érzéseket vált ki belőlünk, jobban vonzódunk hozzá. A szimbólum alkategóriát emeljük ki a három közül: ez a személy stílusát jelenti. Öltözködése, nonverbális jelei sokat elárulnak róla. Minél egyedibb a megjelenése, annál inkább tűnik ki a tömegből és ragad meg az emlékezetünkben. Ilyen személy például az NBA egyik kommentátora, az extravagáns öltönyeiről ismert Walt Frazier.

Na de vajon mit jelent a piacképes életmód? Ahhoz, hogy a személyes márka teljes legyen, a sportolónak nem csak „munka” közbeni, de a pályán kívüli énjét is érdemes megmutatni a nézőknek.

Így lesznek hitelesek és szerethetők,

melyek által a nézők képesek lesznek azonosulni velük. Ezt a tényezőt is három szempontra oszthatjuk. Az első a személyes élettörténet: a magánéletben átélt események megosztása közelebb emelheti a szurkolókat. A jótettek, példaértékű cselekedeteik arra sarkallják a nézőket, hogy felnézzenek, példaként tekintsenek rájuk – ez a második dimenzió. A harmadik pedig a kapcsolati erőfeszítések. Fontos a folyamatos kapcsolattartás a közönséggel, amire manapság jó eszközként szolgálnak a közösségi média platformok.

Mint láthatjuk,

a sportolói teljesítmény csak egy pillére a személyes márka kialakításának.

Nem elég, hogy valaki jól teljesít a pályán, de pályán kívül is figyelniük kell a magukról kialakított képre, hogy az ne csorbuljon túlságosan.

Tippek személyes márkád kialakításához

A személyes márka kialakítása nemcsak sportolók esetében nagy jelentőségű, hanem a munka világában is. Összegyűjtöttünk néhány általános tippet, amit mindenképp érdemes figyelembe venni, ha márkaépítésről van szó – hivatástól függetlenül.

  1. Írd össze erősségeid és gyengeségeid egyaránt! Határozd meg, miben vagy kiemelkedő, mi az a tulajdonságod, ami a te ismertetőjegyed? A személyes márkaépítés ideális esetben önazonos.
  2. Emeld ki az erősségeidet! A folyamatos tanulás, fejlesztés a kulcsa annak, hogy az adott terület szakértője legyél.
  3. Oszd meg másokkal a tapasztalataidat és tudásod!
  4. Légy hű önmagadhoz, hiszen csak így tudsz hiteles maradni abban, amit teszel.
  5. Határozd meg a legfőbb értékeidet és prioritásaidat!
  6. Állíts célt magad elé! Rövid- és hosszútávú tervek egyaránt szükségesek ahhoz, hogy messzire elérj.
  7. Légy jelen online! Legyen ez akár egy 1-2 oldalas weboldal vagy egy közösségi média felület, célja a közönséggel való kapcsolattartás és egy platform hasznos információk, események, tapasztalatok megosztására. Vigyázz! Sokan asszociálják a személyes márkaépítést kizárólag az online megjelenéssel. Természetesen fontos része a közösségi média, de ez csak egy eszköz a kapcsolattartásra.

Cikkünkben tehát választ kaphattunk arra, milyen pozitív előnyökkel jár egy sportoló számára, ha már sportkarrierje közben hangsúlyt fektet a személyes márkaépítésre. A sportolók hosszú távú karrierépítése segít nekik a visszavonulással való megküzdésben, ezen felül pedig maguk a sportegyesületek is tudnak profitálni, ha elismert és ismert sportolókat tudhatnak magukénak. Nem utolsó sorban a szurkolók is könnyebben tudnak azonosulni azokkal a sportolókkal és csapatokkal, ahol a márkaépítésre és a velük lévő kapcsolattartásra nagyobb figyelmet fordít a szövetség. Ez elkötelezettebbé teszi a nézőket, így nagyobb szurkolói tábor alakulhat ki.

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE&t=4s