A május 29-i, Gyógyító írás – irodalom a pszichológia szolgálatában című Pszicho-Kávéházunk kapcsán előadónkat, Tisza Katát kérdeztük, aki egy számára fontos kötetről mesélt, ráhangolódva az előadásra. Megosztotta velünk, hogy mit adott neki ez a regény, és azt is felvetette, miért lehet fontos, hogy mi magunk is kipróbáljuk a gyógyító írást. Villáminterjúnk.
Melyik az a mű, ami meghatározó szerepet töltött be az életében?
Simone Schwarz-Bart: Eső veri, szél fújja csoda-Télumée-t című regény, amit tizenévesen olvastam egyszer, amikor hat hétig feküdtem otthon egyedül, betegen. A szüleim dolgoztak, és nem mehettem iskolába, így kínomban az összes könyvet elolvastam, amit otthon találtam. Ez volt az egyik. Ez tulajdonképpen egy kisebbségpszichológiai mű, van benne fekete bőrű sors, meg nősors, egyén és társadalom egyaránt. Küzdés, halál és újjászületés. Teljesen lenyűgözött kislányként: néger nő szerettem volna lenni én is. Sőt, úgy éreztem: néger lány vagyok. Elolvastam ezt a könyvet, és „agyonjegyzeteltem”, lenyűgözött teljesen. Azonosultam a főhőssel, és fantasztikusan erősnek éreztem mindazt, amit kimondott, és amivel szolidarizálni tudtam. Ettől kezdve valami megváltozott bennem. A legújabb, terápiás verseskötetem mottójául is ezt választottam:
„Ahogyan én küszködtem, mások is küszködni fognak, és az emberek még sok ideig ugyanazt a holdat és napot fogják ismerni, és ugyanazokat a csillagokat nézik, és hozzánk hasonlóan az elhunytak szemét fogják bennük látni. Én már kimostam és rendbe tettem a rongyokat, amelyeket a holttestem alatt akarok érezni. Kél és nyugszik a nap, múlik az idő, és a szél hordta homok belepi a bárkámat, de én úgy halok meg, ahogy vagyok, állva, a kis kertemben, micsoda öröm…”
Mit adott Önnek ez a regény?
Segített az érzelmek szabad kifejezésében, és a sorsközösség élményének megélésében. Ez a kettő nagyon erősített, egyrészt abban, hogy mit jelent a kisebbségi identitás, másrészt abban, hogy ebből a sorsból miként fűzhető gyöngysor. Ezt az egészet még átszövi egy szerelmi bánat, és annak is a méltóságteljes viselése. Ezt olvasni egy kiskamasz lánynak valami csoda volt, szárnyakat adott a megküzdéshez. Két szálon működött: az egyik az intellektuális megértés, a másik a művészi önkifejezés, azaz poszttraumás növekedéssé formázása a veszteségnek. Írni kezdtem. A mai napig mindkét szálon futtatom a megküzdéstörténetet. A sajátomat is, meg a hozzám fordulókét is. Miként hangolható tehát össze a gondolati és érzelmi, majd cselekvési szint.
A praxisában jellemző-e, hogy buzdítja a személyeket az írásra?
Igen, elég gyakran. Persze, ez alkat- meg probléma-függő is, de sokszor tapasztalom, hogy a háttérben rengeteg elfojtás, tagadás van, és az érzelmek teljes hibernálása. Ilyenkor nagyon fontos, hogy megnyíljon egy ajtó, amin keresztül elkezdhetnek áramolni az érzések. Ennek eszközét jelentheti az írás is. Ez nagyon strukturáló és felszabadító, tudatosító hatással bír, és akkor már lehet az érzésekkel dolgozni, amik kijelölik a cselekvés útját is. Erről bővebben beszélek még az előadáson is.
***
Gyógyító írás – irodalom a pszichológia szolgálatában
Mire gondol a költő és mire gondol a segítő szakember? Mi lehet a szerepe a szépirodalomnak a gyógyításban, az önismeretben, a terápiában? Továbbá, mi történik, amikor magunkra találunk egy-egy művet olvasva, vagy éppen kiírjuk magunkból, ami a szívünket nyomja? Májusi Pszicho-Kávéházunk alkalmával ilyen kérdésekre keressük a választ! A május 29-i esten Tisza Kata tart majd előadást, amit Budapest egyetlen állandó pszichológiai kerekasztalának (Orvos-Tóth Noémi, Kozma-Vízkeleti Dániel, Forgács Attila, Kun Ágota) beszélgetése követ.
Az eseményről itt olvashattok bővebben.
Jegyeket pedig itt vásárolhattok.
